vissza

„Mindig szadista férfi voltam és sohase féltékeny.„

A találkozásélmény az irodalomban” Ez volt a címe a Gerevich József által vezetett szimpóziumnak a vándorgyűlésen arról, hogyan lesz a két ember találkozásából, a közöttük létrejövő vonzásokból és taszításokból vers, regény, novella, vagy éppen festmény. Gerevich fiatal tanítványai között ott volt Barna Bianka pszichológus, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Doktori Iskolájának PhD hallgatója is, aki Csáth Géza és Kosztolányi Dezső, valamint Csáth és Olga, Csáth és mostohája találkozásának következményeit firtatta.

Csáth Géza művésznéven híresült el ifj. Brenner József, aki a XX. század elejének egyik legkiemelkedőbb írói alakja volt. Halála után évtizedekig mellőzték, néhány évtizede azonban újra felfedezték, reneszánszát éli az irodalomkutatók és olvasók körében is.

Unokatestvére, Kosztolányi Dezső, gyakran használt művészneve Desiré. Kosztolányit írói munkássága ugyancsak ismertté és kedveltté tette már életében is, azonban az ő hírneve nem homályosodott el idővel. Talán ennek is köszönhető, hogy újra rátaláltak Csáth Géza modern, szecessziós írásaira is, amelyek témáikban, hangulatukban és formájukban is egyhangúbbak volt Kosztolányi műveinél. Csáth jórészt csak novellákat írt, legalábbis ezek tették (el)ismertté.

A szabadkai unokatestvérek
Szabadkán születtek, anyai ágon unokatestvérek voltak, és egymás legközelebbi barátai is egyben, egészen kisgyermekkoruktól kezdve. Valószínűleg közös érdeklődésük és tehetségük miatt is alakulhatott így. Már gimnazistaként kitűnt írói tehetségük, együtt alapították és írták, szerkesztették az iskolai önképző kört.
Csáth zenét is komponált, zongorán és hegedűn egyaránt kiválóan játszott, festett is az írás mellett, amelyeket azonban sem a családja, sem a tanárai nem értékelték. Sőt visszaemlékezései alapján kifejezetten megszégyenítették. Rajztanára kinevette, apja pedig, aki hegedűművészt akart faragni belőle, azt mondta Csáth munkáiról, hogy „amit írsz, az nem zene”.
Kosztolányi bár méltatta és támogatta „hármasművész” barátját és rokonát mindhárom művészet iránti vonzódásában, azonban végül mindketten íróként teljesedtek ki, ami igen szoros személyes- és munka-kapcsolatuk miatt mindkettejük írásaira sajátosan és serkentően hathatott.
Csáth inkább novellákat írt, míg Kosztolányi regényeket, verseket is. Bizonyos szempontból kiegészítették egymás irodalmi munkásságát – tudatosan, vagy tudattalanul. Számos közös gyermekkori élményüket örökítették meg mindketten, a maguk stílusában és értelmezésében.
Szoros barátságukra és mély bizalmi kapcsolatukra tekintettel Csáth végakaratában, kevéssel öngyilkossága előtt Kosztolányira testálta, hogy írja meg „pusztulásának történetét” egy regényben, aminek a Mostoha címet adta. Ehhez eljuttatta hozzá összes naplóját, levelezéseit, jegyzeteit.
Csáth soha nem indokolta meg, miért ezt a címet választotta, és Kosztolányi sem tett utalást arra, hogy ezt esetleg szóban kifejtette volna. Ráadásul Csáth rendkívül precíz, pontos és alapos, pontokba szedett utasításokat írt, hogy életének milyen eseményei szerepeljenek a regényben, azonban ezek között sehol sem utalt mostohaanyjára. Talán inkább absztrakt jelentést szánt neki, úgy, mint ’az élet mostohán bánt vele’. Az elkészült regénytöredékekből azonban az derül ki, hogy Kosztolányi határozottan a mostohaanya megjelenésére datálja Csáth életének visszafordíthatatlanul, szükségszerűen tragédiába fordulását – bár ezért nem a mostohaanya (Budanovits Ilona) személyét okolta.
Ugyanakkor a mostoha érkezése valóban ikonikusan összefoglalta Csáth kora gyermekkori traumáit, melyekből később morfinizmusát, a nőkhöz való keserves viszonyulását, és boldogtalanságának okát eredeztette.
Édesanyja tüdőbajban halt meg, ami azon kívül, hogy önmagában is óriási trauma volt az akkor 8 éves Gézának, mivel a betegség járványként terjedt, gyermekkorától kezdve rettegett tőle, hogy ő is elkapja.

