Hírek

febr
23
2014

Keressük a legjobb háziorvost határon innen és határon túl!

Március 10-én éjfélkor véget ér az orvos-beteg bizalomra épülő pályázat. Szebbnél szebb, emberségesnél emberségesebb történetek érkeztek eddig „Az év praxisa a Kárpát medencében” portáljára. Az Országos Alapellátási Intézet által immáron negyedszer meghirdetett mozgalom valóban a

febr
21
2014

Legyen ép testben ép lelked!

Egészséghét Kecskeméten a Kor Kontroll Társaság szervezésében!
A belépés ingyenes!
3 napon át 3 helyszín várja!

I. nap 2014. március 3./ hétfő /
Helyszín: Kecskemét Oktatási Központ Piaristák tere 7.

13.00-13.10 Köszöntő
B. Király Györgyi a Kor kontroll Társaság

febr
20
2014

Szépülj kívül-belül!

Antal Emese dietetikus és szociológus nagysikerű kecskeméti előadása arról szólt, hogyan együk magunkat egészségesre és derűsre. Az előadó mindenekelőtt az arany középutat hangsúlyozta.

Ha minden személynek biztosítani tudnánk a megfelelő mennyiségű táplálékot és testmozgást – nem túl keveset és nem túl

febr
18
2014

Kerüld el a felnőttkori diabéteszt!

Háziorvos előadónktól tippeket hallhat arról, mit tehet a felnőttkori cukorbetegség kialakulása ellen? A tippek mellé elmondjuk, hogy a Nemzetközi Diabétesz Szövetségajánlást dolgozott ki a kettes típusú diabétesz felismerésére, a finn diabetológiai gyakorlatban már jól bevált FINDRISK kérdőívet ajánlja erre a célra.

febr
18
2014

Színezd magad egészségesre!

Tudjuk, hogy ajánlatos zöldségeket és gyümölcsöket is rendszeresen beiktatni az étrendünkbe. De Ön tudja-e, hogy a legújabb táplálkozástudományi kutatások szerint, a naponta elfogyasztandó zöldség- és gyümölcsadag összeállításánál ügyelni kell arra, is, hogy minél színesebbekből állítsuk

febr
18
2014

Befőttek tartósítószer nélkül!

Következő kecskeméti főzőklubunk témája: tartósítószer és cukor nélküli befőzés télire, vagyis lekvárok, befőttek, savanyúságok, savanyító edény használata, ivólevek készítése.

Aki a trükköket megtanítja Önöknek, most is Győri Zsolt mesterszakács.

Mivel a tartósítószerek,

febr
16
2014

Kóstold meg a gabonakolbászt!

Örömmel és szeretettel fogadták Győri Zsolt mesterszakácsot és természetgyógyászt a főzőklub résztvevői a Margaréta otthonban Kecskeméten. Olyan résztvevő is volt, aki előző nap a Gongrádió Mozaik című műsorában hallotta az invitálást. Szilvia boldogan újságolta, hogy hosszú hónapok óta nem találkozott a tanfolyam

febr
16
2014

Sok kicsi sokra megy!

Dr. Tamasi József kecskeméti háziorvos előadását nemcsak a laikusok, hanem kollégái- orvosok, nővérek, dietetikusok – is meghallgatták.

Tudták, hogy egy vizes zsemle önmagában, csak úgy befalva 150 kalória?

Miközben hölgyek számára ülő munka mellett 2000-2100 kcal/nap, nehéz fizikai munka esetén 2500 kcal/nap ajánlott.

Férfiak

febr
14
2014

Valentin napi gyalogtúra Kecskeméten

Bár Valentin a szerelem és a barátság szimbólumává vált,- kevesen tudják róla, hogy ő az epilepsziások védőszentje is- mindenki maga dönti el mivel és hogyan emlékezik rá. A szerelem, a szeret, a barátság ünnepének eredete egyébként Szent Valentin római püspök nevéhez fűződik.

Róla annyit, hogy II.

febr
10
2014

Sok kicsi sokra megy!

Van néhány kiló túlsúly Önön is? Azt nyilván tudja, hogy az elhízás okai összetettek. Elhízást elősegítő környezetnek hívjuk a modern társadalom adottságait: az autóval közlekedés, az ülő munkavégzés, a számítógépek használata, a feldolgozott élelmiszerek bővülő fogyasztása mind-mind