vissza

Videó „Az év praxisa a Kárpát medencében" díjátadójáról/9

máj
29
2016

Dr. Szűcs László Miskolcról kiélezett küzdelemben szorult a hazai második helyre, mindössze 460 szavazattal kapott kevesebbet a szintén tízezer fölötti szavazatszámmal rendelkező biatorbágyi első helyezettnél. Mi pedig kaptunk hideget, meleget a Facebookon, hiszen a miskolciak neki drukkoltak, és nehezen viselték, hogy a biatorbágyiak és a herceghalmiak ugyanolyan szorgosan kattintanak a piros ikonokra a szavazásnál. Szűcs doktor 73 éves, mosolygós, humoros ember.” Azt szoktam mondani, hogy befekszem a fridzsiderbe, és reggel frissen ébredek! „
Tizennégyen ajánlották!
„Egyikük neki köszönheti az életét, hiszen ivócimborái már régen meghaltak, ő pedig Szűcs doktor hatására tette le a poharat 25 éve. A másik szerint ő az egyetlen orvos, aki képes szorongását, fehér köpeny szindrómáját oldani. A legtöbb ajánló szerint: „Tőle lehet kérdezni. Ő időt szán a betegére, és mindig olyan kapcsolatot teremt a hozzá forduló páciensével, hogy az már fél gyógyulás a beteg számára. „ Ajánlásaikban az elismerés okai között szerepel a rendelő tisztasága, a rendelés pontos megkezdése, az asszisztensnő kedvessége, igyekezete.”