November 30-án lezárult az Országos Alapellátási Intézet által meghirdetett „Az év praxisa pályázat” beküldési határideje. A több, mint 100 beérkezett pályázatból 50 értékelhető, azaz ötven felel meg a kiírási szempontoknak. A betegek háziorvosaik türelmét, empátiáját, gyors és pontos diagnózisát, szakértelmét, pszichológusi szerepét, vagyis a lelki támasz nyújtását emelik ki. Nem egy háziorvos rendelési idő után is rendelkezésre áll, a legelhivatottabbak pedig meglátogatják betegeiket a kórházban, vagy éppen otthon : hívás nélkül is. Fontos a jó szó, a mosoly, így aztán olyan doktornőt is ajánlottak, akit a „ földre szállt angyal” jelzővel illetnek betegei. Különösen kedvelik az olyan háziorvosi praxisokat, ahol jól működik a bejelentkezési rendszer, és nem kell sokat várni az orvosra. Akad háziorvosi praxis, amelyben egészségtan tanári diplomás nővérkét alkalmaz az orvos, aki a prevenciót és az egészségmegőrzést preferálja, vagyis mozgási, táplálkozási tanácsokkal látja el a betegeket, illetve szűrővizsgálatokra küldi őket, ahol kiderülnek a rejtett betegségeik. A kilenc főből álló bíráló bizottság, melyben orvosok, művészek közéleti személyiségek egyaránt szerepelnek- Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Balogh Sándor, Dr. Farsang Csaba, Dr. Sirák András, Koltai Róbert, Lenkefi Ida, Macskássy Izolda, Zalatnai Brigitta, és Szentgyörgyi Rómeó - kiválasztotta az általa legjobbnak tartott tíz történetet. Szempontjai között szerepelt: az ajánlók száma, és a leírt történetben szereplő orvos- nővér teljesítmény. Számos praxist ajánlottak négyen-öten is, az ajánlók között nem egy tisztifőorvos is szerepel. Szolnoki, tapolcai, mezőkövesdi, gyulai de kajárpéci háziorvos és nővér is szerepel a portálra felkerülő tíz történetben. A legjobb tíz közé bekerültek az életmentő történetek is, például amikor a bicikli balesetben szétrobbant lépű 18 éves kamasz a gyors és határozott diagnózisnak köszönheti életét. Több pályázatot nem tudunk fogadni, most a www.azevpraxisa.hu portál olvasói következnek. Kérjük szavazzanak , hiszen rajtuk múlik, hogy a zsűri által javasolt 10 praxis közül melyik három nyeri el „ Az év praxisa „díjat. Örömmel tudatjuk, hogy a szavazásra rendelkezésre álló időt meghosszabbítjuk, azaz egész decemberben szavazhatnak, hiszen a beérkezett szavazatokat január 2-án számoljuk össze. A bíráló bizottság döntése alapján a zsűri fenntartja magának a jogot egy különdíj , illetve a beérkezett történetek alapján egy posztumusz díj odaítélésére is. Eredményhirdetés:2011 január 10-én.
A www.azevpraxisa.hu portálra kerülő történetekben szereplő praxisok ABC sorrendben
1. Dr. Demeter Erzsébet Szolnok
Betegei lelki segítséget, jó szót kapnak tőle, ő és asszisztense rendelési idő után is rendelkezésre állnak. . Pontos diagnózist ad, , a bejelentkezési rendszer működtetése miatt rövid a várakozási idő. 4 pályázó ajánlotta a szolnoki praxist. . „ Olyanok, mint régen a falusi doktor és a tanító. Mindenkit ismernek, és megértően kezelnek. Nemcsak fizikailag gyógyítanak, de lelki segítséget is kapunk tőlük. Ha egy beteg a lakásán rosszul lesz, vagy hirtelen elhalálozik valaki, azonnal siet a doktornő segíteni. Rendelési időn túl is kijön. Lelkileg vigasztalja a gyászolókat, és részletesen elmondja, mit hogyan kell intézni a temetkezés kapcsán. Mert ilyesmire nem vagyunk felkészülve. Ildikó az asszisztens ugyanilyen lelkiismeretesen végzi a munkáját. Aki nehezen tud mozogni, ahhoz rendelési időn kívül is bármikor kijön injekciót beadni, vagy reggel leveszi a vért, elviszi a laborba és ha készen van, még az eredményt is elhozza „
2. Dr. Fehér László és Kotroczóné Ali Katalin Gyula
