vissza

Köszönőlevél

ápr
28
2014

Mottó: "Ha nincs egészsége, semmije sincs. Ha viszont jó egészségnek örvend, akkor szinte bármire képes lehet.”

Tisztelt Támogatónk!

Ahogyan bemutatkozásunkban is szerepel., a Kor Kontroll Társaság 2005 decemberében orvosok és közéleti személyiségek részvételével alakult meg, elnöke: B. Király Györgyi újságíró, alelnökei pedig: Dr. Szűcs Miklós urológus és Dr. Hargitai Réka háziorvos.
Országos közhasznú szervezetünk  szeretné divattá tenni az életkortól függő betegségek megelőzését, a különböző funkciózavarok korai felfedezését vagyis: a szűrést, a mozgást, az egészséges táplálkozást, a lelki egészségvédelmet, röviden: az egészséges életvezetést. Célközönségünk a 45- 50 felettiek, az a generáció, amelyik a legtöbbet veszíthet, amelyiknek a legrosszabbak a megbetegedési mutatói, amelyik a legkevésbé egészségtudatosan él, és amelynek tagjai megközelítőleg 3,7 millióan élnek Magyarországon.
A társaság tevékenységével szeretné felhívni a kisebb és nagyobb települések lakóinak figyelmét arra, hogy ne csak az egészségügyi ellátórendszertől várják el egészségi állapotuk javulását, hanem ők maguk tegyenek meg mindent egészségük megőrzéséért, hogy minél több esztendőt tölthessenek szeretteik körében.
Ezért Társaságunk 2012 júliusában pályázatot nyújtott be a TÁMOP-6.1.2-11/1/A számú pályázati felhívására, és örömünkre pozitív elbírálást kapott. Nyertes pályázatunk kecskeméti megvalósításában sokan segítettek. A projekt során számos olyan programot valósítottunk meg - állapotfelmérés, előadások, főzőklub, gyalogtúra, egészségnap, egészséghét - amelyek alkalmasak az életmód pozitív irányú befolyásolására, a kecskeméti célközönség egészségesebbé tételére.
A szervezett programokkal kapcsolatos információk folyamatosan megjelentek a médiában, elsősorban az interneten, de a helyi kecskeméti lapokban is. A projekt során elkészült saját egészségtervünk, amely elsősorban Kecskemét lakosságának egészségi problémáit elemzi, és a problémák megelőzésére, kezelésére alkalmas stratégiát, cselekvési tervet is tartalmaz.
Bízunk abban, hogy féléves projektünk hasznára volt a kecskemétieknek, és a résztvevők talán egy kicsit módosítják hétköznapi rutinjukat, és fontosnak tartják – hosszú távon is- a betegségek megelőzését, egy egészségesebb életvitel gyakorlását.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akiknek részvétele, segítsége, együttműködése, munkája nélkül ez a program nem jöhetett volna létre.

Támogatóink a kapcsolatfelvételben: Dr. Mészáros János, Dr. Svébis Mihály, és Nagyné Szigeti Dóra / GYEMSZI Térségi Ellátásszervező Központ , Kecskeméti Megyei Kórház/

Partnereink voltak a szervezésben: Dr. Nagy András, Ujhidy Tibor, Vasadi Viktória, Pongóné Kovács Erika / Nemzeti Szív Alapítvány, Kecskeméti Spartacus Egyesület, Szent - Györgyi Albert Középiskola/

Kiemelt partnerünk: Oláh Annamária/ Kecskeméti Egészségügyi Központ

Előadóink voltak: Adamik Zoltán, Antal Emese, Bulla Bianka, Dr. Baltás Géza, Dr. Borbényi Erika, Győri Zsolt, Dr. Kalmár Sándor, Dr. Kiss Eszter, Seregély Beáta, Dr. Szűcs Miklós és Dr.Tamasi József.
Önkormányzati partnerünk: Csonka Imre

Média partnerünk: Faragó Miklós, Noszlopy Gábor és Seregély István/ Gong Rádió, Kecskeméti Hírhatár, Serymoon Kft./

Reméljük a jövőben is számíthatunk Önökre!

B. Király Györgyi Csapó Ágnes Dr. Jakab Anikó Seregély Zsuzsanna
a KKT elnöke projektvezető szakmai vezető rendezvényszervező

Partnereink