Honfi Bernadett dietetikus és közgazdász Budapestről Facebook csoportot működtet, mint kiderült Vágvölgyi Tamás is az ő segítségével dobálja le a kilókat.
Reform töltött káposzta sütőben
Starkné Szabó Eszter dietetikus Budapestről az Életfa Program munkatársa.
Sajtos kölesropogós mentás zöldborsókrémmel és friss salátával
Forján Petra táplálkozási és mozgás tanácsadó Gyuláról blogot is ír, ahol izgalmas receptekkel kápráztatja el olvasóit.
Zabfasírt sült céklával és sütőtökkel
Dr. Peresa Magdolna háziorvos évek óta odafigyel étrendjére, - sőt betegei étrendjére is- és persze a mozgásra, hiszen rendszeresen fut.
Lazac bohémia
Balogh Györgyi Budapestről 20 kilót fogyott, miután száműzte a fehér lisztet és a cukrot az étrendjéből.
Citromos-almás Zabálom
Pákozdi Norbert séf nyerte meg a Magyar Elhízástudományi Társaság és a Kor Kontroll Társaság receptversenyét. Az okleveleket a két társaság elnöke: Dr. Halmy Eszter és B. Király Györgyi adta át a MET XXVII. kongresszusán Budapesten.
2019. november 13-án a Kor Kontroll Társaság az Országos Onkológiai Intézettel (OOI) közös nyílt napot tartott, hogy felhívja a figyelmet a vastag- és végbélrák megelőzésének, illetve korai stádiumban történő felismerésének, szűrésének jelentőségére.
A Kor Kontroll Társaság és az Országos Onkológiai Intézet nyílt napján érettségiző fiatalok lepték el intézet auláját, hogy figyeljenek, kérdezzenek, hozzászóljanak az intézet vezetőinek, professzorainak beszámolóihoz.
2019. november 13-án az Országos Onkológiai Intézettel (OOI) közös nyílt napot tartott a Kor Kontroll Társaság, hogy felhívja a figyelmet a vastag- és végbélrák megelőzésének, illetve korai stádiumban történő felismerésének, szűrésének jelentőségére.
Az országos szűrés elindítása óta 220 ezer meghívólevelet küldtek ki az 50-70 éves korosztály tagjainak.
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen