Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

Hárdi István hatalmas tapsot kapott előadása végén. Nemcsak azért, mert remek , informatív és érdekfeszítő volt, hanem azért is mert 95 évesen ő volt a vándorgyűlés legidősebb előadója, akinek lendületét, szellemi frissességét sokan megirigyelhetik.

Sir Winston Churchillt az első világháború alatt, 1915-ben a Dardanelláknál elszenvedett vereség miatt elküldték az Admiralitástól, s ezt olyan kudarcnak élte meg, hogy a felesége attól félt, hogy belehal. Ekkor kezdett el festeni. 1917-ben hadfelszerelési miniszterré, majd had- és légügyi-, 1921-ben gyarmatügyi miniszterré választották 1938-ban a müncheni egyezményt követő évben kinevezték az Admiralitás első Lordjának. 1940-ben miniszterelnökként merész kiállásával meggyőzte a kabinetet a nácizmus elleni harc szükségességéről. Hihetetlen bátorsága, kitartása, találékonysága vezette el a szövetségeseket 1945. május 8-hoz, a győzelem napjához. Ugyanebben az évben részt vett a békét meghatározó jaltai majd potsdami békekonferenciákon. A szovjet terjeszkedés ellen 1946-ban tartotta a híres fultoni beszédét.
Szavakban és tettekben is zseniálisnak bizonyult: kiváló szónok, a „Vasfüggöny,” a „Csúcstalálkozó” az ő eredeti kifejezései, miként a győzelem, a Viktória „V” jelét is ő terjesztette el. Az ő nevéhez fűződik a tank kifejlesztése, s a haditechnika modernizálása. 1951-ben újra miniszterelnökké választották, de erről 1955-ben lemondott. A második világháború hatkötetes történetéért 1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott a következő indoklással: „a történet és életrajzok mesteri leírásáért és briliáns beszédeiért, melyeket az emberi értékekért mondott” Intenzív alkoholfogyasztás és dohányzás, valamint ismételt szívinfarktusok és stroke miatt 1964-ben alsóházi tagságától is megvált, 1965-ben halt meg.

Miért vett ecsetet a kezébe Churcill?

Mi volt tevékenységének motivációja? Apja nagy politikai karriert futott be, pénzügyminiszter lett, és korán halt meg. Winstonnal sem apja, sem anyja nem foglalkozott – elhanyagolták. Egyfelől idealizálta őket, másfelől nekik akart bizonyítani és kitűnni. Hihetetlen bátorsággal számos harcban vett részt, szinte kereste az életveszélyes helyzeteket, egyszer fogságba is esett – ahonnan sikerült megszöknie. Jellemző, hogy a második világháborúban részt akart venni az eseményekben a normandiai partraszállás első napján – ahol aratott a halál –, amiről csak a király tudta nagy nehezen lebeszélni. A satnya fizikumú gyermeket nagy ambíciók feszítették. Indiából anyjának írt levelében erről így szól (Storr, 1989) „Rémes dolog lenne, ha nem lennék sikeres… az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhatok1 az az érvényesülés” Ez a törekvése politikai előrejutásában, írói és haditudósítói sikereken alapult, míg tévedései, kudarcai depresszióban nyilvánultak meg. Háziorvosa, Lord Moran szerint egész életében küzdött a depresszió, s ahogy ő nevezte a „fekete kutya” ellen. Felnőtt korára sikeresen meg is tanulta – mindezt akkor, amikor modern kezelések még nem álltak rendelkezésre, másfelől háziorvosa, Lord Moran javaslatát, hogy pszichiáter is vizsgálja meg – elutasította. Miként megbirkózott a saját bajával, úgy 1940-ben a nehéz történelmi helyzetben lévő, csüggedt nemzetét is fel tudta rázni, és győzelemre tudta vezetni.
Lord Beaverbrook szerint vagy túlzóan feldobott vagy letört volt. Hihetetlen energiával tudott dolgozni, sokszor csak kettő–négy órát töltött alvással. Tetterejét intuitív képessége is táplálta, mellyel sok mindent előre látott. 1946-os fultoni beszédében az Európát kettéosztó vasfüggöny ellen szólt, de gondolt és beszélt a jövő egységes Európájáról is.
Churchill depresszióját az írással, a téglarakással (kertje falainak egy részét ő készítette), és a festéssel küzdötte le. Azonban csak az utóbbiról ír a Hobbik és A festés mint időtöltés és című esszékben 1921-ben, illetve 1922-ben. Churchill esszéi nem csupán nagyszerű írói teljesítmények a festészet, a művészet értékéről, elsajátításának jelentőségéről, de szól a terápiás hatásáról is.

A festészet és az öngyógyítás

„A festés tökéletes kikapcsolódás. Semmit sem ismerek, ami a test megterhelése nélkül ennél jobban lekösse a lelket. Mihelyt elkezdődik a kép készítése, a bármely aktuális aggodalomnak vagy a jövő fenyegetéseinek nincs helyük a lelki vásznon, mert árnyékká és sötétséggé válnak. A lelki fényben minden a feladatra koncentrálódik” Churcill nagyon korszerűen úgy véli, hogy nem pusztán a figyelem eltereléséről van itt szó – amikor nem gondolunk a bajra, kellemetlenségre – hanem a lélek más működései is érvényesülnek, mint a hétköznapi gyakorlatban, munkában.
Az öngyógyítás további mechanizmusa – ami indirekt formában, de kiolvasható Coombs szövegéből – a depresszióban meglévő maga ellen fordított agresszió kifele fordítása. Churchill katonatiszt is volt, katonai hasonlatait, kifejezéseit a festészetre is alkalmazza. Az 1915-ös dardanellai kudarc után a lemondatott, háttérbe, passzivitásra késztetett nagy energiájú ember elfojtott indulatait, a maga ellen forduló agressziót kifele fordítja. Erre utalnak az első festési próbálkozásról szóló gondolatai.
„Zutty, a terpentin, egy halmocska kék és fehér festék, vad maszatolás a palettán, amely már messze nem oly makulátlanul tiszta, majd jó néhány lendületes, nagy ívű mozdulat, és máris kék sávok jelentek meg a nyüszítve lapító vásznon. Bárki meggyőződhetett arról, hogy képtelen visszavágni. A vidor erőszaktevésért semmiféle rossz sors nem állt bosszút. A gonosz bűbáj megtört. A beteges gátlások megszűntek. Megragadtam a legnagyobb ecsetet, és tombolva nekiestem vele kiszemelt áldozatomnak. Azóta sem fordult elő, hogy meg lettem volna illetődve a vászon jelenlétében.”
A túlzott önkritikától, önvádtól szenvedő depressziósnak segítségül jön, ami a festészetben lehetséges, a meg nem történtté tevés: „… könnyebben kijavíthatja a hibákat. Egy suhintás a palettakéssel, és könnyedén eltűnnek a vászonról a vér, a gyász könnyei, és újra lehet kezdeni. A vászon jobban tűri az elmúlt élményeket”
Anthony Storr is ír Churchill oralitásáról. Ez nem csupán az anyai frusztrációjával függ össze, hanem beszédével is: selypített és – egyesek szerint - dadogott is. Démoszthenészhez hasonlóan kiváló szónok lett, beszédei „sziporkázó tűzijátékként” hatottak. Ebben segítette kiváló humora, váratlan és meglepő szófordulatai. Nem véletlen, hogy „slágfertig” bemondásairól, szellemességéről oly sok adoma szól. Nagymértékben alkoholizált, előfordult, hogy fontos üléseken, megbeszéléseken részegen vett részt. Mértéktelenül szivarozott, sok fénykép is szivarral a szájában ábrázolta. Feleségével, Clementine-nel való levelezésekor aláírásként magát malacként vagy mopszliként ábrázolta. A malac, vagy disznó képe megerősíti a súlyos fokú alkoholizálását. Sőt a második disznó – ami 1955-ből való – a dinamikus rajzvizsgálat szempontjait figyelembe véve (Hárdi, 2016) tremoros vonalai, előzőhöz hasonlítva hiányosabb alakítása, megnyílt szája, agyi károsodásra utal, amiben nem csupán az elszenvedett stroke-ok, hanem a nagymértékű alkoholizálás is szerepet játszik.

Ki az a Charles Morin?

Churchill negyvenéves korában kezdett festeni, és további negyvenhét évig festett, a katalógus szerint utolsó képe 1957-ből való. Kedvence volt a csillámló tenger, a napsugaras Marokkó, benne Marrakes és az Atlasz-hegység. A francia impresszionistákat sokra tartotta: Édouard  Manet, Monet, Cézanne, miként John Keats és Percy Bysshe Shelley is nagy szolgálatot tettek a művészetnek. Munkásságát végtelen érdeklődés és szorgalom jellemezte, szívesen tanult John Ruskin könyvéből, festő barátaitól elsősorban John Laverytől, Charles Montagtól, William Nicholsontól, a magyar Révész Imrétől és másoktól. Képeit sokszor otthonában, chartwelli stúdiójában készítette, illetve fejezte be.
Csak hosszú rábeszélésre engedte, hogy Charles Morin álnéven kiállítsanak képeiből, amelyek azonban nagy érdeklődést és tetszést arattak. Példája Dwight Eisenhower amerikai elnökre is hatott, ő is elkezdett festeni, sőt kérésére Churchill – már a saját nevén - harmincöt képet küldött neki, melyeket az Egyesült Államok számos városában állítottak ki. A  Royal Society of Arts 1948-ban tiszteletbeli és rendkívüli tagnak választotta, és 1959-ben hatvankét képéből rendezett kiállítást.
A Tate Gallery igazgatója Sir John Rothenstein véleményét az alábbi mondattal zárta „Churchillnél az a meglepő, hogy a sok nehézség ellenére – amely más embert akár teljesen megakadályozott volna a festésben – ő számos ritka szépségű képet készített.” Sir Hugh Casson, az Akadémia másik elnökének szavai szerint Churchill „jelentős tehetséggel megáldott amatőr, aki, ha ideje engedte volna, a legtöbb hivatásossal is felvehette volna a versenyt… különösen, ami a színek használatát illeti.”
Végezetül álljanak itt Churchill szavai: „Boldogok a festők, mert ők nem lesznek magányosak. Fény és szín, béke és remény kíséri őket a végső pillanatokig, de legalábbis a nap végéig.”

Rövidítette: B.Király Györgyi
Forrás: Lélekemelő/ Pszichiátriai Magazin
2017. március / IX.évfolyam 1.