Az ősember kizárólag szükségleteinek elegendő gyümölcsöt és húst evett. Az ókorban már az örömszerzéssel párosult az étkezés a rómaiak jókat lakomáztak, később aszketikus lett az élet, majd a reneszánsz életigenlése ismét fókuszba emelte a gasztronómiát. Mindez békeidőkre értendő, hiszen a forradalmak és a háborúk idején mindenki örült a betevő falatnak. És ma elérkezett a mértéktelen zabálás kora. Akin van néhány kiló fölösleg, pontosan tudja, hogy milyen nehéz azt a fránya önfegyelmet, mértéktartást bekapcsolni a finom falatok láttán.
www.youtube.com/watch?v=frRMNY5-4HA
Megelőzhető-e az elhízás? Igaz-e, hogy kövér gyerekből kövér felnőtt lesz? A túlsúlyosak valóban korán halnak? Van-e, s ha igen mekkora a felelőssége az üdítőitalt reklámozóknak? Akik válaszolnak: dr. Barna Mária és dr. Bíró György egyetemi tanárok, illetve Oszvald Marika a Budapesti Operett Színház szubrettje.
Bíró György professzor szerint csak attól nem hízunk, amit nem eszünk meg. Túl a nyolcvanon fitt, korát meghazudtoló ember, aki mérsékletesen táplálkozik, gyakran és keveset eszik, és nem feledkezik meg a mozgásról sem.
Oszvald Marika, a tőle megszokott harsány kacagással meséli, hogy késő este szeret sokat enni. Rendszertelen életmódja a művészvilágban ismert ritmus miatt alakult így. Délelőtt próba, tánc, mozgás délután egy kis pihenés, este előadás.. Ráadásul imádja az ízeket, és ha előtte egy tál sütemény : eszébe sincs megállni a harmadiknál, ahogyan a francia hölgyek teszik.
Barna Mária mint bevallotta, meghallgatja a reklámot, de az élelmiszer csomagolására, a feliratokra koncentrál a boltokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően mi is feltüntetjük az élelmiszerek energia tartalmát, amit érdemes megnézni, pláne ha fogyókúrázunk. Megdöbbentő adat: miszerint ha naponta csak egy pohár cukros üdítőt iszunk meg - a kalória szükségletünk fölött- egy év alatt 7 és fél kilót hízunk tőle! Az ideális, ha ötször-hatszor eszünk naponta, és ásványvizet fogyasztunk mellé. Ha étkezés előtt iszunk, jól tesszük, mert kissé elveszi az étvágyunkat. Este 18 óra után ne együnk már semmit, vagy legfeljebb egy pohár joghurtot. Viszont egy pohár vörösbor esténként jót tesz, hiszen borban az igazság, meg az öregedésgátló antioxidáns is.
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen