El Camino
máj
30
2013
Santiago de Compostela-ban egy csodás fényjelenség mutatta meg Szent Jakab apostol sírját, ahová később székesegyházat építettek tiszteletére. Ő Spanyolország védőszentje, aki feltámadván segített legyőzni a mórokat, és egyben ő vigyáz a zarándokokra is. A zarándokút olyan út, amely alatt végig egy energiavonal van a föld egy törésvonala mentén. Egy másik legenda szerint a tejút alatt fut. Az út, amiről beszámolunk: a Szent Jakab út. Egy horizontális ösvény a vertikális emelkedés lehetőségével. És egy férfi: Major Tibor- az Országos Onkológiai Intézet sugárfizikai részlegének vezetője, aki végigjárta.
Mekkába vallási alapon zarándokolnak el. Az El Camino azonban legalább annyira vonzza a megtisztulni vágyókat, mint a hithű keresztényeket a zarándoklatra. Ön miért indult el?
- Ismerősök meséltek róla, illetve olvastam El Camino ihlette könyveket, de katolikusként elsősorban spirituális indíttatásom volt. Továbbá, szerettem volna harmóniát találni magamban és a körülöttem levő világban. A végső elhatározást egy dél-franciaországi konferencia adta, ugyanis onnan indul a zarándokút. A Pireneusokon átkelve Santiago de Compostela-ig 760 km-t tettem meg, 20 nap alatt, napi 35-40 km-rel a lábaimban. Egyedül indultam, és betartottam a XII. századi zarándokmondást: „Egyedül menj, csak a gondolataid legyenek veled”. Ez szükséges is volt az élmények intenzív átéléséhez. A telefont kikapcsoltam, és ezzel teljesen elszakadtam a mindennapi élettől. A természetben, falvakon, néha városokon át a saját tempómban haladtam, nem kellett alkalmazkodnom senkihez. Nem kellett nézni az órát, mindig volt szállás, élelem.
Találkozott rendkívüli emberekkel?
„A Rendkívüli az átlagember útján rejtezik”- ez volt leginkább igaz számomra. Aki zarándokol, az mind rendkívüli ember bizonyos szempontból.
Belekóstolt-e a spanyol kultúrába, ételekbe, borokba?
- Természetesen, de csupán az út során volt lehetőségem erre. Szeretem a spanyol ételeket, főként a halakat, melyek egyszerűek és ízletesek. Jó hangulatúak voltak a vacsorák a szállásokon, mi vándorok körbeültünk egy asztalt, és egy pohár bor mellett megosztottuk az élményeinket.
Milyen a zarándokok lelkülete? Vannak, akik már csupán kirándulásnak veszik, vagy még megőrizte szent voltát?
- A világ minden részéről, főként még mindig vallási okokból érkeznek, gyógyulni akarnak, vagy hálájukat róják le így, esetleg vezekelnek. De sajnos kezd az egyszerűség mellett kialakulni a medencés luxus is. Az utat részletekben is meg lehet tenni, és a végén egy oklevelet kap a zarándok. Az oklevél jár az utolsó 100 km megtétele esetén is, ezért sokan csak ennyit vállalnak, gyakran bulizós módon, és ez kiábrándító.
Milyen nehézségekkel szembesült? Volt olyan, amire nem számított?
-Fizikálisan jó állapotban indultam el, de így is megszenvedtem, voltak fájdalmaim, és a végére a bokám is bedagadt. Egy tibeti mondás tartotta bennem a lelket, mely szerint „Az úton egyszer meg kell halnod”. Ez a „halál” viszont lelki felszabadulással jár.
Egy ismerősömet egész úton végigkísérte egy esőfelhő. Se előtte, se utána nem esett, de ő minden nap megázott. Önnel történt valami furcsaság?
-Amikor elindultam, a hegyekben köd burkolt be, s akkor tisztán, értelemmel szóltak hozzám meghatározhatatlan eredetű hangok. Egyszer pedig nevemen szólított meg egy teljesen idegen.
A fizikai megpróbáltatáson túl ez az út lehetőség azok számára, akik önmagukban a magasabbat keresik?
- Igen, számomra felemelőek voltak a templomok és a természet, mert az ahhoz való közelség és a szellemi világ számomra egységet jelent.
Mit kapott, milyen kincset szerzett az úton? Az Ön számára mi lett az El Camino?
A legfelemelőbb az indulás volt, úgy éreztem, hogy nincsenek határaim, bármit meg tudnék tenni. Mivel az úton egyedül voltam, rájöttem, hogy megfelelő szellemi beállítottság mellett nem kell félni az egyedülléttől, ami persze egyáltalán nem zárja ki a társas létet. Sőt, szerintem azok tudnak másokkal is jól élni, akik saját magukkal összhangban vannak. Én ehhez kaptam támpontokat: tudok harmóniában lenni a „nagyvilággal”.
Amikor hazajöttem egy összeállítást készítettem a képekből, és azokból az idézett gondolatokból, amiket magaménak vallok. Amit ott kaptam, az életem végéig elkísér. Azóta még egyszer jártam az „égiek” közelében, ugyanis megjártam az Everest alaptábor túrát is.
Gubcsi Anikó
Megjelent a Látogatóban című magazinban/ a Magyar Onkológusok Társasága és az Országos Onkológiai Intézet együttműködésével és az Astellas Pharma Kft . támogatásával /