Bizalom, lelki vigasz, nemcsak a diagnózis közlése, hanem a betegség és a következmények magyarázata, azaz őszinte dialógus jellemzi a gyulai praxist. „Az egyik nap szorító mellkasi fájdalom lépett fel nálam a délelőtti körünknél. Bevittem az utolsó csemetét az óvodába és szorongva hazasiettem. A rendelőben zokogva, sírva soroltam mit és mióta érzek. Nem olvasta a fejemre, hogy miért nem mentem el már korábban. Ellenkezőleg, megfogta a kezem és papír zsepivel kínált. Jóval nyugodtabban leírattatta velem a mellkasi fájdalom típusát. Érdeklődött a munkám, szabadidős tevékenységeim, mindenapjaim felől. Miután már nem remegtem EKG – t csináltunk. Az eredményből kiderült, hogy két aberrált ütése van a szívemnek. Megmutatta a lapon, hogy hol található és elmagyarázta, mit takar ez az állapot.. Fehér doktor úréknak nem csak a páciensnek testi, hanem lelki hogyléte is számít. . Támogatásukkal olyan erőt kaptam, ami nélkül nem biztos, hogy ilyen hamar vissza tudtam volna szerezni az önbecsülésemet”
3. Dr. Hubert János Tapolca
Betegei kiemelik tudását, szakmai hozzáértését, továbbá, hogy a háziorvosok megyei felügyelője Az 5 ajánló közül, egyik úgy érzi, hogy az életét is megmentette. Türelmes a kamaszokhoz is, sikerrel fogyasztotta le egyiküket, miközben ő maga is fogyókúrázik, azaz hiteles betegei előtt. . „„Magas vérnyomás:, 84 kilo….Tamás megváltozott: hosszú haját levágatta rövidre, a napi mozgás életmódjává vált. Étkezéseire a mértékletesség jellemző, meggondolja miből mennyit fogyaszt. Nagyon büszke magára, közben azt érzi, hogy ha valahol megakad, akkor a Főorvos úrra bármikor számíthat. Végül szeretném összegezni a mi jól sikerült történetünket. Bizony többféle kimenetele is lehetett volna a mi esetünknek,először is Tamás szedhetné a vérnyomáscsökkentő tablettákat, tömhetné magába a sok szénhidrátot, súlya már kitudja mennyi lenne - ami miatt nem lenne önbizalma,jó kedve. Mindez így együttvéve elég negatív jövőkép egy 15 éves fiatalember számára. Nagyon hálás szívvel gondolunk a „mi doktorunkra”, aki szaktudása mellett olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, hogy a gyógyítani tudó EMBERT ismerhettük meg benne. Tapolca városa tevékenysége elismeréseként kitüntetésben részesítette és a megyei közgyűlés hasonlóan elismerte munkáját.”
4. Dr. Juhász László Budapest
Ha kell orvos, ha kell pszichológus. Betegeit meglátogatja a kórházban, de otthon is . Még akkor is, ha éppen nem hívják. Egy levélben hárman ajánlották.
„ Novembertől édesanyám iszonyatosan szenvedett , mert a kisgyermek ököl nagyságú daganat ideget nyomott. Nem volt operálható. Így az otthoni ápolás maradt, amiben nagyon nagy segítséget kaptam. Édesanyám is aki végig hitte az orvos szavát , aki mint egy saját pszichológus jött látogatni és a lelket tartani benne .Ha kórházba kellett menni Ő maga nézte meg a helyet hová kerül , ki lesz az orvosa és mi várható. Mint ember azt hiszem egy évszázadban ilyen egy születik. Önzetlenül saját szabadidejét feláldozva tette a dolgát. „
5. Dr. Kozma Richárd Mezőkövesd
Bonyolult esetekben is, pontos és jó diagnózist ad, Arra is képes, hogy meglátogassa betegeit a kórházban,, sőt: egy kimerítő nap végén rájuk is telefonál, és érdeklődik állapotukról., éppen ezért betegei szeretik. Hárman javasolták „ Az év praxisa” díjra. „„Háziorvosunk fiatal kora ellenére, /vagy éppen ezért .../ élen jár városunk háziorvosi praxisai közül a szakmai hozzáértés az empátia, a kreatív beteg- orvos kapcsolatfejlesztés területein. Az elmúlt 13 évben mióta városunkban praktizál, nemcsak a betegei szeretetét, tiszteletét vívta ki. Sokirányú szakmai tevékenysége folytán, melybe egyetemi tanítás, vezető háziorvosi referensi munka, rezidens orvosi foglalkoztatás, és Web-orvosi kapcsolattartás is beletartozik, a város elismert egészségügyi szakembereinek sorába tartozik .Személyesen is sokat köszönhetek neki, mivel 13 éve vese transzplantáción estem át. Az én kedves háziorvosom 1997-ben éppen hogy megkezdte Mezőkövesden a körzetben a munkáját, mikor tudomást szerzett róla hogy transzplantációs műtétem lesz Debrecenben. Miután Debrecenből érkezett hozzánk, időnként még lejárt az előző állomáshelyére ügyes- bajos dolgait intézni. Ezen alkalmakkor mindig meglátogatott a transzplantációs osztályon, hogylétem felől érdeklődött, erőt öntött belém nehéz pillanataimban...”
