Megtudhatják 2011 január 10-én. December 31-én éjfélkor lezártuk a szavazást, lejárt ugyanis a meghirdetett határidő. Ha figyelemmel kísérték a toplistán szereplő praxisok voksainak alakulását, akkor láthatták, hogy a verseny az első két helyezett között napról-napra, időnként óráról órára változott. A legjobb tíz között szereplő tapolcai és a mezőkövesdi háziorvos szurkoló tábora erősen aktivizálta magát, így hol egyikük, hol pedig másikuk került az első helyre.
Az első tíz pályázó szavazatairól most csak annyit, hogy van, akire több ezren, és olyan is ,akire több százan adták le voksukat. Az Országos Alapellátási Intézet által meghirdetett „Az év praxisa” pályázatra a zsűri legnagyobb örömére az önök, vagyis a páciensek tollából olyan sztorik érkeztek, melyek megtörtént eseteket dolgoznak fel, és amelyek egy-egy háziorvos, házi gyermekorvos szakmai tudása mellett emberségét is megmutatják.
A több, mint 100 beérkezett pályázatból 55 felelt meg a kiírásnak. A beküldött történetek jelentős része, egészen pontosan 80 százaléka a vidéki praxisok- Kaposvár, Orosháza, Szeged, Szolnok, Debrecen, Gyula, Győr, Eger, Nagyrécse, Kajárpéc stb. – orvosainak és nővéreinek hivatástudatát dicséri . Felhívásunkat az ÁNTSZ tiszti főorvosai sem hagyták figyelmen kívül, hiszen Fehérgyarmatról, Tapolcáról, Balatonfüredről , Tiszaújvárosból ők is javasoltak praxisokat. Volt miből kiválasztania zsűrinek a legjobb tíz történetet.
Akikre szavazhattak:
Mivel – a szavazatok alapján- az első három jelölt vidéki, az már most is látszik, hogy a versenyt vidéki praxis nyeri majd meg. A pályázat eredmény hirdetésére január 10-én 13 órakor kerül sor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium VIII. emeleti termében.
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen