vissza

Milyen a jó háziorvos?

febr
19
2010

Indul „Az év praxisa „pályázat, háziorvosok és munkatársaik számára! Az Országos Alapellátási Intézet díjazza a legkiválóbb orvos-nővér történeteket! Biztosan önnek is van olyan élménye, amire szívesen emlékszik vissza, ami pluszt jelentett gyógyulásában! Hogy ez egy életmentő beavatkozás, vagy csupán egy sokat jelentő kézfogás, simogatás, vagy néhány kedves szó, azt ön dönti el.

Ha eljön a Pallas Páholyba február 19-én, igazán jó háziorvosokkal ismerkedhet meg. Sirák András például a Székesfehérvári Sóstói Stadionban a „Hair” c. musical előadásán figyelt fel arra, hogy egy hölgy orvosért könyörög, elájult a férje. „Néhány pillanaton belül ott voltam nála. - mondja .- Más segítők is jöttek, mint később kiderült mentőtiszt és nővérek, a Székesfehérvári Szent György kórház munkatársai. Azon nyomban intézkedtünk, hogy állítsák le az előadást. Az esti stadionban, síri csend uralkodott. Mikorra megérkezett a mentő, már visszahoztuk a beteget az életbe. Amikor a mentők elszállították, folytatódott az előadás. Amikor később a felesége jött megköszönni, mondtam, hogy újraélesztés közben valaki odaadott egy rózsafüzért, hogy tegyem be a férje zsebébe. És ha magához tér, ezt hordja mindig magával. Szóval a Gondviselés is velünk volt.”

Vendég:

  • Dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója
  • Dr.Hubert János háziorvos Tapolcáról
  • Dr. Sirák András háziorvos Velencéről

Helyszín: Pallas Páholy / Budapest. Alkotmány u 15 /

Időpont: 2010. február 19 péntek 17:30

Mondja el saját történetét! Szeretettel várjuk!

márc
4
2010

Milyen a jó háziorvos?

Indul „Az év praxisa” pályázat, háziorvosok és munkatársaik számára! Az Országos Alapellátási Intézet díjazza a legkiválóbb orvos-nővér történeteket! Biztosan önnek is van olyan élménye, amire szívesen emlékszik vissza, ami pluszt jelentett gyógyulásában! Hogy ez egy életmentő beavatkozás,

Partnereink