Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

Freund Tamás Széchenyi- Bolyai- és Brain-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, akivel arról beszélgettünk, hogy az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa hogyan éli meg a muzsikálás örömét, és mit gondol az anyagon túli dimenziókról, ahol én-tudatunk az élet értelmét keresi.

A LŐPORTÓL AZ AGY KÉMIÁJÁIG

Mi alakult ki előbb önben? A biológia, vagy a zene iránti rajongása?
- A tudományos és a zenei érdeklődés kisgyerekkoromtól fogva, egész életemben párhuzamosan elkísért. A biológia iránti rajongásom onnan fakadt, hogy a nyaranta néhány hetet öt-hat éves koromtól Bándon töltöttem a nagymamámnál, aki sokat mesélt nekem a növényekről és az állatvilágról. Az erdei csemetekertben dolgozott, én pedig vele jártam az erdőt-mezőt, így testközelbe kerültem a természettel. Ugyanakkor a kémiai érdeklődésem is intenzíven fejlődött. Apám a Nehézvegyipari Kutatóintézetben, anyám a szomszédos Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézetben dolgozott Veszprémben. Nyári diákmunkásként, tizenkét-tizenhárom évesen kerültem a szüleim munkahelyén működő vegyszerraktárba, mint árukiadó. Mire az iskolában elkezdtük tanulni a kémiát, rengeteg vegyületnek tudtam a nevét és képletét, amit a dobozokról leolvastam, még az alapreakciókat is ismertem. Megnyertem a városi kémiaversenyt, és mint kis kémikusnak, egyértelmű volt számomra, hogy vegyész akarok lenni. A szüleim munkahelyéről „mentettem” magamnak Bunsen és kémcső-állványokat, kémcsöveket, lombikokat, vegyszereket. Ezekből egész komoly vegyi labort alakítottam ki a telkünkön lévő fáskamrában.

Még szerencse, hogy nem történt baleset a kísérletek közben!
- Csodával határos módon nem, sőt, még a család is hasznát látta egyszer a hobbimnak. Présházat építettünk, amihez terméskőre volt szükség. Ehhez egy boltíves rompincét próbáltunk megbontani, de sehogy nem sikerült, még csákánnyal sem. Gyorsan utánanéztem egy kémiai reakciókat leíró könyvben, hogyan kell lőport előállítani. Megcsináltam a lőport, egy robbantással meglazítottam a boltívet, és már hoztuk is el a köveket. A gimnáziumi kémia órák már nemigen szolgáltak új információval számomra. Ha a tanár feltett egy kérdést, csak akkor mondhattam meg a választ, ha a többiek nem tudták. Nagyon szerettem, és tudtam is a kémiát, de harmadik osztályban, amikor az unalmasabb, matematikai-fizikai vetületei kerültek sorra, kicsit elment tőle a kedvem. Nem úgy a biológia! A harmadéves tankönyvünk szinte kizárólag az agyról szólt. Abban is volt rengeteg kémia – az ingerületátvivő anyagok keletkezése, lebomlása, ezek hatása a receptorokra –, én pedig úgy estem szerelembe az agy biológiájával, hogy jó adag kémiai háttértudásom volt hozzá. Akkor eldöntöttem, hogy agykutató leszek.

KLARINÉT, SZAXOFON ÉS KÓRUS

Hogyan futott ezzel párhuzamosan az életében a zene?
- Hétéves koromban a szüleim beírattak a zeneiskolába. Eredetileg hegedűre akartak járatni, de addigra nem maradt kiadható kölcsönhegedű, viszont előkerült egy szabad klarinét. Így kezdtem klarinétot tanulni Szűcs Jóska bácsinál, aki nagyszerű tanár volt. Persze egy gyerek sem szeret gyakorolni, amikor az összes haverja kint játszik az udvaron. A szüleim viszont addig nem engedtek ki, amíg napi fél órát nem gyakoroltam. Eleinte szívesen csináltam, de aztán elment tőle a kedvem, és már többet jártam a zeneiskola mellé, mint klarinétórára. Éppen ott akartam hagyni a zeneiskolát, és sok vita után a szüleim is kezdtek belenyugodni, amikor láttam egy filmet a tévében Benny Goodman életéről. Annyira lenyűgözött a játéka és a dzsessz, hogy kértem a tanáromtól Benny Goodman klarinétkottát. Volt is neki kettő, amiben az improvizációk is le voltak kottázva, zongorakísérettel. Pfeiffer Gyula zongorista barátommal, akivel óvodába is együtt jártam – most az Operettszínház főzeneigazgatója – előadtuk az egyiket az úttörő kulturális seregszemlén, amit meg is nyertünk. A zsűri le volt nyűgözve, ugyanis azt hitte, hogy improvizálunk, pedig csak a betanult kottát játszottuk le. Aztán csatlakozott hozzánk egy másik régi barátunk, az általános iskola úttörő dobosa – Báthory Gábor, később rádiós és televíziós műsorvezető –, aki az úttörődobján kísért minket. Amikor a Petőfi Színházban felléptünk az iskola évzáró ünnepségén, kirobbanó sikert arattunk. Innen a dzsessz iránti elköteleződésem. A gimnáziumban zenekart alapítottunk Impro Jazz Kvartett néven, és áttértem a tenorszaxofonra, mert annak ugyanaz a billentyűzete, mint a klarinété. Minden második szombaton a gimnázium KISZ klubjában lehetett táncolni, gyakran ott is felléptünk, ilyenkor a lányok az első sorban „tomboltak”. Akkoriban a zeneiskolában Nyitrai Endre, a nagyszerű bőgős oktatta az összhangzattant, a bőgőt és a basszusgitárt, az övé volt Dunántúl legjobb jazz zenekara. Eljött a koncertünkre, és annyira megtetszett neki a szaxofonjátékom, hogy meghívott az együttesébe. Így kerültem be tizenhét évesen egy felnőtt zenekarba, ahol majdnem két évig, érettségiig játszottam. Veszprémben 4-500 fő előtt léptünk fel a Művelődési Központban, ott csápolt a fél gimnázium.

Mindeközben már tudta, hogy agykutató lesz?
- Ez a gimnázium harmadik osztályában derült ki. Akkor már Nyitrainál is játszottam, nem egyszer előfordult, hogy a vidéki fellépést követően hajnali ötre értünk vissza Veszprémbe. Nem csoda, hogy a hátsó sorban aludtam az órákon, de a tanárok nem vették tőlem zokon. A Lovassy László Gimnázium művészetbarát iskola volt, már akkoriban is az ország tíz legjobb középiskolája között tartották számon, tavaly pedig a legjobb lett. A hajnali hazaérések azonban meggyőztek arról, hogy nem való nekem a zenészélet. Kutatóként az ember foglalkozhat magas szinten az amatőr zenéléssel, úgy, hogy az tényleg örömet okozzon. De ha zenész leszek, hobbi szinten kutatni nem lehet. Akkor én ezt eldöntöttem, már csak azért is, mert szerettem volna magam felnevelni a gyerekeimet. Nem irigylem sem a színészeket, sem a profi zenészeket. Nem is tudom elképzelni, hogyan tudnak bensőséges családi tűzhelyet teremteni az előadások, koncertek, vidéki turnék mellett. Én viszont nagyon összetartó, meleg családi légkörben nőttem fel, és szerettem volna ugyanezt biztosítani a gyerekeimnek. Ezt a döntésemet soha nem bántam meg.

Ha jól tudom, a hangszeres zenélés mellett a kóruséneklés is régóta része az életének.
- A Lovassy gimnázium kórusában kezdtem énekelni, amelyet Zámbó István Liszt-díjas karnagy vezetett, neki köszönhetem a másik nagy szerelmemet, a kóruséneklést. Ismert engem a zeneiskolából, így amikor az elsősök közül tagokat verbuvált a kórusba, engem is hívott. Akkor még nem rajongtam ezért a műfajért, mert az általános iskolában pocsék volt a kórusunk. Ám Zámbónak nem lehetett nemet mondani. Nekem megtetszett az éneklés, Zámbónak meg a hangom, olyannyira, hogy meghívott Veszprém Város Vegyeskarába is. Ma az Ars Nova Sacra kórusban énekelek basszus szólamot, évente legalább tízszer fellépünk. Idén húsvétkor két nagyon sikeres koncertet adtunk: Bach János passióját énekeltük a MOMKultban és az Üllői úti Örökimádás templomban is. Ez utóbbi hittantermében tartottuk korábban a próbákat, de télen olyan hideg és nyirkos volt az a szuterén helyiség, hogy azt mondtam, mostantól az utca túloldalán fogunk próbálni, annak a kutatóintézetnek az egyik termében, amelynek igazgatója vagyok. Így lettünk a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének a kórusa. Nemrég a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban tartottak misét az Akadémiáért, ahol Liszt Missa Choralis című zseniális művét énekeltük.

