vissza

A KKT elnöke és alelnöke a Parlamentben!

jún
6
2006

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága úgy határozott, hogy június 6-án parlamenti Nyílt Napot szervez az egészségügyi ágazat humánerőforrás fejlesztés témakörében.

Az eseményre a parlament kongresszusi Termében kerül sor. A Kor Kontroll Társasság örömére az előadók között elnökünk és alelnökünk is szerepel!

A konferencia lehetőséget kíván teremteni valamennyi érintett fél részére/ szakmai szervezetek, civil szervezetek, hallgatók, szakmai kamarák/ hogy kifejthessék álláspontjukat, majd  a  konzultációk alapján  sor kerüljön   a szükséges változtatások előkészítésére és a tervezett jogszabályalkotásra.

A nyílt napon az alábbi előadások hangzanak el: 

  1. Miniszteri megnyitó:
    • Dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter
  2. Az aktív korosztály, az egészségügyi dolgozók helyzetének bemutatása:
    • Dr. Kiss István a Magyar Orvostársaságok Egyesületek leendő elnöke
  3. A nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozók helyzetének bemutatása:
    • Dr.Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, a Kor Kontroll Társaság alelnöke
  4.  Az egyetemisták, rezidensek helyzetének bemutatása:
    • Papp Magor szóvivő, Semmelweis Egyetem hallgatói Önkormányzat
  5. Képzés, szak és továbbképzés:
    • Dr. Vízváry László az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet elnöke
  6. Az egészségügyi dolgozók migrációja:
    • Dr. Páva Hanna az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal elnöke
  7. Az egészségügyi dolgozók képzésének tapasztalatai:
    • Dr. Szócska Miklós a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának igazgatója
  8. A média szerepe az egészségügyben:
    • B. Király Györgyi a Magyar Rádió vezető szerkesztője, a Kor Kontroll Társaság elnöke