vissza

Ki nyerte meg az év praxisát a Kárpát medencében?

ápr
27
2016

Tisztelettel meghívjuk” Az Év praxisa a Kárpát medencében” pályázat hivatalos eredményhirdetésére!

Hatodik alkalommal indult útjára, ezúttal az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szervezésében „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat. Az elmúlt öt esztendő alatt majd 1000 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, közülük százan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának épületében. Az ajánlók ezúttal is a hálás betegek, a polgármesterek, a nyugdíjas klubok, az idősotthonok, alapítványok, szerkesztőségek, akik 150 ajánlást küldtek be a pályázat portáljára itthonról, valamint Erdélyből, Ukrajnából és a Felvidékről. A TOP 20-at a zsűri választotta ki, a végleges sorrendet pedig az internetes közönségszavazás döntötte el.
A szavazás mérlege: 45526 szavazat és 171 777 látogatás portálunkon! www.azevpraxisa.hu
A Google statisztikái alapján az összes szavazók 63,1 százaléka Magyarországról, a többiek Romániából- 25.4 %- Szlovákiából - 3.99%- Ukrajnából, valamint Németországból és az Egyesült Királyságból kattintottak a TOP listásokra.

A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, társelnök: Dr. Balogh Sándor az ÁNTSZ főosztályvezetője. A zsűri tagjai: Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres József a Béres Zrt. elnöke, dr. Lenkefi Ida az Egis belkereskedelmi igazgatója, Paor Lilla a hatoscsatorna főszerkesztője, dr. Süveges Szilvia, a tavalyi pályázat hazai nyertese, valamint négy professzor: Dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Oktató Kórház főigazgatója, Dr. Farsang Csaba a Magyar Hypertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója és Dr. Kiss Róbert a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke.

Dátum: 2016. május 4. szerda
Időpont: 11.00
Helyszín: az Emberi Erőforrás Minisztérium Arany János utcai-6-8 alatti- épületének VIII. emeleti nagyterme
A díjakat Dr. Beneda Attila egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, és Dr. Balogh Sándor az OTH képviseletében adja át.

PROGRAM
10:35 a nyertesek érkezése
11:00 - 11:15 Dr. Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár köszöntője
11:15 - 11:40 a zsűri szempontjainak ismertetése: Dr. Szentes Tamás, Dr.Balogh Sándor, Dr. Bedros J. Róbert, Berszán Lajos, Béres József, Dr. Kasler Miklós, Dr. Lenkefi Ida és Paor Lilla
11:40 - 12:20 a nyertesek névsorának hivatalos bejelentése
Díjak és ajándékok átadása
12:20 - 12:50 Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor fellépése
12:50 - 13:10 interjúkészítési lehetőség a nyertesekkel, zsűritagokkal, szervezőkkel
Fogadás
A díjátadó háziasszonya: B. Király Györgyi

Szeretettel hívjuk és várjuk a díjátadóra!

Partnereink