TÉREN ÉS IDŐN TÚL

Ahogy csak az ember csinál művészetet, úgy az istenkeresés is kizárólag nekünk adatott meg – fogalmazott ön egy interjúban. Azt is mondta, hogy furcsábbnak találja, ha egy tudós ateista, mint ha nem az. Miért?
- Nem csak a tudósokról gondolom ezt. Az ateizmus is egyfajta hit. Hiszen a kérdés az, hogy mit tartunk inkább, vagy kevésbé valószínűnek. Tudjuk, hogy az ősrobbanás pillanatában jött létre a ma ismert univerzum, onnantól fogva beszélhetünk térről és időről, anyagról. Van öt olyan közismert fizikai állandó, amit nem lehet sehonnan levezetni. Ilyen például a nehézségi erő. Fizikusok bizonyították, hogy ha ez csupán egy milliárdnyival kisebb lett volna az ősrobbanás pillanatában, akkor szétspriccelt volna az univerzum. Ha pedig egy milliárdnyival nagyobb, akkor visszazuhant volna önmagába. A másik sarkalatos fizikai állandó az atommagon belül a protonokat és neutronokat összetartó kis és nagy erők. Erről is igazolták, hogy ha csak egy milliárdnyival kisebb lett volna, akkor csak hidrogén ionok, azaz protonok léteznének, ha pedig egy milliárdnyival nagyobb, akkor csak héliumatomok lennének. Nem alakulhatott volna ki az elemek széles tárháza, közöttük a szénnel, ami a ma ismert élő anyagnak az alapja. Lehet azt mondani, hogy véletlenül lett éppen ekkora a nehézségi és az atommagon belüli erő. Csak éppen annak, aki elhiszi, hogy mindezen állandók ilyen együttállása véletlen, és így az egész anyagi világ a semmiből, céltalanul alakult ki, nagyobb a hite, mint az enyém. Ezt sokkal nehezebb elhinni, mint azt, hogy van egy teremtő erő, vagy teremtő szándék, amelynek az akaratából létrejött a ma ismert anyagi világ.

De vajon milyen céllal?
- Ezt senki nem tudhatja. Sokkal hihetőbbnek tartom, hogy az univerzum egy teremtő erő által valamilyen céllal keletkezett, mint hogy a semmi által, teljesen céltalanul jött volna létre a világ, és indult volna be a kémiai evolúció, a molekulák egyre komplexebbé válása, majd az első élőnek nevezhető sejt, az ősbaktériumok, és a többi. A természetes szelekción alapuló, darwini biológiai evolúciót ma már mindenki kész tényként fogadja el, és ez egyáltalán nem mond ellent a Teremtő létezésében való hitnek. Hiszen az evolúció nem más, mint a teremtés eszköze. A teremtés nem lezárt folyamat, hanem ma is halad előre a maga tempójában. Nem mondhatjuk, hogy a Teremtő magára hagyta a világot, mert a mindenséget összetartó erők most is a Teremtő erejét mutatják, létét jelzik. Ahogy Pál apostol írta: „Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Ez a világ csak a Teremtő erőterében képes létezni, de senkinek sincs bizonyítéka semmire. Ez pedig azt jelenti, hogy az ateisták csak hisznek, de nem tudnak, ahogy én is. Ha az ember bizonyosságot szerezhetne a Teremtő létezéséről, akkor megkérdőjeleződne a szabad akarat. De amíg nem lehetünk biztosak semmiben, addig a bennünk működő Teremtő eredetű lélek határozza meg a viselkedésünket. A léleknek a feladata pedig az, hogy biztosítsa a saját visszaépülését a Teremtő lélekbe. Átmenetileg magára kellett húznia az anyagi porhüvelyt, és azt eszközként használhatja arra, hogy igazolja az öröklétre való jogosultságát. Mert mint Bolberitz Pál teológus professzor mondta, az érdemszerzés kizárólag az anyagi testen keresztül lehetséges.

Az agy pedig – az Ön szavaival – „nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket”?
- Úgy gondolom, hogy az emberi agy az anyag evolúciójának csúcsa, legkomplexebb terméke. Ebben vált alkalmassá arra, hogy rajta keresztül megnyilvánuljon a teremtő lélek az anyagi világ, és a hozzá hasonló létezők felé. Ahhoz, hogy beindulhasson a megfelelő szintű érdemszerző folyamat, az anyagnak el kellett érnie egy bizonyos komplexitási szintet. Ezt az emberi agyban érte el, amely megfelelő viselkedésmintázatokat tud produkálni, komplex érzelmekkel rendelkezik, és fel tudja fogni a létezésének értelmét. Eljut az istenkeresésig, és kutatja, hogy miért van itt a földön. Az ember lelki fejlődéséhez az is szükséges, hogy közösségben élje meg a hitét, ami pozitív visszacsatolást és bátorítást ad. Ugyanakkor a Biblia olvasása és magyarázata életben tartja a hitünket. Nem szabad hagyni, hogy a hitünk megmerevedjen, mert akkor ezek a gondolatok szép lassan kikopnak a mindennapi életünkből. Napi szinten meg kell élnünk, hogy mi is a létezésünk értelme!

Boromisza Piroska