Filmek

Zene és színpad

Míg a beszéd az értelmünket célozza meg, a zene elsősorban az érzelmeinket. Lehet stresszoldó, nyugtató, depresszió elleni muzsika, vagy éppen feszültségkeltő- mondjuk Hitchkok filmjeiben - de munkadal, és sok más egyéb is.



Vásári Mónika egész életét a zene határozta meg. Az Operaház Gyermekkórusában énekelt,

Lehet hastánccal gyógyulni?

Női szemmel/ hatoscsatorna
„A rendezvényt felmelegítette, megszínesítette, felpezsdítette a Százszorszépek gyönyörű tánca. Mindegyikük valóban királylány volt. Idősek és fiatalok fátyollal és csörgős szoknyával, kecses kézmozdulatokkal kísérve ringatták csípőjüket az arab dob ritmusára. Legtöbbjük

Művészek és pszichopatológia /1.

A karácsonyra is hasznos és izgalmas könyv szerzője, Dr. Németh Attila pszichiáter kiindulópontja, hogy sok elismert művész küzdött pszichiátriai betegségekkel.” Ezt egy szakember megfelelően meg tudja világítani, azaz pszichiátriai szemmel próbálom megérteni az alkotásaikat. Dalit jobban megértjük, ha tudjuk, hogy nem őrültségről, hanem

Művészek és pszichopatológia /2.

A könyvet a medicina kiadó adta ki, ahogyan Farkasvölgyi Frigyesné, a kiadó vezérigazgatója mondja: nagy- nagy szeretettel.
„ Mindig a minőség mellé tesszük le a voksunkat, akkor is így tettünk, amikor nem volt a legjobb anyagi helyzetben a kiadó. Mikor a szerző jelentkezett nálam az ötlettel, hogy 2015 karácsonyára szeretne egy könyvet megjelentetni, végig futott

Művészek és pszichopatológia /3.

A könyvbemutatón a kötetet Janka Zoltán professzor méltatta Szegedről.
„A kiemelkedő kreativitás gyakorta együtt jár lelki kiegyensúlyozatlansággal, vagy akár pszichiátriai betegség kategóriájába sorolható tünetekkel. Többen a kivételes alkotóerő és az elmezavar közös gyökereit vetik fel, miként a költő John Dryden

Nyugdíj után is van élet!

Változik a világ: a hetvenes ma az új hatvanas. A Time magazin újságírónője, Catherine Mayer ezt a kortalan nemzedéket „halhatatlanok”-nak nevezte el. A „halhatatlanok” szembe mennek az előítéletekkel, és nem hajlandók azokat a tevékenységeket végezni, amelyeket hagyományosan egy adott életszakaszhoz kötünk. Az öregkort ma

Vigyázz a bőrödre! / Figyelj a változásokra!

Dr. Lövey József sugárterápiás onkológus főorvos - klinikaigazgató – a rendezvényen rávilágított arra, hogy a daganatos betegségek egy része ma még nem gyógyítható, ezt használják ki azok a törekvések, amelyek el kívánják tántorítani az embereket a klasszikus gyógymódoktól. A

Vigyázz a bőrödre! / Ne égj le!

Dr. Liszkay Gabriella dermatológus-onkológus professzor rámutatott, hogy a melanoma szempontjából elsősorban a fehérbőrű, vörös hajú személyek veszélyeztetettek, ezért nekik különösen óvakodniuk kell a káros UV sugárzástól. „Vigyázzatok magatokra, és tekintsétek értéknek az egészségeteket!” –

Vigyázz a bőrödre! / Menj mammográfiára!

Dr. Kelemen Péter sebész arról számolt be, hogy az intézetben működő Daganatsebészeti Centrum Rekonstrukciós és plasztikai sebészeti részlegében az emlő és lágyrész daganatok műtéti kezelését végzik. Kiemelte, hogy a modern plasztikai sebészeti eljárásoknak köszönhetően a mellrák operációja ma már nem

Vigyázz a bőrödre! / Robotsebészet

Dr. Szabó János urológus főorvos robotsebészetet tanult Franciaországban, és annak reményében tért haza, hogy a sebészi precizitást növelő technológia egyszer az Országos Onkológiai Intézetben is hozzáférhető lesz. Arra a kérdésre, hogy az intézetben mikor áll végre munkába a DaVinci robot, úgy válaszolt, hogy