vissza

Fermentálj! kiváló helyezés / Ludányi Emőke

okt
17
2022

Ludányi Emőke szintén saját mikrobiomja hasznos baktériumait akarta megerősíteni. A covid alatti két hetes karanténban kezdett el kovászt nevelni, azóta mindent úgy süt.”„A modern kenyér okozta bélrendszeri betegségem is hozzájárult ahhoz, hogy áttérjek az adalékmentes, rozskovásszal készült kenyér fogyasztásához, amit egészséges magokkal dúsítok. Örömmel osztom meg a maradék kovászt,így másokon is segítek egészségesebb kenyér elkészítésében. Ha magunk készítünk kenyeret, azt esszük , amit tudatosan a tésztába tesszük-elkerüljük a méreganyagok és adalékanyagok szervezetünkbe kerülését. Én magam is tapasztalom, hogy kevesebb kenyeret eszek, hosszabb ideig telítettség érzését érzem, és nem puffadok fel, mint a bolti kenyerektől. Szerintem megéri a türelmet, a kitartást és a szerető gondoskodást . Ugyanakkor visszahoztam a gyerekkorom nagymamám által készített kenyér ízét. Nagymamája uborka receptjével került be a legjobbak közé.



Télire eltett savanyú uborka Marosmenti módra

„Kedves Zsűri!
Örömmel olvastam az újabb receptverseny pályázatról, melyen szeretnék részt venni, megosztva egy nagyszerű receptet,amiket nagymamáimtól tanultam. Ők átadták szüleimnek én pedig az Önök segítségével továbbadhatom azoknak, akiknek a számára fontos az egészséges, mesterséges- tartósítás mentes étkezés. A másik szempont, hogy melldaganatos múltam megtanított arra,hogy nagyon odafigyeljek az étkezésekre, a kemo- és sugárterápia nagyon megviselte az emésztőrend- szeremet is.

A recept hozzávalói:

  • 80-100 dkg frissen szedett,jól megmosott kisebb méretű uborka
  • 1-1,5 l  víz
  • 1-1,5 e.k. asztali(parajdi só)
  • 7-8 e.k. 9%-os fehér borecet
  • 1 db friss erős paprika
  • 1 szál vékony tisztított torma
  • 3 cikk megtisztított fokhagyma
  • 1 e.k. mustár mag
  • 1 e.k. koriander mag
  • kevés fekete bors
  • 1 kisebb fürt éretlen zöld szőlő+10 db szőlő kocsány
  • 1 kisebb meggy ág
  • 1 szál friss kapor
  • 1 kis bokor csombor

Elkészítése:

  1. A megmosott kaprot és a csombort az üveg aljára tesszük, beleöntjük a magokat, tiszta uborkákat az üvegbe sorba elrendezzük,a közepébe beletesszük a megmosott,megtisztított szőlőt,ágakat, tormát, paprikát.
  2. A vízben feloldjuk az ecetet,a cukrot,sót,felforraljuk,kihűtjük és az uborkára öntjük.
  3. Légmentesen lezárjuk,hűvös kamrába tároljuk.

Tipp: Az egyik nagymamám a fenti módon tette el az uborkát,a másik az uborkalevét forrón öntötte az uborkára és a légmentes lezárás után száraz dunsztba tette,majd kihűlés után újságpapírba csomagolva tette a kamara polcára A lényeg, hogy a legfelső uborkát is ellepje a víz.

Felforrhat,azaz zavarossá válhat  az uborka, de nem kell megijedni,megtisztul, majd leülepszik de fogyasztható lesz. Mivel nem tartalmaz mesterséges tartósítószert, ha az uborka elfogy, a levét is meg szoktam inni , vagy felhasználom levesként.

Csombor élettani hatásai:
Nagymamám diétás ételekhez használta, mivel így megelőzhető volt a felfúvódás .Káposzta, bab ételekhez adhatjuk. A borsikafű antiszeptikus és antibakteriális hatásáról is ismert, valószínű az őseink ezért is használták a zöldségek savanyításához. Gyomorerősítő gyomorkímélő hatása miatt epeműtétem után a dietetikus doktornő a bors helyettesítésére ajánlotta.
A főzés vége felé adjuk az ételhez.
Nyáron nagyon ízletes uborka salátát készíthetünk, ha friss csomborágakat teszünk az uborka közé. Újhagymát adunk hozzá, a szokásos módon öntjük fel a lével.

Koriander:
Antioxidáns tulajdonságai miatt segíti a máj és az epe munkáját, emésztőenzimek és nedvek termelését. C Vitamin tartalma magas, ugyanúgy ,mint a vastartalma,hajolajjal keverve az őrölt koriander bemasszírozása a fejbőrbe csökkenti a hajhullást .Meggátolja a cukorbetegség kialakulását,stimulálja az inzulintermelést és csökkenti a rossz koleszterinszintet.

Torma
Vírus és baktériumölő,segíti az immunrendszer működését. A legjobb légzéssegítő fűszernövény, a náthás időszakban nagyon ajánlott a használata .Inhalálni szoktam vele,ha erős náthával küzdök úgy, hogy a reszelt tormát az orromon és a számon át belélegzem. Számtalan vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Fájdalomcsillapítóként is ismeretes, leveleivel nagymamám csökkentette a lábduzzanatot.

A meggyágat és az éretlen szőlőszemeket nagymamám  a savanyítás  és az ízfokozás céljából használta.”

Ludányi Emőke