vissza

Kortalan nemzedék

jún
11
2014

Fiatalos külső, jó életminőség, párkeresés, munkavállalás, Európa szerte ez jellemzi az ötvenes nőket, mintha csak egy tízessel fiatalabbak lennénk. Egészségesebbek vagyunk és nagyobb a vitalitásunk, mint a szüleinké.

A negyven az új harminc, az ötven az új negyven, a hatvan az új ötven, Az utóbbi húsz évben az életminőség javulása miatt a harminc évesek élik a régi húszasok bulizós, párkeresős, karrierépítő életmódját, a negyvenesek pedig próbálnak elköteleződni és családot alapítani.

Húsz évvel ezelőtt egy hatvanévest joggal nevezett a környezete öregnek, ma viszont tömegével láthatunk magunk körül olyan hatvanas nőket, akik remekül néznek ki, és eszünkbe se jut őket öreganyámnak szólítani. A „sose öregszem meg” mentalitás a munka világában a túlélést jelenti. Senki nem akarja, hogy a külseje alapján azt gondolják róla, már kevesebbet bír, ezért parkoló pályára kell tenni. Aki fiatalnak néz ki, az úgy érezheti, még játékban van.

A mai hatvanasok fiatalosak, aktívak, társasági életet élnek, sokat mosolyognak, és sok közöttük az optimista - legalábbis Nagy-Britanniában. Egy közvélemény kutatásban brit embereket kérdeztek meg kedélyállapotukról, szokásaikról. Kiderült: minden harmadik jobb anyagi körülmények között él, mint valaha. A megkérdezettek csupán 23 százaléka mondta azt, hogy a harmincas éveiben jobban élt. Tízből nyolc hatvanas éveiben járó megkérdezett rendszeresen jár nyaralni, legalább évente egyszer, 15 százalékuk viszont évente több mint öt alkalommal.

Egy teljesítményorientált, munkaközpontú, aktív generáció ért most el Európában a nyugdíjas korig, egy olyan nemzedék, amely arról ismert, hogy minden korábbi létező szabályt áthágott. Ezt teszik most az öregséggel, az öregedéssel kapcsolatos korlátokkal is. Ahogy a hatvanas évek lázadó beatgenerációja masírozik a nyugdíj felé, a botox, a ráncfeltöltés és a hormoninjekciók óriási üzletté váltak. Az életkort meghazudtoló praktikák száma végtelen. Mintha mindenki az örök fiatalság elixírjét keresné!

Egyértelműen megfigyelhető trend – a divatot diktáló hírességek köreiben mindenképpen –, hogy középkorú nők az életközépi krízis jeleként fiatal fiúk oldalán hajszolják elveszett fiatalságukat. Ez a „kortalan nemzedék” soha nem túl öreg ahhoz, hogy új szeretőt találjon, elindítson egy vállalkozást, vállaljon egy gyereket vagy elmenjen sziklát mászni és búvárkodni. Valójában készen állnak mindenre – az öregedést kivéve.

A fejkendős, otthonkás, mamuszos nagymamák kora lejárt. Az 57 éves Carole Middleton a combhoz simuló szoknyáiban és motoros csizmáiban legalább olyan jól néz ki, mint két lánya, Kate és Pippa. A 67 éves Helen Mirrent pedig a Vogue divatmagazin stílusikonnak választotta – annak ellenére, hogy az angol színésznő már elérte a nyugdíjaskort.

Ilyesmiről beszélgetnek az adás vendégei: Vásári Mónika, Fásy Ildikó és Bunyeváczné Méh Zsuzsa

Női szemmel- Hatoscsatorna
Műsorvezető : B.Király Györgyi

Partnereink