vissza

Főzz másképpen!

okt
15
2014

Receptverseny harmadszor!

Sajnos nemcsak az amerikai, a magyar lakosság is kezd elhízni. Mert nemcsak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem eszünk örömünkben, eszünk bánatunkban, eszünk, ha mérgesek vagyunk. Nem vesszük figyelembe, hogy bár a legtöbb élettani funkciónk csökken az öregedéssel, az étvágyunkra ez sajnos nem igaz, az inkább fokozódik. Ráadásul az évek múlásával az anyagcserénk is lassul, kevesebb kalóriát égetünk el. Ha ugyanazt esszük 40 és 60 éves korunkban, hatvan körül ugyanattól az étel mennyiségtől elhízunk a kisebb energia leadás miatt.
Szomorú tény, hogy a túlsúly/ elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, a hozzá kapcsolódó rizikófaktorok miatt pedig a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik!

Ezért immáron harmadszor országos receptversenyt ír ki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság valamint a Kor Kontroll Társaság. Receptversenyünk ezúttal is a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól. Olyan testsúlycsökkentő illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit keressük, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek, például a diabétesz egyensúlyban tartásához is.

Pályázhat minden nő és természetesen férfi, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer, használ olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várunk melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!
Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének megjelentetéséhez!

Az elbírálás szempontjai:

  • az étel az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait,
  • növényi eredetű zsiradékot használjon az állati helyett,
  • minél kevesebb sót tartalmazzon,
  • felesleges kalóriától mentes legyen,
  • könnyen és gyorsan elkészíthető legyen,
  • ne legyen költséges,
  • a receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni,
  • a recept után kérjük, írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amit fontosnak tart, az ön által készített ételről!
  • várjuk az ételről készített fotót, ennek hiányában érvénytelen a pályázat!

Akik elbírálják az önök receptjeit:

A zsűri elnöke: Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke
Társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke

A zsűri tagjai:

  • Antal Emese dietetikus
  • Dr. Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója,
  • Dr. Pados Gyula a MOMOT főtitkára,
  • Dr. Simonyi Gábor centrumvezető főorvos
  • Dr. Audikovszky Mária lipidológus
  • Dr. Borbényi Erika klinikai főorvos a KKT alelnöke
  • Csongrádi Kata színésznő a KKT elnökségi tagja
  • G. Németh György a Napidoktor főszerkesztője
  • Kovács Györgyné Katalin főszakács Hévíz

.A nyertes 3 napos wellness hétvégé vehet részt partnerével együtt a Hotel Spa Hévíz **** szállodában, félpanziós ellátással., a további díjazottak vércukormérőt kapnak a 77 Elektronikától, illetve könyvjutalomban részesülnek a Springmed Kiadó jóvoltából.

A pályázatokat e-mailben kérjük a következő címre eljuttatni:
receptverseny@korkontrolltarsasag.hu

Beküldési határidő: 2015. január 30

Főzzön Ön is másképpen, hogy biztosíthassa családja és gyermekei egészségét!
A legjobb recepteket szeretnénk megjelentetni!

B. Király Györgyi
elnök
Kor Kontroll Társaság
Prof. Dr. Bedros J. Róbert
elnök
Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság