Stressz és egészség
„Mindenkinek van, mindenki beszél róla, mégis kevesen veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek, mi valójában a stressz.” – fogalmazott Selye János, a stressz-elmélet megalkotója.
A stressz latin eredetű szó. Eredeti jelentése: megsérteni, bántani, szorítani. A mai napig kétféle értelemben használják, ami félreértésekre adhat okot. Érdemes hát Selye János nyomán különválasztani a hatást és a következményt:
Ezért is kalauzol bennünket a stressz világába Dr. Valló Ágnes belgyógyász –természetgyógyász és Dr. Nemes János egykori mentőorvos, egészségügyi újságíró könyve. Könyvük alcíme: Menedzserbetegségekről nemcsak menedzsereknek. A szerzők számos esetleíráson, életből ellesett történeten keresztül bemutatják a stressz hatásait, a megküzdés lehetőségeit.
Az első részben a stressz fogalmát, hatásait, következményeit járják körül, majd egyre beljebb hatolnak a pszichoszomatika, azaz a testi betegségek lelki hátterének világába.
A második rész szociografikus esetleírásokat tartalmaz. A kilenc hosszabb terjedelmű riportban menedzserek és nemcsak menedzserek vallanak életükről, egészségükről, betegségeikről. Ezeken az életből ellesett történeteken keresztül szeretnék bemutatni a stressz hatásait, a megküzdés lehetőségeit. Szeretnék, ha az olvasó ráismerne a saját problémáira, és jobban megértené teste-lelke működéseit.
„Jó” és „rossz” stressz
A stressznek rossz a „sajtója”. Egyre több kór hátterében fedeznek fel károsító lelki tényezőket, és rengetegszer hangzik el orvos szájából is: "éljen nyugodt, stressz mentes életet". Pedig ez nemcsak igazságtalan, de félrevezető is. Ugyanis már Selye is megkülönböztetett "jó" és "rossz" stresszt. A jót eustressznek, a károsítót distressznek nevezte el.
A „jótékony” eustressz - kihívás, késztetés. Segít abban, hogy reggelente frissen, elevenen ébredjünk, hogy napközben lelkesek, kreatívak legyünk. Segít versenyt futni, előadást tartani, még szerelmeskedni is. A stressz arra sarkall, hogy meneküljünk a tűz elől, és hogy a kitűzött határidőre elkészüljünk a munkánkkal. Azaz a stresszorokra adott élettani válasz -- életfontosságú az egész emberi faj fennmaradásában.
A túlzott, mindent elborító, kontrollálhatatlan "negatív" distressz viszont felmorzsolja energiáinkat, tönkreteszi a kapcsolatainkat, aláássa az önbizalmunkat, rombolja az egészségünk. Úgy vagyunk a stresszel, mint a tűzzel: ha az ellenőrzésünk alatt tartjuk, világít, melegít, megsüti az ételünket, fűti a lakásunkat. De ha elszabadul -- pusztító tűzvésszé válik.
A stressz élettana
Veszélyhelyzetekben minden szervünk működése a küzdést vagy a menekülést szolgálja. Ha békésen sétálunk, és hirtelen a kerítésnek ront egy vicsorgó kutya, felszalad, a pulzusunk és a légzésszámunk, összeszorul a gyomrunk. Hasonló, ha nem is ennyire drámai (viszont tartósabb) hatást vált ki főnökünk packázása vagy anyósunk zsörtölődése is.
Vészhelyzetben a szimpatikus idegrendszer aktiválódik: felgyorsul a légzés és a szívműködés, megemelkedik a vérnyomás, fokozódik az izomfeszülés. A mellékvese nagy mennyiségű adrenalint termel, ami fokozza az izmok vérellátását, és biztosítja a szervezet megfelelő "üzemanyag ellátását": a máj raktáraiból cukrot szabadít fel, és növeli a vércukorszintet. A mellékvese egy másik hormont, kortizolt is termel, amely támogatja és stabilizálja a szimpatikus hatásokat.
Mindezek hatására szervezetünk felkészül a veszély elhárítására. Érzékszerveink kiélesednek, gondolkodásunk kitisztul, reflexeink felgyorsulnak, izmaink erőtől duzzadnak, és elegendő cukrot, oxigént mozgósítottunk a gyors és erőteljes reakcióhoz. Minden az izomműködés - menekülés vagy küzdelem - szolgálatában áll.
Ez roppant hasznos, sőt elengedhetetlen például a nyúl számára, amikor a farkas elől menekül, vagy az ősembernek, amikor mamuttal találkozott. Ma azonban ritkábban keveredünk olyan helyzetbe, amelyben a megoldást a fizikai harc vagy a menekülés jelenti. Igaz, mi is szívesen orrba vágnánk a veszélyesen előző sofőrt, de a társadalmi játékszabályok arra rákényszerítenek, hogy uralkodjunk magunkon.
Bizonyos értelemben az ősember jobb helyzetben volt. Ha a stresszhelyzetet testi reakció, küzdés vagy menekülés követi, akkor a szervezet nem (vagy alig) károsodik. Akkor sincs baj, ha a harag, az indulat csak átmeneti, és könnyen lereagáljuk, gyorsan túltesszük rajta magunkat. Ha azonban az élettani válasznak, társadalmi következményei miatt nincs szabad tere, tartós vagy túl gyakran ismétlődik, akkor a testet érő negatív hatások halmozódnak. Ezt nevezik krónikus stressznek (vagy Selye féle distressznek), amely felborítja a hormonális egyensúlyt, és végső soron betegség kialakulásához vezet.
Stressz-mentes élet nem létezik. A stressz elől nem futhatunk el -- meg kell tanulnunk megbirkózni vele. Számos újabb kutatás tükrében - már nyilvánvaló, hogy szinte mindenkit fenyeget. A betegség nemcsak a test problémája, hanem az egész emberé, aki egyszerre test és lélek, szellem és érzelem. A könyv ezt a szemléletet tükrözi, és magában foglalja az elmúlt 10 év kutatási eredményeit.
