vissza

Hallottak már a plazmaferezisről?

jún
7
2007

A „Teázzon a Kor Kontrollal!” adása június 7-én, csütörtökön 16.30-tól volt látható a Duna Televízióban.  Alig két éve működik az ország első plazmaferezis állomása Budapesten. Kinek fontos, és vajon miért a vérplazma előállítása? Miből készül a hemofiliások /vérzékenyek számára/ előállított faktor VIII.? Véradás nélkül nincsenek életmentő műtétek, de jó néhány készítmény is eltűnne a palettáról. Így például a spontán vetélés elleni immunglobulin vagy a már említett VIII. faktor, ami a vérzékenyek, vagyis a hemofíliások számára egész egyszerűen a hétköznapi élethez szükséges.

Nem akar vérplazmát adni?

Tudják Önök, mi az a plazmaferezis? Akik részt vettek a Kor Kontroll Társaság május 23-i összejövetelén a Pallas Páholyban, talán még ahhoz is kedvet kaptak, hogy eztán vérplazmát adjanak. B.Király Györgyi a rendezvény moderátora ezúttal dr. Illés Bélát az Első Magyar Plazmaferezis Állomás vezetőjét, dr. Nemes Lászlót az Országos Hemofília Központ főorvosát és Bánfy Balázs furulyaművészt hívta meg. Az első percekben kiderült, hogy a nézők között olyan is ül, aki már harmincszor adott vért! A véradás persze nem azonos a vérplazma adásával. Utóbbi egy kicsit bonyolultabb és időigényesebb, hiszen egy speciális berendezés segítségével történik, ami a vérsejteket visszaadja. A tét mindkét esetben életmentés.

Mire jó a vérplazma?

Ha van a környezetükben olyan kismama, aki csak többszöri próbálkozás, többszöri spontán vetélés után volt csak képes életet adni babájának, hát gondoljanak a vérplazmából készülő immunglobulinra. A mama szervezete sokszor vak és süket, nem képes tolerálni saját magzatát, idegen testként kezelve újból és újból kilöki magából. Illés Béla szerint legalább 50 immunglobulin bébi él Magyarországon, akik ennek a készítménynek – és a világon először nálunk alkalmazott terápiának - köszönhetik életüket, meg azt, hogy hosszú évek várakozása és szenvedése után örömet okozhattak anyának és apának.

Legalább ilyen fontos a hemofiliások számára életmentő készítmény: a faktor VIII. Ahogyan Bánfy Balázs mesélte e nélkül bevéreznek, begyulladnak izületeik, fájdalmas a mozgás, és nem is tudnak hétköznapi életet élni.

A vérzékenység a fiúknál jelentkezik…

Nemes Lászlótól megtudhattuk, hogy a betegséget a lányok, vagyis az édesanyák hordozzák, ők örökítik át fiaikra, akiknél már a tünetek is jelentkeznek. Arra a kérdésre, hogy vérzékeny betegnek vajon csak vérzékeny gyereke születhet –e Bánfy Balázs határozott nemmel válaszolt, ugyanis két fiúgyermek édesapja, és mindketten egészségesek. A Hemofília Központ főorvosa szerint a hazai faktor VIII ellátás egyre inkább megközelíti a fejlett európai országokét. Hogy ez miért fontos? Mert minél több gyógyszert kap valaki, annál jobb minőségű életet élhet. Nemcsak dolgozni képes, hanem úszni, futni, hegyet mászni, moziba, színházba járni, mint egészséges sorstársai.

Biztonságos-e a vérplazma adása?

Igen. Az életmentő vérkészítménnyel nem fertőződhetnek meg a betegek, mert ugyanolyan korszerű teszteket végeznek a plazmával, mint a vérrel. Tehát szűrik az AIDS, a Hepatitis C, B vírusát, valamint a korszerű európai teszteknek megfelelő valamennyi betegséget. Sőt! A különböző vizsgálatok a donornak is komoly egészségügyi kontrollt jelenthetnek, amennyiben rendszeres plazmaadóvá válik. Hogy ki szervezi a donorokat? Talán nem mindenki tudja, hogy a Magyar Vöröskereszt megalakulását I Ferenc József hagyta jóvá, egészen pontosan 1880-ban Károlyi Gyula grófot bízta meg a Magyar Segélyegylet megszervezésével, amiből aztán kinőtt a Vöröskereszt. A donorokat tehát ők toborozzák.

Egyetemisták figyelem!

A vért általában helyben adják, mozgó állomások szállnak ki a munkahelyekre, egyetemekre, főiskolákra. Na itt nem. Itt a donor fel kell keresse a plazmaferezis állomást, ezért alkalmanként 1500 forintot kap. És mivel kéthetente lehet plazmát adni, szert lehet tenni egy kis zsebpénzre.

A vér önmagában is életet menthet, a plazmából viszont élet és babamentő gyógyszereket állítanak elő. Ha segíteni akar: keresse fel az első plazmaferezis állomást!

Címe: 1074 Budapest, Alsóerdősor utca 7.
Telefonszáma: 06.1/413.7952; 06.1/413.79.53.

E-mail: info@plazmaferezis.hu
Web: www.plazmaferezis.hu

 Várhegyi Andrea