vissza

KÜZDJ MEG A RÁKKAL!

okt
30
2013

2013. október 28-án a Kor Kontroll Társaság az Országos Onkológiai Intézettel (OOI) közös nyílt napot tartott, hogy felhívja a figyelmet a két leggyakoribb daganattípus – a tüdő- és a méhnyakrák – megelőzésének, illetve korai stádiumban történő felismerésének jelentőségére. Az esemény jó alkalom volt arra is, hogy a nagyközönség közelebbről megismerhesse az intézet mellkas-sebészeti és nőgyógyászati osztályának munkáját, valamint a közelmúltban elérhetővé vált legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségeket.

www.youtube.com/watch?v=U_hnfeSQ-ls

A rendezvény fővédnöke Dr. Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere köszöntőjében beszámolt arról, hogy az önkormányzat meghirdette az egészségtudatos gondolkodás elterjesztését és a prevenció népszerűsítését zászlajára tűző Egészséges Hegyvidék programot, amelynek keretében ismeretterjesztő előadások, szűrőprogramok, valamint sportrendezvények sorát bonyolították le.

A rendezvény háziasszonya B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke kiemelte, hogy a tavalyi 6 milliárdos uniós beruházás következtében új Sebészeti Tömb, új Belgyógyászati Tömb nyílt és a képalkotó diagnosztika is megújult. A sok újdonság egyetlen célt szolgál, hogy minél több gyógyult beteg léphessen ki az intézet kapuján.

Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató megköszönte az önkormányzat elmúlt években nyújtott folyamatos és töretlen támogatását. Mint elmondta, az Országos Onkológiai Intézet célja a tabuk ledöntése, hogy a közvélemény számára a rák ne legyen egyenértékű a halállal. Ezért fontos, hogy a lakosság tisztában legyen a betegség korai tüneteivel, a megelőzés lehetőségeivel, valamint a szűrés és a korai diagnosztika jelentőségével.

Hangsúlyozta, hogy a nyílt nap programjának összeállításakor azért esett a választás a tüdőrákra, mert ennek a daganattípusnak rendkívül magas az előfordulása hazánkban.  A szomorú uniós listát Magyarország vezeti, a férfiak tüdőrákos halálozásában pedig nemcsak az Európai Unió, de az egész világ legrosszabb statisztikáját produkáljuk. Holott a tüdőrák a korszerű diagnosztikai eszközökkel már viszonylag korai stádiumban felismerhető, amikor a betegség még eredményesen kezelhető. A program másik fő témája a méhnyakrák, amelynek évente még mindig 420-520 asszony esik áldozatául hazánkban, miközben ez a betegség – korai stádiumban történő felismerés esetén – ma már gyógyítható. - Igen szomorú – fejtette ki Kásler Miklós professzor –, hogy a populáció szintű országos szűrőprogram részvételi aránya még soha nem haladta meg a 15%-ot.

A legújabb vizsgálómódszerekről Prof. Dr. Gődény Mária, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke tájékoztatott. A modern képalkotók ma már az onkológiai ellátás diagnosztikus és terápiás fázisában, sőt a visszatérő daganatok kimutatásában is fontos szerepet játszanak. A közelmúltban megvalósított beruházásnak köszönhetően megújult az OOI Radiológiai Diagnosztikai Osztály gépparkja. Új, nagyobb felbontást lehetővé tevő MR készüléket helyeztek üzembe, és lecserélték az angiográfiás berendezésüket is: ez a műszer az ún. intervenciós onkológiai radiológiai eljárások során lehetővé teszi, hogy a daganatot tápláló érbe katéteren keresztül célzottan gyógyszert juttassanak.

Kásler Miklós professzor mindehhez hozzátette, hogy egy norvég pályázaton keresztül intézetük hozzájutott egy nagyteljesítményű, DNS elemzésére alkalmas ún. szekvenáló géphez, amellyel meghatározhatók a daganatok kialakulásában közrejátszó génhibák.

Prof. Dr. Polgár Csaba osztályvezető főorvostól megtudtuk, hogy óriási fejlődés figyelhető meg az emlőrák kezelésében is: a modern sebészeti módszereknek és a célzott sugárterápiának köszönhetően a korai stádiumban felismert emlőrákos esetek 90%-os túléléssel gyógyíthatók, anélkül, hogy az asszonyok elveszítenék mellüket. Polgár Csaba egyébként a részleges emlőbesugárzás hazai úttörője. Ez sokkal rövidebb ideig, tart, sokkal kisebb területre vonatkozik, mint a hagyományos módszer, sokkal hamarabb be lehet fejezni. Egy átlagos emlőbesugárzás 5 hétig tart, ezzel a módszerrel pedig 5 nap alatt kész! Ez óriási különbség az életminőség szempontjából is, az eredmény szempontjából pedig ugyanolyan jó a hatása.

Boromissza Piroska

Partnereink