Receptverseny 3. helyezett

Érlelt lazac avokádó salátával
Hozzávalók:
Avokádó 4 db
Füstölt Lazac 40dkg
Bazsalikom 5 dkg
Szárított paradicsom 10 dkg
Fokhagyma: 2 dkg
tengeri só 2dkg
Fehérbors 2 dkg
extra szűz olívaolaj 2 dl
Citrom 2 db

Elkészítés:
A lazacot felkockázzuk, borssal és 2 kanál olívaolajjal ízesítjük.
Az

márc
23
2015

„Ma nem lehet emberi kapcsolat orvos és beteg között„

Dr. Meskó Bertalan még csak harminc éves. Az egyik volt tanára szerint Nobel-díjas lesz, amin ő csak nevet. “Abban a tudományágban, amelyben én dolgozom, nem osztanak Nobel-díjat,” mondja. Naponta százezrekkel kommunikál a közösségi médiában, a cikkeit eddig ötmillióan olvasták angolul és magyarul, a Harvard egyetem Orvostechnológiai Intézete szerint pedig ő a világ egyik legfigyelemreméltóbb 40 év alatti orvos-szakembere. Ja, és öt éven belül meg akarja változtatni az egészségügy rendszerét. Vagyis, meg fogja változtatni. Eltökélten hisz abban, hogy hamarosan itt minden más lesz. Azért, mert ami most van, az nem tartható tovább. Nagyinterjú.

márc
23
2015

Kérjük, gondoljon ránk is!

Tisztelt Olvasó!
A Kor Kontroll Társaság már több mint 9 esztendeje dolgozik azért, hogy egyre többen őrizhessék meg az egészségüket, egyre többen adhassák le a fölösleges kilókat, vagy egyre többen tanulják meg, hogy a rákba nem kell feltétlenül belehalni. Hiszen az egészségtudatos pozitív gondolkodás, a hit, az akaraterő segíthet abban, hogy minél jobb életminőségben, minél hosszabb ideig lehessünk szeretteink körében. A vállalt feladat nehéz, mert a tabukról még mindig keveset beszélünk, még mindig kellemetlen témának tartjuk őket.

márc
17
2015

Szavazzon az Év Praxisára!

Kész a TOP 20-as lista!
Annyiszor és annyian beszélnek a háziorvosok túlterheltségéről, a paciensekkel való foglalkozás elgépiesedéséről, hogy hajlamosak vagyunk elhinni: nem szeretik a hivatásukat, belefásultak a túlhajszoltságba, a növekvő papírmunkába. Nos, az ötödször elindított „Az év praxisa a Kárpát

márc
5
2015

Háziorvos kerestetik!

Még hat napig tart” Az év praxisa a Kárpát medencében „ pályázat első, ajánló szakasza. Ugye Önnek is van egy története? Figyelje csak orgoványi ajánlónk, hogyan hívja háziorvosát! Már a névben is benne van a mérhetetlen bizalom és szeretet. Nem a fehérköpenyes mágus, hanem egyszerűen csak Katika

márc
5
2015

Díjkiosztó a MOMOT kongresszuson!

Hihetetlenül jó recepteket kaptunk. Közel százan gondolták úgy, hogy próbálkoznak, leleményes, fantáziadús és persze egészséges ételeik receptjét beküldik a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság harmadszor meghirdetett pályázatára. A pályázók között idén is akad tisztifőorvos, dietetikus, diabéteszes,

Áldos - magyar áldozati étel

A recept a vajdasági Oromhegyesről érkezett, ahogyan a képen látható, a mai napig készítik, egyszerre 1000 számára is. Egyébként a mai konyhában készülő paprikások, gulyások és pörköltek a valamikori magyar áldozati ételekből (áldos – ritkább és üstöny – sűrűbb) alakultak ki. Az áldozati ételek

Színes zöldségkavalkád

hidegen sajtolt, sütésre alkalmas olaj
napraforgómag (hántolt, kb 150 gramm)
fokhagyma (amennyi jólesik)
3-4 közepes répa
kb 30 dkg brokkoli
kb 30 dkg karfiol
2 kaliforniai paprika (sárga + piros)
2 közepes lilahagyma
póréhagyma
aszalt barack /aszalt szilva (ízlés szerint)
fetasajt ( kb 300 gramm)
hidegen sajtol olívaolaj (egy

Fitt meggyes süti

A legfiatalabb pályázónk a 11 éves Kerti Patrik Bende. „ Budapesten élek, most 5. osztályba járok. Anyukámmal és húgommal sokszor főzök és sütök. Ezt a süteményt évek óta én készítem a testvéremmel. Mindig próbálunk új, egészséges ételeket kitalálni és elkészíteni. Íme

febr
5
2015

Hosszú sorok a rendelőkben!

Egy MR vizsgálatra akár hat hónapot is várni kell, ráadásul a diagnosztika csak az első lépés; sok esetben ugyanilyen vagy még hosszabb várólistákkal kell számolnunk, ha egy gyógyító beavatkozásra kerül a sor. Jelenleg több mint 80 ezer beteg található az OEP által kezelt központi várólistán.

A közel 10