6. Dr. Lukács József Attila Budapest
Bővítette praxisát egy egészségtan tanári diplomával is rendelkező nővérrel, ami kifejezetten tetszik a betegeknek. Betegeit ráébreszti a prevenció fontosságára,, valamint a praxisban az időben történő szűrésekre is figyelmeztetik őket. Hárman javasolták díjazását. „ Ez az orvos valóban a betegekért van. Pénzt nem sajnálva, a betegek érdekében tette meg ezt a lépést, mert belátta hogy a sok beteg, a hatalmas adminisztráció mellett nem tud a betegekkel kellően foglalkozni. Ezzel a diplomás nővérkével egy csapásra megoldotta a kaotikus helyzetet. Most már az Ő terheltsége a felére csökkent. Több ideje van egy betegre, és Ő is nyugodtabbnak, jobbkedvűnek tűnik. Az Ildikó nevű igen képzett asszisztenséhez öröm bemenni ( külön szoba van biztosítva részére ). Mosolyogva, kedvesen fogad mindenkit. Nagy szakmai tudással és elhivatottsággal. Megfelelő meggyőző erejével rávett engem is, hogy vessem alá magam több szűrésnek , ahol igen magas vércukor eredményt találtak. Utána a fiamat is rávette. egy kivizsgálásra ahol is kiderült a cukorbetegség nála is”
7. Dr. Olasz Mária Gyula
Jó szó, mosoly, empátia, hit- ez az amit betegei mindig kapnak tőle. „ földre szállt angyal” írja 5 ajánlója közül az egyik, aki pozitív gondolkodásával minden esetben betegei lelki támaszául szolgál. „Az én kedves háziorvosom Dr Olasz Mária, asszisztense Zakariás Lizbeth, orvosírnoka Borsiné Gergely Judit. Ők mindhárman nagyon lelkiismeretes emberek, akik szívvel-lélekkel végzik betegeik körében a szolgálatot. Igen, szolgálatot, mert ők megértőek, türelmesek mindenkivel még akkor is, ha már rég lejárt a kiírt munka- rendelési idő. Doktornőmhöz régóta járok, és nagyon sokat köszönhetek neki. 36 éves tanítónő vagyok, 13 éve Colitis ulcerosa betegségem van, 2006-ban leszázalékoltak. Rendszeresen járnom kell szakorvoshoz, de aki mindent átlát és megért, az Olasz Mária doktornő. Szaktudásán kívül óriási lelki támaszt nyújt nekem,bíztat; humorával megvigasztal, sőt ha kell, szigorával erőt önt belém”
8. Pardi és Társa BT Kajárpéc
Pardi doktornő egy 18 éves kamasz életét mentette meg gyors diagnózisával, illetve azzal, hogy határozottan viselkedett a mentősökkel. „ Árpi fiam 18 éves volt. Elesett biciklivel. Nagy nehezen hazajött és a hasát fájdította. Felhívtam a háziorvosunkat itthon van-e, bevihetném-e hozzá a fiamat. Azt mondta ügyeletbe kell mennie, illetve már késésben van, de megvár minket. Megvizsgálta és azonnal hívta a mentőket. Kitartásra buzdította, megtett érte mindent, ami emberileg lehetséges. Ő felismerte a diagnózist és a mentősöket úgy indította útnak, hogy súlyos esetről van szó. / Zárójelben megjegyzem, hogy a kórházban a röntgenleletek elkészülése előtt csak azt hallottuk, hogy mit kell egy bicikliesés miatt ilyen "felhajtás". A mentősök viszont még elmenőben is, mikor a folyosón várakoztunk, adták a tanácsot:: lazíts kisöreg, akkor nem fáj annyira! / A fiamnak szétrobbant a lépe! „
9. Dr. Roszbor József Budapest
