vissza

FŐZZ MÁSKÉPPEN!

okt
22
2018

Az elmúlt évek felmérései szerint a magyarok közel háromnegyede túlsúlyos, ezzel pedig  elsők vagyunk az uniós rangsorban. 2025-re a felnőttek 24 százaléka, vagyis 1 866 000  ember válhat elhízottá  Magyarországon! Az sem szívderítő, hogy ugyancsak 2025-re 369 ezer lesz a túlsúlyos, vagy az elhízott gyerekek száma! Már most minden negyedik-ötödik  gyermek ebbe a kategóriába tartozik, ennek következtében már a gyerekek körében is egyre gyakoribb a magas vérnyomás és a cukorbetegség, ami azelőtt csak a felnőttekre volt jellemző.
Az Egészségügyi Világszervezet már 1998-ban krónikus visszatérő betegségnek nyilvánította az elhízást, így semmiképpen nem tekinthető esztétikai kérdésnek. Azt is tudjuk, hogy az elhízás számos krónikus betegség előidézője is, így önálló kockázati tényezője a szív- érrendszeri betegségek kialakulásának, közrejátszik számos szövődményes betegség, kiemelten a hipertónia, a 2. típusú diabetes, a  kóros lipidanyagcsere, valamint egyes daganatos betegségek kialakulásában is.
Ezért fogtuk meg egymás kezét,/ a Kor Kontroll Társaság és a Magyar Elhízástudományi Társaság/  és írtuk ki a főzz másképpen receptversenyt, amire november 20-ig várjuk a recepteket. Hogy milyen ételeket érdemes főzni és fogyasztani a plusz kilók ellen?  Megtalálja pályázati kiírásunkban!

A fotón Csendes Krisztina Cukkinis-csicsókás vagdalt tortáját láthatják, a recept már az idei versenyre érkezett.

Pályázati kiírás

Pályázhat mindenki, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várunk melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!
Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének  és képeinek megjelentetéséhez!
Az elbírálás szempontjai: az étel az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait. Növényi eredetű zsiradékot használjon az állati helyett, minél kevesebb sót tartalmazzon, felesleges kalóriától mentes, könnyen és gyorsan elkészíthető legyen, és ne legyen költséges! A receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni,
a recept után kérjük, írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amit fontosnak tart, az ön által készített ételről!
Várjuk az ételről készített fotót- lehet többet is-ennek hiányában érvénytelen a pályázat!
A recepteket közzé tesszük portáljainkon, a Facebookon és a különböző internetes felületeken!

Tavalyi nyerteseink között volt adminisztrátor, egyetemi hallgató, gasztroblogger, vállalkozó , óvónő,háziasszony, nagymama, receptjeik  Győrből, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Egerből és  Komárnoból érkeztek. A másképpen főzök között igazi nagy fogyásokkal is találkozhattunk, hiszen nyerteseink közül ketten is 30 kilót dobtak le magukról saját receptjeikkel.
Egyikük Szabó Csilla.

Receptjeiket november 20-ig várjuk az alábbi címen:
receptverseny@korkontrolltarsasag.hu
Fődíj: egy 2 személyes  wellness hétvége a Rétimajorban!