A karácsonyi ajándéknak is hasznos receptgyűjteményről itt érdeklődhetsz:
info@kosesbika-reklam.hu
A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság valamint a Kor Kontroll Társaság a MOMOT XV. kongresszusán, október 16-án mutatta be második szakácskönyvét, mely közös receptversenyünk legjobb receptjeit tartalmazza.
A beköszöntőt a két társaság elnöke jegyzi.
„Majd százan gondolták úgy, hogy próbálkoznak, leleményes, fantáziadús és persze egészséges ételeik receptjét küldik be a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság harmadszor is meghirdetett, Egészségedre! receptversenyére. A pályázók között idén is akad tisztifőorvos, dietetikus, diabéteszes, filmrendező, egyetemi hallgató, de még séf is!
Nemcsak középkorúak, vagy idősebbek versenyeztek, több 19 éves egyetemista is kedvet kapott a főzőcskézéshez, a legfiatalabb versenyző pedig a 11 éves Kerti Patrik meg is nyerte a versenyt. Zabkorpával, durumliszttel és édesítőszerrel készített fitt meggyes sütijébe édesanyja is besegített, ez azonban mit sem változtat azon, hogy büszkén mutatja beküldött fotóján a diabetikus finomságot. A díjátadón kiderült, testvérével együtt valóban ők készítik a reform sütiket, okos választásukat erősen befolyásolja a dietetikus mama. Patrik éppen a nagymamájánál volt Egerben, így ő vette át a díjat helyette. Az első tízben két 19 éves egyetemista is ott van: Knap Tícia és Szabó Ramóna. Tícia áfonyás túrógombóca tönkölybúza darával és joghurttal készül, de ne feledkezzünk meg az áfonya szív-és érrendszerre gyakorolt hatásáról sem!
Igazi öröm számunkra a fiatalok jelenléte, hiszen az ő korukban még nem kell keservesen, rengeteg energiával és odafigyeléssel változtatni rosszul berögzült szokásinkon, elég a reformétrendet megszokni, amit majd nyilván átadnak gyermekeiknek, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy kevesebb legyen az elhízás és társult betegségeinek megjelenése Harmadik helyezettünk séf egy budapesti étteremben. Papp Károly érlelt lazaca avokádó salátával amellett, hogy gyönyörű látvány, kifejezetten gyógyító ételnek számít. Másik szakácsversenyzőnk a siófoki Hajós Ágnes, de a nyertesek között van Szlovákiából érkezett gasztroblogger. háziasszony és életmódtréner is.
A határon túli nyitás jegyében Szlovákia mellett érkeztek receptek a Vajdaságból,sőt még Finnországból is! Bár nem került a nyertesek közé nagyon izgalmas az oromhegyesi Balla László áldosa, melynek hagyománya a magyarok áldozati ételeihez nyúlik vissza, és egy alkalommal ezer-kétezer ember számára készítik ma is Oromhegyesen. Érdekessége, hogy a borjú, vagy vadhúsokat árpagyönggyel és aszalt-gyümölcsökkel főzik együtt.
A pályázat különdíjasa: dr. Sipeky Csilla genetikus-onkológus, Finnországban kutatva maga fogja a Balti-tengerben csukagombócához a csukát. Csilla a halat darálja, fasírtot készít belőle, amit paradicsomos hajdinakásával tálal.
Az összetevők élettani hatásáról szólva, sokan érdekes és a betegségek szempontjából fontos háttértörténetet írtak. Tudták például, hogy a csicsóka rostokban és inulinban/ probiotikum/ gazdag, ezért kifejezetten ajánlott cukorbetegek szívbetegek és fogyni vágyók számára? Vagy: az avokádó többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. B-vitaminjai segítik az agysejtek melatonin termelését, csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, jótékonyan hat az ízületi) fájdalmakra, csökkenti a koleszterinszintet.
Nem volt könnyű dolga a zsűrinek- elnöke Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke, társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke, tagjai: Antal Emese dietetikus, Dr. Audikovszky Mária lipidológus, Dr. Borbényi Erika klinikai főorvos a KKT alelnöke, Csongrádi Kata színésznő a KKT elnökségi tagja, Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója, G. Németh György, a Napidoktor főszerkesztője, Kovács Györgyné Katalin főszakács Hévíz, Dr. Pados Gyula a MOMOT főtitkára, Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára - hiszen minden egyes recept beküldője díjat érdemelne.”
A 86 oldalas színes fotókkal és interjúkkal tarkított szakácskönyv ínycsiklandó fogásait érdemes kipróbálni, hiszen a pályázók szénhidrátcsökkentett, felesleges kalóriáktól mentes testsúlycsökkentő és testsúlykarbantartó recepteket küldtek be, így fogyókúrázók, és diabéteszesek is fogyaszthatják a szakácskönyvünkben található receptekből készült ételeket. Jó hír, hogy az édesszájúak isteni zserbót, vagy éppen Rákóczi túróst készíthetnek, a nélkül, hogy bűnöznének, hiszen a beküldött receptek szerint a finomságok szénhidrátcsökkentett alapanyagokból készülnek, hogy a diabéteszesek is bátran fogyaszthassák őket. Finom és kalóriacsökkentett sós süti a fetasajtos pehelypogácsa joghurtos mártással, de olyan különlegességek is megtalálhatók a receptek között, mint a vöröslencse golyó, vagy éppen a zöldfűszeres kukoricabatyuban sült bélszín.
Jó étvágyat kívánunk!
Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke, és B. Király Györgyi újságíró a Kor Kontroll Társaság elnöke
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen