Cikkek (archívum)

ápr
2
2013

Mellrák után is van élet!

Emlékszem egy éjszakai rádióműsoromban ott ült a Nobel díjas Kertész Imre író felesége, Kertész Magda aki úgy mesélte el mellrákja történetét, mintha mondjuk thaiföldi utazási élményeiről csacsogna. És azt is hozzátette, hogy Amerikában ez egy belső kényszer a celebek, és a közéleti szereplők számára is, hiszen példát akarnak mutatni a sorsukkal.

márc
2
2013

A lelki rokonság és a lelki kötelék él…

Az Árpádházi Szent Erzsébet római katolikus gimnázium alapító igazgatója elmondta, hogy Erdély legkeletibb részéből a Gyimes völgyéből érkezett, ahol csángó magyarok élnek, és ahol tehetséges szegény gyerekek járnak a líceumba négyszázan.

márc
2
2013

A Duna tévé az egyharmad miatt van itt...

A pályázók egyharmada határon túli. Bakonyi Péter hangsúlyozta, hogy „ Mi a Duna tévé, amiatt a bizonyos egyharmad miatt vagyunk itt. „ Örült annak, hogy a határon túlra is kinyílt ez a kezdeményezés.

márc
2
2013

A betegek elismerése az igazi díj

Kiss Róbert professzor, a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke maga is dolgozott háziorvosként, a felesége háziorvos, a lánya pedig most szerzett licence vizsgát.

febr
26
2013

Nagyszerű embereket gyógyítok...

„Mint az iskola igazgató helyettese diákjaim nevében is ajánlom a bíráló bizottság figyelmébe az orvosnőt. Iskolánkban ugyanis nem működik iskolaorvosi rendelő, mégis a más településekről érkező diákok, akik nem szerepelnek a családorvosi listán, ha a szükség úgy kívánja bizalommal fordulhatnak orvosi segítségért az orvosnőhöz.

febr
26
2013

Az öncélú élet nem vezet sehová...

„Végtelenül lelkiismeretes, nem sajnálja az időt, alaposan megvizsgál mindenkit és, csak utána állapítja meg a betegséget, írja fel a gyógyszert, vagy küldi tovább szakrendelésre pácienseit. Gondosan áttanulmányozza a kórházi- szakrendelői- vizsgálatok eredményét, tájékoztat a betegség lefolyásáról, kezelésének eredményéről, a rendelt gyógyszerek használatához pedig tanácsokat ad.

febr
26
2013

Nagyon mellém álltak...

Ajánlói szerint Arros Melinda Székelyudvarhely egyik legismertebb és legaranyosabb családorvosa, aki minden alkalommal emberségéről és törődéséről tesz tanúvallomást. Nemcsak saját nyilvántartott betegei számíthatnak szaktudására és támogatására, hanem minden egyes városlakó bizalommal fordulhat hozzá.

febr
26
2013

Nem a beteget kezelem…

Sahin Fawaz 20 ajánlást kapott. Betegei éjjel-nappal, ügyeletben és azon kívül is számíthatnak rá, ha kell, pizsamában rohan a helyszínre. Az orvos-beteg bizalom körzetében töretlen, empátiája, megbízhatósága lelkiismeretessége legendás.