vissza

Amit eszel, azzá válsz!

nov
11
2015

Receptversenyünk zsűri tagja, Csongrádi Kata nemcsak másképpen főz, másképpen is él. Okosan. Erről tanúskodik alábbi írása.
Minden rossz egy jóra indító lehetőség...Engem a "jó" útra egy meglehetősen kellemetlen betegség indított el. Néhány évvel ezelőtt váratlanul furcsa, allergiás tüneteim keletkeztek. Természetgyógyász barátnőm kiderítette, hogy telítődött a szervezetem a különböző toxikus anyagokkal. amelyek a tartósítószerrel készült ételekben, italokban, konzervekben, mirelitekben ugyanúgy megtalálhatóak, mint a kőolajszármazékokból készített kozmetikumokban, testápolókban, sőt a mosószerekben is. Azonnal elkezdtem a méregtelenítést.
Azóta mosáshoz szódabikarbónát teszek a gépbe, vagy mosódiót. Testápoláshoz patikai hidratáló krémet keverek össze szőlőmag olajjal. Hosszan tanulmányoztam a tibeti táplálkozás-kultúrát, amelyik azt javasolja, hogy lehetőleg egyféle ételt együnk egyszerre, mert azt a gyomor könnyebben tudja feldolgozni, három óránként váltogathatjuk a fehérje vagy keményítő alapanyagú ennivalókat.
Mivel csak élő energiából lesz élő energia, nyersen kezdtem fogyasztani minél több zöldséget, amelyek ily módon nemcsak remekül lúgosítanak, hanem kiváló antioxidánsok is. Minden étkezés előtt citromos vizet iszom, ami részben eltelíti a gyomrot, részben pedig tisztítja az utána következő falatokat. Az erősen savasító húst is minimalizáltam, legfeljebb halat, vagy ritkán csirkét eszem, a cukrot pedig - ezt az édes mérget – kihagytam az étrendemből, helyette mézet használok, szem előtt tartva azt a tanítást, miszerint amit eszel, azzá válsz!
Ez a méregtelenítés néhány hét alatt nemcsak az allergiás tüneteket szűntette meg, hanem megszabadított a kezdődő zsírpárnáktól is. Természetesen a test karbantartásához elengedhetetlen a megfelelő mozgás, amivel oxigént pumpálunk az izmainkba. Legyőzve lustaságomat elkezdtem a mindennapi tornázást.
Ebben erősen motivált Sissy szerepe, aki miatt 17 éven keresztül- ezen idő alatt több, mint háromszázszor alakítottam a világ különböző színpadain Erzsébet királynét - meg kellett tartanom a 66 cm-es derék méretemet, különben nem tudtam volna felvenni a színdarab által megkövetelt jelmezt. Egyébként legendás királynénk étrendje is kalóriaszegény ételekből állt és ő is naponta kínozta magát a Burgban felszerelt gyűrűhintán. Nekem nem volt ilyen tornaszerem, de a zsírégető hasizom gyakorlatokat kiegészítettem az öt tibeti hatha - jóga technikával és egyre könnyebbnek és könnyebbnek kezdtem érezni magam. Persze ez még mindig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy létre jöjjön a hőn áhított testi-lelki harmóniám, ezért a lelki méregtelenítés céljából megtanultam a Belső Nap meditációt, ami folyamatosan segít elengedni, feldolgozni és éltető erővé transzformálni a negatív impulzusokat, ily módon megteremtve a pozitív életszemléletet, hiszen amit gondolsz, azzá válsz!
Örülök a receptversenynek, hiszen olyan ínycsiklandó kombinációkat találtak ki a leleményes versenyzők, mint például az Érlelt lazac avokádó salátával, vagy a Karfiolparmezános ropogós pizzák - amivel szemnek-szájnak egyaránt kedveznek és még egészséges is!

Csongrádi Kata

Pályázati kiírásunk!
Január 30-ig várjuk a te receptjeidet is!