vissza

Megelőzhető-e az időskori makula degeneráció?

nov
7
2006

Vendég: Dr.Süveges Ildikó egyetemi tanár és Dr.Győri József a veszprémi kórház szemész főorvosa.

A Kor Kontroll Társaság októberi találkozóra a Pallas Páholyba invitált két kiváló szakembert, Dr. Szendrei Kálmán gyógyszerész professzort és
Dr.Babulka Péter gyógynövény kutatót

Megelőzhető-e az időskori makula degeneráció?

A világon minden ötödik percben megvakul valaki, köztük minden percben egy gyerek. Ezért alkotta meg a vakság elleni világ méretű programját az Egészségügyi Világszervezet . A WHO Vision 2020 programjának jelszava: " Jogod van látni! " Ez nyílván a vakság megelőzésére, az önvizsgálatra, az öntesztekre, valamint a szembetegségek időben történő terápiájára vonatkozik - hangsúlyozta a Kor Kontroll Társaság novemberi összejövetelének bevezetőjében B. Király Györgyi a társaság elnöke. Bár Süveges Ildikó professzort is várták a résztvevők, "csak" Győri József a Veszprémi kórház szemész főorvosa ékezett meg. Győri doktor azonban kettejük helyett is szerepelt, annyira élvezetesen, színesen, plasztikusan és főleg empátiával teli fogalmazta meg mondandóját, hogy a Pallas vendégei szinte haza sem akarták engedni. Utalt arra, hogy a betegek legtöbbször képtelenek összefoglalni, egzakt módon az orvos tudomására juttatni panaszaikat. A szememmel jöttem- mondja Kovács bácsi. Tudja , én szemész vagyok! - válaszol Győri doktor, aki titkon azért abban reménykedik, hogy Kovács bácsi ennél konkrétabb panasszal is szolgál majd. Nagy baj, hogy nem vagyunk képesek megmondani: mi a panaszunk, hogy homályosul a látás, vagy hullámosat látunk az egyenes vonal helyén stb.

Mi az a makula degeneráció?

Szólt a nagyon gyakori szürke hályog kezeléséről, a kutyaürülék okozta gyermekkori vakságról és a higiéné fontosságáról, majd az időskori vakság leggyakoribb okozójáról , a makula degenerációról, más néven sárgafolt elfajulásról. Miközben az életminőséget alaposan rontó betegségről beszélünk- az illető nem tud olvasni, nem látja az arcvonásokat, a központi látótér megszűnik- az emberek szinte nem is ismerik a betegséget Ezt támasztja alá egy idén júniusban készített internetes felmérés is, amelynek eredményeként a megkérdezettek 82 százaléka még csak nem is hallott a makula degenerációról. Pedig ötven felett bárkit elérhet a betegség amennyiben dohányzik, magas a vérnyomása, elhízott és nem fogyaszt elég luteint és zeaxantint. Ezek a vegyületek főleg a zöld levelű zöldségekben, a káposztafélékben találhatók meg. Arra a kérdésre válaszolva, hogy érdemes- e kifejezetten látásjavító táplálék kiegészítőket fogyasztanunk , vagy elég az egészséges táplálkozás, Győri József az előbbire voksolt. A ma termesztett zöldségek sajnos már nem tartalmaznak annyi vitamint, mint évtizedekkel ezelőtt, ráadásul nem tudjuk mennyire szennyezettek: biztonságosabbak tehát a táplálék kiegészítők . Ekkor állt fel Kocsis Beatrix a Kor Kontroll Társaság egyik együttműködő partner cégének vezetője, hogy a résztvevők figyelmébe ajánlja azt a látásjavító táplálék kiegészítőt, aminek hatását nemzetközi klinikai vizsgálatok bizonyítják, és amit ők forgalmaznak Magyarországon.

Havonta egyszer végezz önvizsgálatot!

Néhány perc múlva a Pallas Páholy vendégei félszemű Jumurdzsákra emlékeztettek, hiszen mindenki befogta előbb egyik, majd másik szemét, hogy Győri doktor utasításai szerint elvégezze a havonta legalább egyszer szükséges önvizsgálatot. Ez rém egyszerű, még a szakmában használatos Amsler rács sem kell hozzá. Elég csak a fürdőszobában a csempéket nézni , úgy, hogy előbb egyik szemünket takarjuk le , aztán a másikat. Ha látjuk a négyzeteket hullámvonal nélkül: minden rendben. Ha hullámzik az amúgy egyenes vonal: irány a szemészeti szakrendelés. A tesztet 50 felett havonta érdemes megismételni. Győri József már most is megteszi, pedig még nem érte el az ötödik x-et. Hallhattunk a betegség nedves , illetve száraz formájáról -utóbbi a rosszabb, illetve a nehezebben kezelhető- valamint arról, hogy a makula degeneráció sajnos nem gyógyítható, csak megállítható, ha időben orvoshoz fordulunk. Egy hallgatói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szürke hályog eltávolítása ma már rutin műtét, régebben egy órát, ma alig 10-20 percet vesz igénybe. Ultrahanggal aprítják fel a hályogot, a beteg alig fekszik fel a műtőasztalra, már távozhat is. Ausztráliai élményeire hivatkozva hangsúlyozta, hogy a metróban üldögélve az egyik utas kezében olyan cikket látott, amelyik egy egész oldalon keresztül az emberi szemről szólt. Persze az embereket nemcsak arrafelé érdekli testük működése, hanem talán nálunk is. Ezért van óriási szerepe a médiának abban, hogy tájékoztasson bennünket szerveink működéséről, betegségeiről, és arról, hogy önvizsgálattal rengeteg betegséget megelőzhetünk, vagy legalábbis elcsíphetünk időben.

Várhegyi Andrea