Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

Mottó Ádi Facebook oldaláról: "Mindaz ami előttünk fekszik és utánunk marad csupán apróság ahhoz képest ami bennünk lakozik... "
/ Ralph Waldo Emerson/

Ádi bohóc- így ismerik a kórházi kezelésre szoruló, olykor kilátástalan sorsú gyerekek- egy csoda. Ő maga is gyógyíthatatlan beteg, akinek egy orvosi műhibával indult a kálváriája. Kovács István Ádám négy műtéten esett át, gyakran kell rehabilitációra járnia a Korányi és a Szent Ferenc kórházakba. Az Országos Mentőszolgálat munkatársa szabadidejében bohócdoktorként nem csak mosolyt csal a kicsik arcára, hanem adományoz a gyermekek és a kórházi gyermekosztályok számára. Nem véletlen, hogy a gyerekektől angyali kinevezést kapott!

Mikor döntötte el, hogy a beteg gyerekek felvidítása, megnevettetése lesz a hivatása?
- