vissza

„Uram, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem”

márc
22
2018

Trauma és vágyteljesülés volt a címe a Gerevich József vezette szekciónak a Magyar Pszichiátriai Társaság kongresszusán  ahol Zsédel Krisztina pszichológus, az Addiktológiai Kutató Intézet munkatársa egy tragikus szerelem történetét mutatta be, miközben az addiktív szerelem szerepét vizsgálta Polcz Alaine és Mészöly Miklós traumafeldolgozásában.   

A művészek előtt álló kivételes lehetőség, hogy művészi tevékenységük kapcsán feldolgozhatják gyermek- és felnőttkori traumáikat. Ennek egyik módja a vágyteljesítés, amikor a művész a traumát helyettesítő vágyait a művészet különböző eszközeivel éli ki. Klasszikus példa erre a művészet keletkezéstörténetéből Butad lányának esete, akit az a trauma ért, hogy elhagyta a kedvese. Fájdalmában a lány felrajzolta szobája falára a férfi kontúrját, így vágya, hogy visszakapja őt, fantáziaszinten teljesült.
  A Mészöly Miklós - Polcz Alaine házaspár esete kapcsán arra a kérdésre kerestem a választ, megtörténhet –e a korábbi traumák művészi feldolgozása - és ha igen, milyen eredménnyel - akkor, ha az alkotók addiktív kapcsolatban élnek egymással, amely önmagában is traumatizál.
Mészöly Miklós író és Polcz Alaine pszichológus, tanatológus, a magyarországi hospice ellátás meghonosítója, író 1948-ban találkoztak először egy kávéházban. Első pillantásra egymásba szerettek, és együtt is maradtak 53 évig, Mészöly haláláig.
2017 végén megjelent a házaspár 49 évet felölelő levelezése egy szerkesztett kötetben. Ebből és kettejük műveiből rekonstruálható házasságuk és traumafeldolgozásuk története.A házasságban mindketten sokat szenvedtek. Mivel mindkettejük kötődési zavara markánsan megnyilvánult a kapcsolatban, és a nyilvánvaló negatív következmények ellenére sem voltak képesek elszakadni egymástól, a kapcsolatot interperszonális addikcióként jellemezhetjük.
Gyermekkorukban mindketten jelentős traumákat szenvedtek el. Mészöly apját híresen szép anyja folyamatosan csalta, ami a dunántúli kisvárosban nyílt titok, a gyermek Mészöly számára pedig rendkívül megalázó volt. Az apa - valószínűleg a kiszolgáltatott helyzettel összefüggésben – alkoholista lett, élete végére pszichotikus állapotba került, és utolsó éveit elmegyógyintézetben töltötte. Mészöly első szerelmi élményei is alátámasztották a női nem csapodárságával kapcsolatos alapélményét. Nem akart apja sorsára jutni. Nőkkel kapcsolatos vágyait művészi feldolgozás helyett megélte, és egyre durvább nőügyekbe keveredett, melyek aztán folyamatosan rengették a házasságuk alapjait „A letelepedési kérelem éjjel-nappal a zsebemben, minden címre” – írja tényszerűen Szerelem című novellájában. A kisebb-nagyobb nőügyek mellett a  legjelentősebb K.-val, azaz Varga Katalina színésznővel való szerelmi kapcsolata, ami 1973-tól egészen 1985-ig tartott.
Polcz Alaine azonosult anyjával, akit hűtlen férje elhagyott, és cselédsorba kerülve volt  kénytelen gondoskodni rá maradt öt gyermekéről, hogy aztán 15 év különélés után visszafogadja és haláláig ápolja a megrokkant férfit.  Életét végigkövetve látható, hogy szinte betű szerint ismétli anyja sorsát. Az ambivalens kapcsolatban önmagát - önként - férje támogatásának szenteli, anyagot gyűjt és szolgáltat férje írói munkájához, miközben magányos a házasságban, és tűri a Mészöly nőügyeivel kapcsolatos megaláztatásokat. A „pokoli kört”, amiben éltek, mutatják az alábbi sorok:
Bármikor visszajöhetsz hozzám, ha vak leszel, nyomorék, rákos, idegbeteg, vagy ünnepelt író. De így ezt, folytatni nem tudom. Kérlek, értsél meg és ne haragudj. Ne haragudj, és se depresszióval, se öngyilkossági gondolatokkal, se bűntudattal ne reagálj rá. Lépj ki ebből a pokoli körből. Ezt már nem kérem, hanem egy egészségesebb, józanabb síkon, elvárom. Az a bűntudat, ami csak arra való, hogy magadat és engem kínozz, miután a bűntudattal jól aláássuk magunkat, még folytatod ugyanazt, azonnal és lehetőleg erősebben. Ennek nincs értelme.” – írja Polcz Alaine 1974-ben, de aztán mégis együtt maradnak további 27 évig.
A folyamatos kiszolgáltatott helyzet hamar felőrli, és depresszió-közeli állapotba kerül. „Mint egy darab fa. Egy körömfeketényi érték nem jön ki belőlem” – írja 1959-ben. És később a magyarázat: „Mert olyan nagyon függök Tőled, jóban és rosszban”.  Mindez Mészöly számára sem volt problémátlan: „Ne haragudj rám olyasmi miatt, amiért inkább kinevetni kellene engemet. Leköpni én is le tudom köpni magamat. Úgyis szeretlek, akkor is, ha nem akarnád.
 A világháborúban mindketten súlyosan traumatizálódtak. Polcz Alaine – még első férjével, Vitányi Jánossal és anyósával – valószínűleg a legrosszabb döntést hozta meg, mikor Erdélyből elmenekültek, és a Dunántúlon, Csákvár környékén próbáltak elrejtőzni, éppen ott, ahol a leginkább hullámzott a front. Rengeteg fizikai és nemi erőszakot szenvedett el, és súlyos szövődményekkel járó betegségeket szerzett (TBC, méhgyulladás, nemi betegség, hashártya- és mellhártyagyulladás). Ezek egyik következménye a gyermektelenség, ami később, Mészöllyel való házasságának egyik fő traumája lett. Pszichológusként, gyermekekkel végzett munkája így vágyteljesítésként értelmezhető.