Betegei bíznak benne, jó diagnózisaihoz szív és lélek társul. „ .A doktor úr és a nővérke gyógyították, illetve gyógyítják még ma is mély szakértelemmel és szívvel-lélekkel a szüleimet, engem, férjemet és kamasz koráig a lányomat is .Azt a tényt is ki szeretném emelni, hogy rendeléseiken nem a beteg rendel .A 90-es évek közepén nagyon meghíztam és bizony ez a többlet azt eredményezte, hogy már nehezen tudtam a nyári melegben huzamosabb ideig járni, állni, a bokáim úgy megdagadtak. Ekkor jelentkeztem beutalóért az ortopédiára, hogy ott megmutassam a problémás lábaimat. Mosolyogva rám nézett a doktor úr és közölte, hogy a gyógyulás nem ettől, hanem csak a súlytöbblet leadásától várható. A nővérke tanácsai alapján megbeszéltük a diétát és felhívta a figyelmemet a gyors fogyás veszélyeire, valamint a diéta betartásának szükségességére. Ezzel a segítséggel így 1 év alatt 15 kilogrammot sikerült leadnom, amit meg is tudtam tartan.”
10 Dr.Tóth Katalin Dunakeszi
Szintén az életmentő háziorvosok közé tartozik. „Tompa nyomást éreztem a mellkasomban, gyomorszáji tájékon, a bal karom is úgy fájt, mint mikor egy rossz mozdulattól meghúzódik. Időnként heves szívdobogást éreztem, kivert a víz. Arra gondoltam, hogy kicsit túlerőltettem magam, pihennem kellene. De éjszaka sem jött álom a szememre, nyugtalanul, egyre idegesebben töltöttem az éjszakát, a fájdalom csak nem akart múlni. Reggel korán keltem, igyekeztem volna a hivatalba. De, szerencsére úgy döntöttem, hogy előtte elmegyek az orvosomhoz. Nitromint fújt a nyelvem alá, oxigénmaszkot tett rám, és azonnal telefonált egy rohammentőért. 10 percre rá meg is érkezett a mentő, de mint kiderült az nem az általa kért eset-kocsi volt. Nem nyugodott bele, újra telefonált és az én csendes, halk szavúnak ismert doktornőm most sem emelve meg a hangját, olyan határozottan beszélt, hogy nem volt kétségem felőle, a vonal túloldalán is érezhették, komolyan kell venni kérését. Amíg a mentő megérkezett felhívta az ügyeletes kórházat, kérve az azonnali beavatkozást. Nem tudom mennyi idő telt el attól a pillanattól, ahogy beléptem a rendelőbe addig a pillanatig amíg a mentőből egyenesen a műtőasztalra kerültem, de azt tudom, hogy a kórház kardiológus osztályvezető orvosa szerint a gyors felismerés, és az azonnali koszorúér-tágítás mentette meg az életemet, köszönhetően orvosomnak. Példámat még az egyik vezető kereskedelmi TV-csatorna másnapi hírei között is megemlítette. Azóta szeptember 22-ét a második születésnapomként ünnepelem, örök hálával tartozva Dr. Tóth Katalin háziorvosomnak. „
Ugye tudja, mennyire fontos háziorvosa szaktudása, és szerepe a jó orvos-beteg kapcsolat kialakításában, ami végül is a gyógyuláshoz vezet? Ha van olyan élménye, amely sorsforduló volt az életében, és amelyet egy háziorvos és nővér lelkiismeretes hozzáállásának köszönhet, ossza meg velünk! Akkor is, ha története nem feltétlenül élet-halálról szól, „csak” arról, hogy milyen sokat jelentett Önnek egy kézfogás, egy simogatás, vagy néhány kedves szó. Mert néha egyetlen szótól változik meg az egész életünk.
A mezőkövesdi „ ricsidoktor” honlapjáról egy linkkel lehet belépni „Az év praxisa” pályázat- www.azevpraxisa.hu - honlapjára. Nem véletlen, hiszen ő is a jelöltek közé tartozik. Utolsó negyedévéhez érkezett ugyanis „Az év praxisa pályázat” melyet idén első alkalommal hirdetett meg az Országos Alapellátási Intézet.
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen