vissza

Ki nyerte meg az év praxisát 2012-ben?

febr
14
2013

A hazai kategóriában dr. Mosolygó Gábor Záhonyból, határon túli kategóriában pedig Dr. Gazdag Veronika a vajdasági Oromhegyesről. Az Emberi Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épületének VIII. emeleti nagytermében február 14- én csütörtökön 11 órakor vehette át a 10 legelismertebb határon túli, és a 10 legelismertebb hazai háziorvos a nyerteseknek járó „Az év praxisa a Kárpát medencében” 2012 évi elismerését, és a vele járó ajándékokat. Az okleveleket Dr. Beneda Attila az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke és Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója adta át.

„ Fontos nekünk ez a díj”- köszöntötte a kabinetfőnök a hazai és határon túli orvosokat, nővéreket és családtagjaikat. „Nehéz körülmények között működik a betegellátás, ezért az államtitkárság az alapellátást, a háziorvosi ellátást támogatja, például eszközfinanszírozással, informatikával és a kártyapénz emelésével. Az OALI- val együttműködve 300 millió Ft-ot osztottunk ki praxis-váltás programra. A rendszer azonban, úgy szívja fel a pénzt, mint sivatag a párát, számottevő változás nincs. Ez a díj megbecsülésünk gesztusa az alapellátás frontvonalában dolgozóknak. Nagyon fontosak az emberi tényezők, ami miatt a háziorvos több mint szakember, hiszen a család életébe lát. Korábbi háziorvosi praxisom tapasztalatából tudom, mit jelent, ha egy orvos meggyógyít.”Végül az ágazat államtitkára nevében is gratulált a díjazottaknak.
Az alulról jövő pályázat - hiszen a páciensek küldik be történeteiket, és a betegek szavaznak két héten át az internetes portálon – immáron hagyomány, hiszen harmadik esztendeje létezik.

Dr. Balogh Sándor, az OALI főigazgatója elmondta, hogy: „Annak nincs jövője, aminek nincs jelene. Ennek a díjnak már van múltja is, hiszen ez már a harmadik pályázat, mely során próbáljuk elfogadtatni a háziorvosok munkáját. Fontos az összetartás, mert a Kárpát-medencében a bajok és sikerek gyökere ugyanaz. . A körzeti- és házi orvoslás nem szolgáltatás, hanem szolgálat, a díjazottak példát mutatva szolgálnak. Meleg szívvel gratulálok, és remélem, hogy ez a „népmozgalom”, melyben polgármesterek szurkolnak a „ mi orvosunkért” falvak versenyeznek a szavazatok számárért, egyre nő majd. Érdemes volt belekezdeni és érdemes folytatni. „

Dr. Kiss Róbert a zsúri tagja, a Magyar Kardiológus Társaság leendő elnöke visszaemlékezett azokra az időkre, amikor maga is dolgozott háziorvosként. „ Feleségem jelenleg is háziorvos, lányom is úton van afelé. A beteg, amikor háziorvos és specialista között dönt, tudja, hogy a háziorvosa az egész embert vizsgálja, míg ha specialistához megy saját feje után, az veszélyeket is rejthet magában. „ Úgy véli nemcsak a 10-10 nyertes érdemel elismerést, itt mindenki jutalmazott, akiről írtak a betegei. A díj talán nem is ér annyit, mint amit a páciensektől kaptak az orvosok általa. A határon túli orvosokról és betegekről szólva elmondta, hogy az anyanyelven való gyógyításnak fent kell maradnia. A Magyar Kardiológus Társaság 2010-ben szekciót alakított az anyanyelvi oktatás támogatására.
Az egyetlen határon túli zsűri tag, a gyimesfelsőloki iskolaalapító Berszán Lajos atya kedves szavakkal illette az orvosokat és a nővéreket.
„Tisztelettel hajlok meg az orvosok munkája előtt, akik összefognak és velünk papokkal együtt szolgálják a falut. „A kedves orvosokra gondolva eszembe jutott édesanyám, - akárhol éltünk is ragaszkodott az orvosához, aki „olyan őszintén” tudott vele beszélni”. A jóisten fizesse meg az orvosokat, akiket kedvességükért, jóságukért és vigasztaló készségükért ajánlottak a díjra. Miként a mi gyimesi doktornőnket is, aki 400 gyermek esetében látja el az iskolaorvosi funkciót is. Köszönjük az elszakad területekről az Anyaország hívását „Bakonyi Péter a Duna Televízió intendánsa kifejtette, hogy a Duna TV a határokon túli magyarok miatt támogatja a pályázatot, hisz ez a missziója. „ Hiszem, hogy a nemzeti szolidaritás elsősorban a sport, a kultúra és az egészségügy dolga. A Duna WORLD már tengeren túlra is eljut, és ez fontos, hiszen ott is dolgoznak magyar orvosok. Nem vagyok orvos, az érzéseim miatt lettem zsűri tag. Tapasztalatból tudom, milyen nagy baj, ha az ember nem az anyanyelvén beszél az orvossal. Ha határainkon túl nem lehetne magyarul kommunikálni, nagyon nehéz lenne. Ezért támogatjuk magunk lehetőségei szerint a papok és orvosok munkáját is. Szerintem egyébként az ajánlások és a szavazatok jelentik a legnagyobb elismerést, mert közösséget építettek, identitást erősítettek általa.”
Az internetes szavazás valóban közösségépítővé vált, szinte népmozgalommá terebélyesedett. A sorrendet - ahogyan az elmúlt esztendőkben is,- nem a zsűri, hanem a portál olvasóinak szavazatai döntötték el. Az Oromhegyesi Helyi Közösség / Vajdaság / elnöke például kiírta a Facebookon lévő Év praxisa oldalra, hogy náluk nemcsak az egész település- 1800 lakos - de a testvértelepülések polgárai, a faluból elszármazottak, rokonaik és barátaik is szavaztak a település versenyben lévő doktornőjére, Gazdag Veronikára.
A szavazás utolsó napján-2012. december 30-án este 22. órakor aggódva jelezte, hogy talán meghackelték a portált, mert nem érik el. Aztán kiderült nem nálunk van a baj, náluk túlterhelt a szolgáltató. Példaértékű, ahogyan egy egész falu állt csatasorba orvosáért.
Legalább ilyen lendülettel szavaztak a záhonyiak, valamint a tiszamogyorósi, az eperjeskei és a mándi lakosok háziorvosukra, Mosolygó Gáborra, miközben egyik dicsérő levél követte a másikat munkájáról a közösségi portálon. Gazdag Veronika és Mosolygó Gábor az első két helyezett, ők közel tíz-tízezer szavazatot kaptak hálás betegeiktől. A díjátadáson részt vett Duray Miklós felvidéki közíró, a „ Szövetség a közös célokért” elnöke, aki gratulált a szervezőknek a határokon átnyúló kezdeményezésért.
A pályázat nyertesei az OALI elismerő oklevelei mellé értékes ajándékokat is kaptak.
Az Innomed Medical Zrt. felajánlása révén 2 EKG,  valamint  6db vérnyomásmérő talált gazdára. A 77 Elektronika 12 vércukormérővel jutalmazta az első hat-hat helyezettet. A Quintess Egészségközpont rendszermedicina továbbképzést szervez a 10 hazai nyertesnek. A Pharma Nord  mind a húsz nyertesnek ajándékcsomagokat adott át, az első két helyezettnek 50-50 ezer forint értékben, a  Springmed Kiadó és az OALI  pedig ajándék könyvcsomagokkal örvendeztette meg őket. A rátóti Rex Clinic Hotel „ Fiatalodj Széll Kálmán kastélyában „ ajándékcsomagot, azaz 6 napos anti-aging kúrát adományozott különdíjként a szlovákiai Dr. Egyenes - Pörsök Henrik praxisának összesen 4 fő számára.

 

Hazai nyertesek:
 

  1. Dr. Mosolygó Gábor / Záhony
  2. Dr. Sahin Fawaz / Baktalórántháza
  3. Dr. Somogyi István / Eger
  4. Dr. Kovács Erika / Zagyvaszántó
  5. Dr. Márhoffer Ildikó / Budapest
  6. Dr. Balogh Márta / Pécs
  7. Dr. Diós Erzsébet / Budapest
  8. Dr. Katona Judit / Kecskemét
  9. Dr. Martinkó István / Soltszentimre
  10. Dr. Horváth Imre / Gyula

Határon túli nyertesek:
 

  1. Dr. Gazdag Veronika / Oromhegyes- Vajdaság
  2. Dr. Arros Melinda / Székelyudvarhely – Erdély
  3. Dr. Izsák Seres Emese / Zetelaka – Erdély
  4. Dr. Tankó Zsigmond Klára / Gyimesfelsőlok – Erdély
  5. Dr. Egyenes- Pörsök Henrik / Dunaszerdahely – Felvidék
  6. Dr. Montányi Muskinja Gabriella / Zenta - Vajdaság Felvidék
  7. Dr. Sáfár Emese / Marosvásárhely – Erdély
  8. Dr. Sántha Krisztina / Mezőcsávás - Erdély
  9. Dr. Törzsök Tibor / Csíkszereda – Erdély
  10. Dr. Fekete Albert / Dicsőszentmárton - Erdély