vissza

Filmajánló: Útmutató az élethez

máj
9
2020

A járvány prognózisát illetően kölcsönzöm egyik belgyógyász ismerősöm álláspontját, aki az  amerikai epidemiológiai statisztikai modellre hivatkozik, amit a Gates Alapítvány által létrehozott IHME Intézet tett közzé. E szerint az USA-ban 1-2 héten belül várható az új esetek és a mortalitás növekedési csúcsa, majd körülbelül 6 hét múlva: a növekedés megáll. Mire számíthatunk mi? A brit Imperial College statisztikai előrejelzése szerint az időben meghozott korlátozó intézkedések hatására nálunk is elkerülhető az egészségügyi kapacitások kimerülése, de a korlátozó intézkedések teljes megszüntetésére sajnos csak az antivirális gyógyszer, vagy a védőoltás megjelenését követően számíthatunk. És ha ez igaz: hosszú vesztegzár elé nézünk.
 Tudjuk, koruk, helyzetük miatt- hála istennek-  rengetegen betartják a csapból is folyó felszólítást: Maradj otthon! Jó, de mit csináljunk összezárva, vagy éppen egyedül hónapokig? Akad, aki otthonról dolgozik, a másik kertészkedik, a harmadik jókat főz, a negyedik tanul és játszik a gyerekkel, az ötödik elolvassa  a „ majd ha egyszer lesz időm” könyveit, a hatodik megnézi a „ majd ha egyszer lesz időm” filmeket, és így tovább. Jöjjön egy filmajánló mindenkinek!
 A Zöld könyv - Útmutató az élethez a Torontói Filmfesztivál közönségdíja után tavaly elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat is, és aki csak megnézi, arra a következtetésre jut, hogy tényleg megérdemli. Peter Farelly életrajzi filmet rendezett, hogy reflektorfénybe kerülhessen a méltatlanul elfelejtett neves afroamerikai zongorista, Don Shirley (Mahershala Ali)  tehetsége, és az amerikaiak rasszista magatartása a feketékkel szemben. Hogy ki is volt Don Shirley?
Virtuóz koncertzongorista az 1950-es, 60-as években, olyannyira, hogy fekete létére még a déli államokban is felléphetett, igaz, többnyire pénzes magánpartikon, ahol a vacsorát öltözőjében szolgálták fel, hiszen nem ülhetett a fehér közönség terített asztalai mellé. Elsősorban klasszikus zenét játszott, miközben a feketék elismert műfaja a dzsessz volt. Ahogyan a filmből is kiderül talpig úriember volt, nyolc nyelven beszélt, filozófiából és zenetudományból doktorált. A filmben idézik Sztravinszkij-t , aki Don Shirley virtuozitását „Istenhez méltónak” nevezte, Duke Ellington pedig miután hallotta őt játszani, azt mondta, olyan zseniális, hogy inkább átadja neki a zongoraszéket, később  össze is barátkoztak.
A történet. A művész Amerika déli államaiba indul turnézni, oda, ahol a fehérek az 50-es, 60-as években- finoman fogalmazva-  nem látják szívesen a feketéket. Kísérőként keres egy jó sofőrt, ő lesz Tony Vallelonga, - Tony Lip-  az enyhén rasszista , mogorva fehér, akit kirúgtak az egyik klubból, nagyon kell neki a pénz. A temperamentumos olasz- amerikai Tony, műveltségben, stílusban, viselkedésben  meg sem közelíti Don Shirley-t, ahhoz  viszont kiválóan ért, hogy megoldja a z útjuk során eléjük tornyosuló kritikusa helyzeteket, ha kell erőszakkal is.
 A cím egyébként arra a létező zöld könyvre utal, amiben a feketék számára biztonságos útvonalakat kijelölték, valamint azt is, hogy melyik városban, melyik szállodában szállhatnak meg, és mely éttermekben hajlandóak kiszolgálni őket.  A film egyik kulcsmondata- a Don Shirley-t játszó Mahershala Ali  megfogalmazásában-  így szól: „a feketéknek túl fehér vagyok, a fehéreknek túl fekete, férfinak nem elég férfi”
Don választékos stílusa szöges ellentéte  egykori kidobóember sofőrje nyers modorának, ám a sok  kudarc és  a Shirleyt ért megaláztatások hatására összecsiszolódnak. Kiszámítható? Az. De ez nem jelenti, hogy a film  nem szórakoztató és nem megható! Nagyon is az, hiszen kettejük különleges kapcsolatát mutatja be hol humorosan, hol szívfacsaróan! Tony/ Viggo Mortensen/ végül jobb emberré válik Shirleyvel való barátsága hatására.
A rendező, a forgatókönyvíró, a két főszereplő azt üzeni: ha ilyen történetek léteznek, akkor nem vagyunk elveszve! A Zöld könyv egy remek történet szeretetről, elfogadásról, önzetlenségről, összetartásról mindarról, amire most a legnagyobb szükségünk van.
B.Király Györgyi

Forrás: beKopogtató 2020/1
Hipertónia Társasági Magazin
Orvosokról-orvosoknak

Partnereink