Filmek

Edit doktornő és a szolgáló szeretet

„Találkoztak már olyan főorvossal, aki azért, hogy a röntgenre küldött betegének ne kelljen a többszöri öltözködés miatt sokat mozgatnia fájós vállát, saját orvosi köpenyét adta rá páciensére?”

Mohai Gábor megállítottam az időt...

Műtőssegédből azért nem lett orvos, mert kiborította annak a kismamának a halála, akit végül ő vitt le a hullakamrába. Bár fellépett a Bál a Savoyban című operettben, nem a színpad, hanem a rádió, a televízió lett a nagy szerelem.

Szeretlek Anya!

Farkas Éva bűbájos videókat oszt meg demens édesanyjáról. A rövidke filmbejátszások tele vannak szeretettel, de az is látszik belőlük, hogy a csecsemőt utánzó babát ringató Irénke néni

Homokot tömtek a gyerek szájába..

A Tourettes nemcsak kényszeresen káromkodik. Milyen tikkjei vannak még, és mit kezd az iskola és a tanárok a furcsán viselkedő, szipogó, köhécselő, krákogó, fejét rángató, vagy éppen két lábon

A Nagykovácsiban található Kislábas vendéglő tulajdonosa nyerte a „Fermentálj a hosszú életért!” receptversenyt 2025-ben

Átadták a gyógyító konyha elterjesztését célzó, rendhagyó receptverseny díjait. A jó hangulatú eseményen – ahol Dévai Nagy Kamilla is fellépett tanítványaival – a résztvevők meg is kóstolhatták a nyertes receptek alapján készült ételkülönlegességeket.

Bartl Bianka környezetgazdász nyerte a „ Fermentált ételekkel a hosszú életért!” receptversenyt!

A pályázat kiírói a gyógyító konyha divattá tételéért írták ki rendhagyó receptversenyüket. A díjátadón életre keltek a nyertesek receptjei, így a a KF & T Kft Galériában tartott rendezvényen a résztvevők megkóstolhatták az áfonyás fermentált kesudiós mini sajttortát, a garnélás rizottót fermentált zöldségekkel, a gyümölcsvizes croissant, a kovászos sós babkát, vagy éppen a szelídített alföldi babpörköltet.

Terefere B. Király Györgyivel

"SZÍVVEL-LÉLEKKEL"

A szavak gyógyítanak vagy megsemmisítenek, nemcsak fizikailag ölhetünk, hanem velük is. Ezért sem mindegy, hogy egy gyógyító, egy orvos hogyan beszél szorongó, rettegő, frusztrált pácienseivel.

Terefere B. Király Györgyivel

"MINDIG LEGYEN DOLGOD A VILÁGBAN"

Szinetár Miklósnak - Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, professzor emeritus- 91 esztendősen van ereje, energiája, koncentrálóképessége, kreativitása, hogy egy trilógiát papírra vessen.

Terefere B. Király Györgyivel

MIRE TANÍT AZ ÉLETVESZÉLY?
Önök vagy a szüleik, a nagyszüleik voltak életveszélyben? Ha úgy gondolják, hogy az Önök családjában senki sem halt meg életveszélyes külső beavatkozás, vagy betegség miatt feltétlenül nézzék meg a Szollár Szilvia pszichológussal, hipnoterapeutával folytatott beszélgetést!

Terefere B. Király Györgyivel

EGY ÉLMÉNYVADÁSZ GONDOLATAI....
Általános orvos, sebész, nemzetközi szakközgazdász, ma fájdalomspecialistaként éli hétköznapjait. Arnold Dénes Arnold a nyugati orvoslás mellett a hagyományos kínai orvoslás ismerője, szakértője és alkalmazója is.

Partnereink