vissza

Sohasem késő!

nov
21
2014

Ez a nemzetközi COPD világnap szlogenje. Sohasem késő elmenni panaszainkkal a szakorvoshoz, de sohasem késő leszokni a dohányzásról betegként sem! Sohasem késő az egészségeseknek segíteni a betegeknek a gyógykezelésben, a mozgásban, a dohányzás abbahagyásában!
Ezért lett november 19-e a COPD világnapja, november harmadik csütörtökje - az idén 20-a – pedig a „Ne gyújts rá” világnap. A két világnap két összetartozó fogalomra, a dohányzás ellenes küzdelemre és a dohányzás okozta betegségekre, közülük is az egyik legtöbb embert érintő betegségre, a COPD-re hívja fel a figyelmet.
Erről tartott sajtótájékoztatót Dr. Kovács Gábor a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatója, valamint Demjén Tibor az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója, a Dohányzás Fókuszpont vezetője.

A COPD (Chronic Obstructive Pulmonary Disease), fulladással, köhögéssel és fáradékonysággal járó idült légúti megbetegedés valódi népbetegség a fejlett országokban, Magyarországon mintegy hétszázezer embert érint. Sokan nem is tudnak a betegségükről, azt gondolják, hogy az ötvenes éveik tájékán megjelenő tünetek a korral járnak. Pedig, ha idejében fedezik fel a betegséget, eredményesebben lehet kezelni.
A COPD legfőbb kiváltó oka a dohányzás. A betegek 80%-a dohányzik, vagy dohányzott, míg a dohányosok 20%-a lesz COPD-s beteg valamikor élete során. A dohányzás abbahagyása a már kialakult betegség esetében is nagyon fontos, a sikeres gyógykezelés legfontosabb eleme. Ma már országszerte több mint száz tüdőgondozóban várják az erre kiképzett szakemberek a leszokni vágyókat.
A leszokás lehet egyéni, de lehet csoportos is. Lehet gyógyszermentes és erős nikotinfüggőség esetén lehet farmakoterápiás, gyógyszerrel támogatott. Azok a dohányosok, akik nem szeretnének elmenni egy szakorvosi rendelőbe, választhatják a telefonos leszokás támogatást is. A 06-80-44-20-44 ingyenes zöld szám hívását követően lehetőség nyílik arra, hogy képzett szakemberrel beszélje meg a hívó a leszokás lehetőségeit. A COPD leghatékonyabb gyógymódja: a dohányzás mentesség – a korszerű és folyamatos gyógyszeres terápia – az állapothoz igazított rendszeres mozgás.
Nemzetközi és hazai adatokat is figyelembe véve a COPD-s betegek összesen mintegy harmadát, a súlyosabb eseteket fedezik fel, s akiknél kórismézték a betegséget azoknak is csupán a fele-harmada használja előírásszerűen a gyógyszereit, 40 százalékuk pedig a felismert betegsége ellenére tovább dohányzik.
A tüdőgyógyász szakma célkitűzése, hogy ismerje fel a betegek legalább 50%-át, 60%-uk használja rendszeresen a gyógyszereit és 3% alá csökkenjen a dohányzó COPD-s betegek aránya.

A dohányzás tiltása a közforgalmú helyeken egyértelműen sikertörténet Magyarországon. Magyarországon az intézkedés bevezetését követő években a dohányosok arányában és a cigarettafogyasztásban is jelentős csökkenés mutatkozott.
2013-ban a felnőtt lakosságon belül kevesebben dohányoztak- dohányzók aránya a felnőtt lakosság körében egy év alatt több mint 8%-al csökkent- és kevesebb dohányterméket fogyasztottak. A zártkörű helyeken a dohányzás teljes tiltásának gazdasági hatásai is kedvezőek, sem a vendéglátóiparban dolgozók száma, sem a vendéglátóhelyek száma, sem a vendéglátásból származó bevételek nem csökkentek. A WHO támogatásával „Dohányfüstmentes Magyarország” címmel az OEFI Dohányzás Fókuszpont esettanulmányt készített a Nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításának hatásvizsgálatáról.
Az esettanulmány célja bemutatni a dohányzás visszaszorítását hatásosan elősegítő intézkedéseket, melyek egyedülállóak a WHO FCTC Részes Felei és az Európai Unió tagállamai között is, hiszen igen rövid idő alatt igen sok hatásos szabályt vezettünk be.