vissza

Jön a szakácskönyvünk!

Egészségedre!

A szeptember 18-i rendezvényen bemutatjuk a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság tavalyi első országos receptversenyének válogatásából készült szakácskönyvünket, amely a Springmed Kiadó gondozásában jelent meg.

A pályázók a MOMOT diétás ajánlásának szempontjai alapján állították össze receptjeiket. A legfontosabb szempont a kalória bevitel, az állati eredetű zsírok és a gyorsan felszívódó, hizlaló szénhidrátok csökkentése, valamint a fehérjebevitel és a rostok mérsékelt növelése volt.

Bárki pályázhatott- szakmai megkötés nélkül, hiszen a zsűri az ételeket, és nem a beküldőket pontozta. Így aztán nemcsak a laikusok, hanem dietetikusok, orvosok is jelentkeztek, többek között az elhízással foglalkozó Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház obezitológiai orvosai és dietetikusai is küldtek be – méghozzá díjazott – fényképekkel dokumentált recepteket.

Jóleső meglepetéssel töltött el bennünket, amikor kiderült, hogy az első helyezett egy igazi food stylist: Hunyaddobrai Csaba, aki hivatásos szakács. Neves budapesti éttermekben és szállodákban főzött olyan hírességeknek, mint Madonna, Michael Jackson, Antonio Banderas, Bill Gates, Helmuth Kohl. A díjazottak között két kettes típusú cukorbeteg is található. Az egyik csoda süti készítője Zellei Tünde nem akart lemondani az édességekről, ezért kezdte el megalkotni saját receptjeit, így a díjazott málnás-kókuszos piskótatekercset cukormentes expressz málna fagylalttal. Hortobágyi Anna imádja a dödöllét, de pontosan tudja, hogy diabéteszesként nem eheti, hiszen valóságos szénhidrátbomba. Ezért kreálta a krumpli gombóc helyett házi túróból készített nudlit, vagyis a spéci dödöllét.

Az ínycsiklandó dobogós recepteket a – többivel együtt – meg is kóstolhatják, ha vállalkoznak elkészítésükre. Az első három helyezett: friss fűszerekben pácolt harcsafilé grillezve pirított mandulával, zöldséges hajdinával és fokhagymamártással, rozsdás csirkemell rozmaringos sütőtökkel és a friss kenyér szerelmeseinek számára: az egyperces lisztmentes kenyér. De legalább ilyen izgalmas a kellevéllel göngyölt narancsos pisztráng fehérbab pürével, vagy a málnás-kókuszos piskótatekercs cukormentes expressz málna fagylalttal. Tápanyagszámítást elvétve találhatnak könyvünkben, hiszen alapvetően nem szakemberek küldték be receptjeiket.

A versenyre beküldött legjobb recepteket tárjuk most önök elé, ezzel is szeretnénk, elérni, hogy a MOMOT ajánlásai a háztartásokba is bekerülhessenek.

Prof. Dr. Bedros J. Róbert

 B. Király Györgyi

a MOMOT elnöke

 a Kor Kontroll Társaság elnöke

 

 

Partnereink