Egy másik éjszaka egész csapat ütött rajtunk, akkor a földre fektettek, sötét és hideg volt, lőttek. A következő kép maradt meg bennem: guggolva körbevesz nyolc-tíz orosz katona, hol egyik fekszik rám, hol másik. Megszabták az időt, hogy egynek mennyi jut. Néztek egy karórát, időnként gyufaszálat gyújtottak, az egyiknek öngyújtója is volt, mérték az időt. Sürgették egymást. Kérdezte az egyik: „dobre robota?
 Nem mozdultam. Azt hittem, hogy ebbe belehalok. Persze, nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal.
Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom.
Hajnalfelé értettem meg a gerinctörést. A következőt csinálják: az ember két lábát a válla fölé hajtják és térdelésből feküsznek bele. Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince. Nem, mert akarják, hanem a fékevesztett erőszak miatt. A csigába tekert nőt a gerince egy pontján lökik előre-hátra, s észre sem veszik, hogyha elroppan. Én is azt hittem, hogy megölnek, hogy a kezük között halok meg. A gerincem megsérült, de nem törött el. Mivel egy ponton gördül ilyenkor az ember, sebes lett a hátam, ebbe a sebbe beleragadt az ingem és a ruhám, mert vérzett, de csak később vettem észre. Annyi minden fájt, hogy ezt nem vettem észre.

Polcz Alaine: Asszony a fronton

Mészöly katonaként vett részt a háborúban. Soha nem volt képes háborús élményei művészi elaborálására. Bizalmas barátja, Nádas Péter mondta róla: „Szeretett volna bizonyosságot szerezni, hogy ölt –e embert. Feltételezte, hogy igen. Egyik legnagyobb problémája volt, hogy ezt nem tudta megírni. Többször megkísérelte, de nem sikerült.
Mészöly házasságuk kezdeti éveiben írott műveiben felesége traumáit próbálta feldolgozni. Például az 1950-es évek végén írt, de csak 1979-ben kiadott, Bunker  c. írásában a fiatal lány végül megmenekül: nem hurcolják el az oroszok és nem erőszakolják meg. Saját háborús traumáit eközben jórészt érintetlenül hagyja. Főleg későbbi műveire jellemző, hogy keményen stilizál, az érzésektől távolít. Viszolyog a személyességtől. A létezés jogosultságát, értelmét, a pillanat szépségét keresi műveiben, melyek menekülést jelenthettek számára az érinthetetlen traumák elől.
Polcz Alaine ezzel szemben szakmai pályafutásával (gyermek pszichodiagnosztikai és játékterápiás eljárások kidolgozása, a gyermekhospice elindítása), illetve Asszony a fronton című könyvének megírásával markánsan szembenézett az erőszak, a halál és gyermektelenség korábban érinthetetlennek hitt kérdéseivel.
Mészöly – és így az addiktív kapcsolat - szerepét a halál felé fordulásban megrázóan írja le: „Az utolsó idők elvették a hitemet, hogy leszek az életedben, az életednek... Te tettél képessé haldoklók mellett lenni.
A traumákkal való szembenézés alapja épp a határtalanul természetes és őszinte írói stílusa. ”Hát ilyen könnyű, ilyen jó az íróknak?” – fogalmazza meg aha-élményét,  mely élete utolsó évtizedében további életrajzi művek írására, így traumái mind teljesebb elaborálására sarkallja.
A kérdés, hogy válaszul születik –e Mészöly – valószínűleg vágyteljesítő – írása, a Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról, melynek kiadási éve ugyanúgy 1991, mint a sikerkönyvvé lett Asszony a fronton-é  melyben a férj, miután megöli feleségét, felszáll a vonatra, ahol összetalálkozik egy fiatal nővel, aki az egyetlen szerelmi légyott hatására teherbe esik, a mű keletkezési idejének tisztázatlansága miatt nem eldönthető.
Életük végére megfordulnak az erőviszonyok. Mészöly beteg, visszavonul, miközben Polcz Alaine nőként kifejezetten jól néz ki, előadásokat tart, ír. A korábbi szakaszában interperszonális addikcióval jellemezhető kapcsolatból elfogy az energia. Polcz Alaine haláláig ápolta Mészölyt, akárcsak annak idején saját anyja az apját, és több könyvet is publikált.
Úgy tűnik, hogy miközben két jelentős életmű született, és Polcz Alaine a háborús és gyermektelenségi traumát jórészt feldolgozta, az interperszonális addikcióval jellemezhető kapcsolat mintegy díszletként szolgált a gyermekkori kötődési traumáik megismétléséhez.

Zsédel Krisztina
Forrás: Lélekemelő/ Pszichiátriai Magazin/ 2018.február X. évfolyam 1. szám