júl
13
2015

A kánikula veszélyei!

Elsősegély tippek ritkábban előforduló állapotokhoz.
A tartósan magas nappali hőmérséklet következményeiről nem lehet elégszer beszélni. Sokat hallhatunk a kiszáradás veszélyeiről, illetve a hőség szív-érrendszerre gyakorolt hatásairól, azonban vannak olyan, keveset emlegetett állapotok is, amikre szintén érdemes felkészülni!

júl
1
2015

Semmelweis napi kitüntetések

Minden évben július 1-jén ünnepeljük Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz gyógymódja feltalálójának születésnapját, ami egyben a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe.
Az anyák megmentőjének 197. születésnapját, nemcsak megemlékezésekkel ünneplik, hanem országszerte elismeréseket adnak át az

jún
24
2015

Aki győztesként távozott…

A Magyar Kardiológusok Társasága szokásos balatonfüredi kongresszusán, május elején külön tudományos ülést szentelt Naszlady Attila emlékének, akitől idén januárban búcsúztak tanítványai, munkatársai, barátai. Horváth Lajos, Karlócai Kristóf és Tomcsányi János a személyes élmények

Csicsóka saláta fokhagymás csirkemellel

A recept a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság receptversenyének nyertesei között szerepelt.
Hozzávalók:
40 dkg csicsóka, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 db közepes kígyóuborka, 1 kis csokor petrezselyem, 1 kis csokor tárkonylevél, ha nincs más, akkor a szárított is jó,
fél mokkáskanálnyi só, 3 evőkanál citromlé,3

Kolbász harcsából és füstölt lazacból, spenótos cukkinivel

Hozzávalók:
40 dkg harcsa
20 dkg füstölt lazac
Olíva olaj
1 közepes apróra vágott vöröshagyma
6 dkg teljes kiőrlésű kenyér, 1,5 dl száraz fehér bor ( Irsai Olivér)
3 gerezd tört fokhagyma
kapor
1db citrom
Elkészítés:
Borban áztatjuk a felkockázott kenyeret. Kevés olajon pároljuk a vöröshagymát

Sikerek és kudarcok / Női szemmel

Mottó: Nem tudom, hogy mi a siker titka, de azt igen, hogy a bukás titka az, ha mindenkinek a kedvében akarunk járni.
Bill Cosby
Életünk hullámvölgyek és hullámhegyek váltakozása, és akkor járunk a legjobban ha megtanuljuk kezelni úgy a kudarcot, mint a sikert is. 
Nincs általános siker és nincs általános kudarc. Nekem az a kudarc, ha szingli

jún
24
2015

Adományokból új műtő

Sikeresnek bizonyult a Szent Margit Kórház műtőfejlesztési kampányának első szakasza. Fél év alatt több mint 120 millió forint gyűlt össze az adományozók jóvoltából, így a kórház megvásárolhatta az új laparoszkópos eszközöket és elkezdte az endoszkópos műtő felújítását. Ennek

jún
24
2015

Mire jó a légző gyakorlat és a jeges fürdő?

Ha szervezetünkben túl "erős" az immunválasz, autoimmun betegségek alakulhatnak ki, mint amilyen pl. a rheumatoid arthritis. A kutatók általában úgy vélik, hogy immunválaszunk nem kontrollálható, befolyásolható, de egy újabb vizsgálat talált néhány természetes módszert, amely változtathatja immunválaszunk

jún
15
2015

Nemzetközi Jóga Nap június 21-én

Vasárnap irány a Bálna!
A magyarországi Indiai Nagykövetség/ a Főpolgármesteri hivatallal közösen/ június 21-én, vasárnap Nemzetközi Jóga Napot tart Budapesten a Bálnában (1093 Bp. Fővám tér 11-12.)
Az előzményekről annyit, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete az indiai kormány kezdeményezésére a jóga

jún
15
2015

A doktornő szenvedélye a geocaching

Alig léptünk ki az érdi Központi Kávéház kerthelyiségéből egy hűsítő limonádé, egy melange és egy jó beszélgetés után Szalai Ilona doktornővel, amikor váratlanul utánunk fut egy idős asszony. „Doktornő úgy érzem még mindig magas a vérnyomásom, csak azt szeretném kérdezni, hogy…”, és

Partnereink