Háziorvos előadónktól tippeket hallhat arról, mit tehet a felnőttkori cukorbetegség kialakulása ellen? A tippek mellé elmondjuk, hogy a Nemzetközi Diabétesz Szövetségajánlást dolgozott ki a kettes típusú diabétesz felismerésére, a finn diabetológiai gyakorlatban már jól bevált FINDRISK kérdőívet ajánlja erre a célra.
Tudjuk, hogy ajánlatos zöldségeket és gyümölcsöket is rendszeresen beiktatni az étrendünkbe. De Ön tudja-e, hogy a legújabb táplálkozástudományi kutatások szerint, a naponta elfogyasztandó zöldség- és gyümölcsadag összeállításánál ügyelni kell arra, is, hogy minél színesebbekből állítsuk
Következő kecskeméti főzőklubunk témája: tartósítószer és cukor nélküli befőzés télire, vagyis lekvárok, befőttek, savanyúságok, savanyító edény használata, ivólevek készítése.
Aki a trükköket megtanítja Önöknek, most is Győri Zsolt mesterszakács.
Mivel a tartósítószerek,
Örömmel és szeretettel fogadták Győri Zsolt mesterszakácsot és természetgyógyászt a főzőklub résztvevői a Margaréta otthonban Kecskeméten. Olyan résztvevő is volt, aki előző nap a Gongrádió Mozaik című műsorában hallotta az invitálást. Szilvia boldogan újságolta, hogy hosszú hónapok óta nem találkozott a tanfolyam
Dr. Tamasi József kecskeméti háziorvos előadását nemcsak a laikusok, hanem kollégái- orvosok, nővérek, dietetikusok – is meghallgatták.
Tudták, hogy egy vizes zsemle önmagában, csak úgy befalva 150 kalória?
Miközben hölgyek számára ülő munka mellett 2000-2100 kcal/nap, nehéz fizikai munka esetén 2500 kcal/nap ajánlott.
Férfiak
Bár Valentin a szerelem és a barátság szimbólumává vált,- kevesen tudják róla, hogy ő az epilepsziások védőszentje is- mindenki maga dönti el mivel és hogyan emlékezik rá. A szerelem, a szeret, a barátság ünnepének eredete egyébként Szent Valentin római püspök nevéhez fűződik.
Róla annyit, hogy II.
Van néhány kiló túlsúly Önön is? Azt nyilván tudja, hogy az elhízás okai összetettek. Elhízást elősegítő környezetnek hívjuk a modern társadalom adottságait: az autóval közlekedés, az ülő munkavégzés, a számítógépek használata, a feldolgozott élelmiszerek bővülő fogyasztása mind-mind
MEGHÍVÓ: Valentin napi körsétára Kecskemét központjában az egészség jegyében
Ha jól végzik, a gyaloglás élettani hatása nem marad el a könnyed futásétól (kocogásétól), miközben az ízületekre nincs olyan megterhelő hatással. Erősíti a szívizomzatot, javítja a szervezet
" Törekedjünk arra, hogy mindennap frissen készítsük el az ételeket. Ne tároljuk túl sokáig, ne tegyük ki szélsőséges külső behatásoknak a készételt. Óvjuk meg az ételt a mikrohullámú készüléktől vagy a túlzott újra melegítéstől csakúgy, mint a fagyasztástól is. Nagyon fontosnak tartom a
A feltálalt ételt sok módon lehet elkészíteni sokféle irányzat és rendszer létezik. Vannak egészen szigorú és kicsit lazább irányelvek szerinti iskolák. Előadónk a reformétkezésen túl más oldalról is szeretné megközelíteni a főzést.
Régen a szakrális közösségekben szigorú
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen