vissza

Élj 140/90 alatt!

dec
9
2013

Ha meghallgatja előadónkat, megtudhatja, hogyan kell karban tartani a magas vérnyomást?

Nem a magas vérnyomás öröklődik, hanem a környezet. Tehát ha valaki magas vérnyomásos szülők gyermeke, hozza magával az életviteli mintát és a hipertónia szempontjából veszélyeztetett felnőtt lesz Sajnos az is tény, hogy minél kövérebb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy hipertóniás lesz Kétségtelen tény, hogy a fogyasztói társadalom növeli az elhízást, amiben jó partnere a média, hiszen a magas vérnyomást és elhízást okozó chipsek, cukros üdítők fogyasztására bíztat.

A célérték 140/ 90, ezt kellene az orvossal együttműködve elérnie a betegnek, az előadásból az is kiderül, hogyan. Eloszlatunk egy tévhitet, miszerint a férfiakat kell jobban védeni a szívinfarktus ellen. A változókorú hölgyek a – nemi hormonok csökkenése miatt- utolérik, sőt 65 év után meg is előzik a férfiakat a szívinfarktus tekintetében.

Mivel a magas vérnyomás összefügg az felnőttkori diabétesszel, segítünk kiszámolni, hogy előadásaink résztvevői a rizikófaktor tagjai közé tartoznak-e. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség, és ennek megfelelően a Magyar Diabetes Társaság is az ún. FINDRISK kérdőívet ajánlja erre a célra. A módszert Finnországban dolgozták ki, pontosságát több felmérés is igazolta. A nagyon egyszerű kérdéseket tartalmazó kérdőív kitöltése után kapott pontszámok alapján fel lehet ismerni a veszélyeztetetteket.

Az egyszerű kérdések megválaszolását követően kapott pontszám alapján bárki megtudhatja, mennyi a kockázata annak, hogy 10 éven belül cukorbetegség alakul ki nála.

Előadó: Dr. Baltás Géza háziorvos

Helyszín: Kecskemét Kápolna u 8.
Idősek klubja
Időpont: 2013. december 13. péntek 13 h.

Filmvetítés: Élj 140/ 90 alatt!

Szereplők: Koltai Róbert színművész, Dr. Farkas Katalin belgyógyász, és Dr. Barna István a Magyar Hipertónia Társaság vezetőségi tagja