Témakörök

Világjárvány a kövérség!

Kérdezze társaságunk vezetőit, orvosait a Facebookon!

Az uniós elvárásoknak megfelelően mi is feltüntetjük az élelmiszerek energia tartalmát, amit érdemes megnézni, pláne ha fogyókúrázunk. Rohanó élet sajnos  nem a megfontolt, lassú evésről szól, pedig a helyes emésztéshez erre lenne szükségünk. Megdöbbentő adat : ha naponta csak egy pohár cukros üdítőt iszunk meg - a kalória szükségletünk fölött- egy év alatt 7 és fél kilót hízunk tőle!  Az ideális, ha ötször-hatszor eszünk naponta, és ásványvizet fogyasztunk mellé.

 Este 18 óra után ne együnk már semmit, vagy legfeljebb egy pohár joghurtot. Viszont egy pohár vörösbor esténként jót tesz, hiszen borban az igazság, meg az öregedésgátló  antioxidáns is.

10:57
júl
21
2010

Joe

  Tisztelt Doktor Úr!

49  éves vagyok. Sosem voltam vékony, mindig küzdöttem a kilókkal, de az elmúlt időszakban több okból kifolyólag (ülő munka, semmi mozgás, túlzott kalóriabevitel) nagymértékű elhízást okozott. 184 cm magas vagyok és 129 kg. Orvosi kontroll megállapította azt is hogy II. tipusú cukorbeteg lettem. Éhgyomori cukorérték :10-11 Az Echo televzióban láttam egy műsort Pados doktor úrral, aki a Szent Imre kórházban fogyasztja le a betegeit. Szeretném megtudni, hogyan kell jelentkezni, vannak-e feltételei a kezelésen való részvételnek, illetve van-e Budapesten bárhol hasonló, mert le kell fogynom és szeretnék ehhez segítséget kérni.

Tisztelettel várom válaszát.

10:57
márc
13
2009

ismeretlen

Ma láttama Duna TV. Család Barát műsorában Dr Halmi Károly úrral az Elhízás Tudományi Társaság Elnökével a riportot. Ebben elhangzott, hogy volt olyan betege, aki 300 kg-ot fogyott. Nekem legalább harmincat kellene. 100 kg/172 cm nagas vagyok.

Abba hagytam a cigizést és hiába erőlködöm különböző diétákkal, csak hízom folyamatosan, addig sem voltam sovány, de 3 hónap alatt több mint 15 kg-ot híztam. Napont 1 órát futógépezem és kondizok eredmény nincs.  Állandóan éhség érzetem van, ha eszem bűntudatom van. Nagyon szenvedek ettől az állapottól.

Már voltam orvosnál nem pajzsmirigy probléma. Cukrom idáig úgy tudtam rendben van, 4-5 körüli értékek, Terheléses cukorvizsgálat megállapította, hogy a cukor szintem időszakonként leesik egészen alacsony értékekre 2-3 közé, ezért az orvos napi 5 - szöri étkezést írt elő. A háromszori is sok volt esetemben.

Kérem szíveskedjenek segíteni, Dr Halmi úr diétáját, tanácsait eljutatni. Esetleg hová forduljak, mit tegyek. Le kell, hogy fogyjak ez létkérédés, már volt egy szívműtétem.

Segíttségüket előre is köszönöm.

 

 

17:27
jan
1
2008

ismeretlen

Tisztelt Doktor Úr! 41 éves vagyok sohasem volt bajom a testsúlyommal, de betöltöttem a 40-et és feljött rám 8kg. Most vagyok 50kg és 156 cm, de nem ez a probléma, hanem csak majdnem mind a hasamra ment, ami most kb.73-74cm. Nincs magas vérnyomásom, legalábbis ha mérik csak 120/80 körül van, a vércukorszintem is jo, az átlag körül 5. Kérdésem, hogy kell-e kalória csökkennéssel foglalkoznom, hogy a hasról lemenjen a zsír, vagy csak a torna segít, ha fogyok, akkor is csak a lábamról és a karomról fogyok.

17:28
jan
1
2008

dr (Kor Kontroll Tarsaság)

Nagyon dicséretes, hogy ilyen egészségtudatos szemlélettel éli az életét. Valójában ez már önmagában is sokat számít a további egészségben eltöltött évek szempontjából. Az Ön által írt súlygyarapodás mértéke még nem aggasztó, azonban jó odafigyelni rá, és fokozatosan visszaállni a megszokott súlyára. A testmozgás lenne talán a legegyszerűbb megoldás a súly leadására és az optimális testsúly kialakítására. Kimondott diéta még nem szükséges, elég, ha odafigyel, hogy zsír helyett inkább növényi olajakkal süssön-főzzön, inkább fehér húsokat fogyasszanak (szárnyas, hal), és sok zöldség és gyümölcs szerepeljen az étlapon minden nap. Rendkívül fontos még a mennyiség kérdése is, melyet leginkább az esti órákban érdemes korlátozni.

Partnereink