vissza

Fogyókúra, vagy életmódváltás

máj
6
2010

Vannak, akik elszántan diétáznak egész életükben, meg olyanok is, akik minden fogyókúrába belevágnak, de kellő kitartás híján olykor a dupláját szedik vissza a kínnal-keservvel leadott kilóknak. Sajnos a lakosság kétharmada küzd jelentős súlyfelesleggel a népesség negyven százaléka túlsúlyos, húsz százaléka pedig elhízott. Pedig ez nem elsősorban esztétikai kérdés, hanem az egészséget komolyan veszélyeztető állapot. Szív- és érrendszeri kockázatot jelenthet azoknak, akikre a hasi típusú elhízás jellemző, vagy magas a koleszterin illetve vércukorszintjük, sőt a daganatos betegségekre is hajlamosíthat. Erről, és még sok mindenről beszélgettünk a Pallas Páholyban. 

Vendégeink:

Dr. Hubert János háziorvos
Dr. Forgács Attila pszichológus, egyetemi docens
Másik Emese egészségfejlesztő
Pálos Zsuzsa színművész

  • Adás:
    • Hálózat televízió, 2010. május 6. (csötörtök) 17:00 óra.
  • Ismétlések:
    • 2010. május   7.   (péntek)  13:30 óra
    • 2010. május   10. (hétfő)        7:00 óra
    • 2010. május   11. (kedd)        7:30 óra
    • 2010. május   12. (szerda)  14:00 óra