Olga, az engedelmes
1910-ben (tévesen) tüdőbajjal diagnosztizálták, és az első morfinin injekcióról, valamint rettegéséről részletesen írt naplójában:
„…Hát végre utolért, amitől mindig rettegtem….Meglepően gyorsan megnyugodtam.” Csáth és Kosztolányi is úgy gondolták, hogy Csáthot édesanyja korai elvesztése tette kiszolgáltatottabbá a morfinfüggőség iránt.
Csáth nekrológjában is így írt róla Kosztolányi: „a morfin sohasem ok, hanem mindig okozat”.
Fiatal korától egyre súlyosbodó érzelmi labilitását, zavart kötődéseit a morfinfüggősége csak tovább mélyítette. A nők iránti rendkívül ambivalens érzései, kötődésképtelensége, a női nemről alkotott átfogóan negatív elképzelései már jóval morfinizmusa előtt is léteztek, írt is róluk az újságokba.
Az érzelmi kiegyensúlyozatlansága és a nőkről alkotott szélsőséges és a végletekig egyszerűsített képe akkor kezdett egyre inkább eszkalálódni, mikor megismerte, majd feleségül vette Jónás Olgát, élete egyetlen párját.
Csáth bizalmatlanságát a nők iránt, már az is bizonyította, hogy feleségül vette Jónás Olgát. Egész környezetét megdöbbentette ezzel, hiszen Olga 5 évvel idősebb volt nála, csinos sem volt igazán, szellemi partnernek pedig egyáltalán nem lehetett nevezni. Kosztolányi és felesége, valamint néhány barátjuk szerint Olga a szexualitásával fogta meg az írót, ami azonban ismerve Csáthot, inkább a tökéletes engedelmességet jelenthette a szexben is. Amit valószínűleg igazán kevés nő engedett volna meg egy férfinak akkoriban, leginkább házasság előtt. Hogy Olga puszta engedelmességből adta át magát akkor, ott és annyiszor, ahogy azt Csáth kívánta, arról tanúskodik Csáth egyik bejegyzése is: „szegénynek vacogott a foga a félelemtől, hogy apja ránk nyit, hiába parancsoltam meg neki, hogy ne szorongjon”. Erre utalt egy későbbi megjegyzése is, miszerint Olga első gyermekük születése előtt nyolcszor esett teherbe, amiket elhajtattak.
Csáth nagy nőcsábász volt, rendkívüli promiszkuitás jellemezte Olga megismerése előtt, és utána is, amiről Olga is tudott. Azonban paradox módon valószínűleg éppen ezért Olgát gyanúsította egyre erőszakosabban és alaptalanabbul csalfasággal.
Saját csalfaságát és az igazi kötődés hiányát projektálta Olgára, amitől egyre paranoidabbá vált a gondolkodása, feleségével pedig egyre erőszakosabban, kegyetlenebbül és irracionálisabban bánt. Legvégül meg is ölte saját féltékenységétől felbőszülve, nem sokkal közös gyermekük születése után, és saját halála előtt.

Jegyzetek Desirének
Tudjuk, hogy Csáth morfinfüggő lett - egy darabig Kosztolányival együtt, aki azonban ezt leküzdötte. Közvetlenül halála előtti éveit már elmegyógyintézetekben töltötte, ahonnan kétszer is sikerült megszöknie; először, mikor lelőtte a feleségét, Olgát, majd saját magát is megmérgezte és átvágta ereit, azonban őt sikerült megmentenie egy szerb katonaorvosnak. Másodszorra gyalog vette az irányt Budapest felé, a demarkációs vonalat elérve azonban nem lőtték le, így „egy óvatlan pillanatban annyi mérget vett be, hogy szörnyethalt”.
Ezt megelőzően azonban évekig aktívan levelezett Kosztolányival, még mielőtt morfinizmusa miatt le nem szerelték katonaorvosi szolgálatából,de szorgosan tájékoztatta unokatestvérét a különböző elvonókúrákról, utoljára pedig az elmegyógyintézeti élményeiről is.
Ezekből a családi levelezésekből, Csáth emlékirataiból, naplóiból, szórványos jegyzeteiből megismerhető életének alakulása, valamint kapcsolata Kosztolányival, öccsével, apjával és a feleségével, vagyis élete legfontosabb szereplőivel.
A „Mostoha” megírására vonatkozó konkrét útmutatásainak nagy részét egyetlen lapra írta, amit Kosztolányinak címzett – így lett az utasítások címe is Jegyzetek Desirének.

1.) Hangsúlyozom, hogy mindig szadista férfi voltam, és sohase féltékeny. Olgával szemben is így indítottam, és uralkodtam felette, de az M° (morfin ) és a féltékenység elgyengített, s ő azután vérszemet kapott, és felülkerekedett.
2.) Hosszan, sok részlettel kell leírni az első M°-injectiót, és az azzal kapcsolt félelmet, később pedig a kis M°-adagok öntudatos, vabanque-szerű, állandó és sikeres használatát.
3.) Hangsúlyozandó a degenerált születés. Illúziók a megholt anyára. A fiú ragaszkodik az apához, azonban bizonyos okok állandó félreértéseket szülnek.”

Csáth határozott instrukcióiból az derül ki, hogy lényegében három fő dolgot tartott fontosnak, amelyek szerinte életét kisiklatták: gyermekkori traumáit; édesanyja elvesztését, apjától való elhidegülését (amiért azonban nem mostohaanyját okolta!), amelyek morfinfüggőségéhez vezettek.
Leginkább azonban Olgát, és annak gonoszságát emelte ki, amivel azonban Kosztolányi valószínűleg nem értett valójában egyet. Egyrészt erre semmilyen írásos forrás nem utal, csupán az ellenkezőjére. Csáth például egy levelében egyszer bocsánatot kért Kosztolányitól, amiért a felesége „elcsábította őt” (Kosztolányit). De mivel ilyen sosem történt, Kosztolányinak bizonyára elég pontos képe volt Csáth téveszméiről és Olgához fűződő érzelmeiről.

A mostoha
Bizalomképtelensége valószínűleg összefüggötté édesanyja korai elvesztésével, illetve a család életébe másfél év múlva betoppanó 20 éves mostohaanyával.
Csáthnak édesanyjáról alig maradtak emlékei, írásaiban azonban gyakran megjelenik az anya alakja. A „Találkoztam anyámmal” című novellája tökéletesen önéletrajzi jellegű.
Apjuk állítása szerint Budanovits Ilonával, a mostohaanyával kifejezetten a gyerekei miatt kötött házasságot, ám ő mégsem pótolta az anyát, csupán az apának pótolta a feleséget.
A kisgyermek Csáth és kisebb testvérei elutasítóak voltak apjuk új feleségével, ezért ő hasonlóan elutasító volt velük, ahogy az a Mostoha regénytöredékeiből megtudható. Kosztolányi emlékei szerint apjuk sem tudta megfelelően kezelni a helyzetet, ezért inkább kettesben töltötte az idejét új feleségével, mintsem gyermekeivel foglalkozott volna. Csáth a mostoha érkezésekor valóban elárvultnak, elhagyottnak, elárultnak és „mostohagyereknek” kezdte érezni magát.
A Mostoha azonban sohasem készült el. Kosztolányi 10 éven keresztül újra és újra nekikezdett az írásnak, de mindig csak Géza gyermekkorának leírásáig jutott el, végül feladta.
Nagyon megviselte unokatestvére elvesztése, és talán azért sem tudta befejezni a regényt, mert túl fájdalmas emlékeket hívott elő belőle. Csáth öngyilkosságát-korábban éveken át, állhatatosan próbálkozott megmentésével- vélhetően saját kudarcának is érezte.

Forrás:
Csáth Géza: Álomtalan ébrenlét, Emlékirataim a nagy évről, 1000x ölel Józsi. Családi levelek, 1904-1908, Napló 1912-1913
Kelecsényi László: Csáth és a homokember

Rövidítette: B.Király Györgyi

Partnereink