Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

A Magyar Pszichiátriai Társaság Oláh Gusztáv életműdíját idén Simon Lajos, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense vehette át a vándorgyűlés díjátadó ünnepségén.

Milyen érzés töltötte el az Oláh Gusztáv emlékérem átvételekor?
- Nagyon jólesett és igen megtisztelő számomra, hogy a társaság érdemesnek tartott erre a díjra. Hasonló öröm töltött el 2012-ben, a Batthyány-Strattmann László díj átvételekor. Azonban az Oláh Gusztáv emlékérem különösen becses számomra, mivel a pszichiátriában dolgozó kollégáim elismerését tükrözi, és mintegy keretbe foglalja mindazt, amit elvégeztem a gyógyítás, oktatás és kutatás terén.

A sokrétű munkának melyik elemét emelné ki?
- Mindenekelőtt a Moravcsik Alapítvány kuratóriumi elnökeként három évtizede végzett tevékenységemet, amely a pszichiátriai betegséggel élők rehabilitációjára és közösségi ellátására, valamint akkreditált, védett munkahelyek szervezésére irányul. Nagy hangsúlyt fektetünk az ún. antistigma programokra, amelyek egyike a PsychArt 24 képzőművészeti maraton. Évente egyszer kerítünk sort erre az eseményre, amikor a pszichiátriai betegséggel élők, a professzionális festőművészek és a laikus érdeklődők 24 órán keresztül, hetven festőállványon alkothatnak együtt. Egy ilyen rendezvényen több százan megfordulnak, ki egy egész napot, ki néhány órát tölt ott. Senki sem tudhatja, hogy a szomszéd állványon festő ember egészséges, vagy a mi kliensünk. A közös nyelv a művészet. A nap végére a résztvevők komoly megtapasztaláson mennek keresztül, aminek révén megváltozhat az előítéletes szemléletük, az ismeretlentől való félelmük. A házigazda szerepét a pácienseink látják el, nem véletlenül. Ez a munka nagyban növeli az önértékelésüket, hiszen az egészségesen maradt önrészükkel így megélik, hogy segítettből segítővé válnak.

Idekapcsolódik az Art Brut Galéria tevékenysége is?
- Igen, 2009-ben alapítottuk a galériát azzal a céllal, hogy ország-világ előtt megmutassuk, milyen értéket képesek létrehozni a mentális betegséggel élő, tehetséges alkotók. A művészeti értékteremtés fontos eleme a rehabilitációnak, nem csak az érintettek, hanem a hozzátartozóik szempontjából is. Egy önálló kiállításra büszke lehet maga az alkotó, de a családtagjai is, akiket ez az élmény arra késztethet, hogy átértékeljék a hendikepes hozzátartozójukhoz fűződő érzéseiket. Hasonló céllal rendezzük meg – idén immár tizedik alkalommal – a „Ki mit tud?” vetélkedőt a pszichoszociális fogyatékossággal élők számára. Növekvő népszerűségét mutatja a jelentkezők magas száma, ami miatt négy éve már országos elődöntőket is szervezünk Mohácson, Sopronban, Egerben és Budapesten. A tehetség megmutatásán, az önértékelés növelésén túl van egy másodlagos pozitív hatása is ennek a programnak. Felpezsdíti a pszichoszociális otthonokban lakók életét, hiszen egy éven át készülhetnek rá, a fellépőkön túl azok is, akik a háttérmunkát végzik. Természetesen a nem otthonlakó pszichoszociális fogyatékossággal élők is benevezhetnek a versenyre. Ez a rendezvénysorozat – úgy érzem – a rehabilitációs gyógyító munka megkoronázása.

Ha nem csal a megérzésem, most is van új projekt a tarsolyában…
- A Moravcsik Alapítvánnyal és a klinikánkkal karöltve létrehoztuk az ún. Nemzeti Antistigma Programot, amelyben nyolc-kilenc intézmény vesz részt..Majd megnézzük, milyen a pszichiátriai betegségek megítélése a társadalomban, azon belül az egészségügyi dolgozók ,illetve az érintettek körében. A 2020-tól 2025-ig tartó projekt keretében felmérjük a jelenleg működő antistigma programok hatékonyságát, és megvizsgáljuk, hogyan lehet ezeket a helyi kezdeményezéseket egy közös, országos programba integrálni.

A vándorgyűlésen előadás tartott az elnökletével lezajlott „Ember és gép” szimpóziumon is a virtuális valóság pszichoterápiában történő alkalmazásáról.
- Kutatásaim az 1990-es évek közepén az érzelemkutatással kezdődtek, majd a 2000-es évek elejétől folytatódtak a virtuális valóság pszichoterápiában való alkalmazhatóságának vizsgálatával. Klinikánkon létrehoztunk egy laboratóriumot, ahol fokozatos megközelítéssel deszenzitizáljuk például a repülésfóbiás betegeket. Ez a módszer a pszichoterápiás tevékenység önálló ágává vált, amelyet jelenleg az egyik PhD hallgatómmal fejlesztünk tovább a szkizofréniával élők ily módon történő gyógyításának irányában. A terápia során a kliens egy avatarral – gépi személlyel – folytat dialógusokat, többféle virtuális helyszínen. Az első biztató eredményekről önálló előadás keretében számoltunk be a kongresszuson, ahogyan egy másik PhD hallgatóm mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkájáról is. Ez utóbbi a depresszió vokális csatornákon történő felismeréséről, egy ún. beszédjel alapú akusztikai diagnosztikai rendszer alkalmazásáról szól.

Ha már beszéltünk gyógyításról és kutatásról, akkor ejtsünk szót az oktatásról is…
- A pszichoterápiás szakorvosképzést vezetem a klinikán, valamint elnöke vagyok az 1991-ben megalakult Viselkedés- és Kognitív Terápiás Egyesületnek, amely korábban Tringer László professzor irányításával az MPT munkacsoportjaként működött. Emellett a Semmelweis Egyetem pszichoterápiás grémiuma, valamint az orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén grémium elnöki feladatait is ellátom.

Hogyan érintette a munkáját a koronavírus-járvány?
- A járvány első napjától kezdve ez év januárjáig home office munkarendben dolgoztam, online végeztem a terápiát és az oktatást is. Ez az időszak új irányt nyitott meg és gyorsabb fejlődésre késztette az egészségügyet. Megtapasztaltuk az online terápia és oktatás korlátait és előnyeit is. A pszichoterápia nagyon jól működött így, folyamatosan terápiában tudtam tartani pácienseket, egy kliensemet sem veszítettem el a járvány ideje alatt. Egyébként tavaly szeptemberben én is átestem a koronavírus-fertőzésen, de az életkoromhoz képest könnyedén, néhány napig tartó lázzal, enyhébb tünetekkel átvészeltem.

Ha jól tudom, a lánya is követte a pályán, sőt, még valami másban is…
- A fiam ügyvéd lett, de Viktória valóban két úton is követett engem. Ő is pszichiáter lett, adjunktus a klinikán, és van egy közös szenvedélyünk, a rally-versenyzés. Nagyon büszke vagyok rá, egy navigátor hölggyel ők alkották Magyarország első női párosát, és ebben a felállásban öt éven keresztül versenyeztek.

Akárhogy is nézzük, az autósport veszélyes üzem. Nem féltette a lányát?
- De, féltettem, mert kétségtelen, hogy kockázatos sportágat űzünk. Ugyanakkor tudnia kell, hogy a rally-autóban nagyobb biztonságban vagyunk, mint civilben az országutakon. 1982-ben alakítottuk meg az OSC Autósport Szakosztályát, onnantól kezdve folyamatosan versenyeztem, egészen 2005-ig. Létrehoztuk és nemzetközi szintre emeltük a Budapest Rallyt, és 1996-ban visszahoztuk Magyarországra a Rally Európa-bajnokság futamait.

Arról is szól a fáma, hogy annak idején éjszakánként a klinika kertjében gyakorolt…
Igen, ez 1982-ben történt, Tringer professzor osztályán dolgoztam, akkoriban kezdtem el az autóversenyzést. Egy Trabanttal gyakoroltam a helyben fordulást és a kézifékes fordulókat. A betegek bepanaszoltak az osztályos nagycsoporton, mondván, hogy minden nagyon jó, csak nehezen tudnak aludni, mert Simon doktor éjszakánként csikorogtatja az autót.

Ma is aktívan versenyez?
- 2018-ban és 2019-ben megnyertem a Budapest Rally Historic verseny modern autó kategóriáját egy Ford Mustang gépkocsival. Kétségtelen, hogy ez nem az a rally, amilyet a világbajnokságon látunk, de autóverseny. Még mindig élvezem az izgalmat, a gyorsaságot a szűk, kanyargós hegyi utakon. Egyszóval, ez azért még nem lefutott ügy!

Akár a virtuális valóság terápiába is be lehetne illeszteni egy ilyen szituációt?
- Nevetni fog, mert van ilyen. Az autóvezetéstől való félelmet nagyon jól lehet oldani virtuális valóság terápiával…

Boromisza Piroska
Forrás : Lélekemelő / pszichiáterek magazinja/ 2021/2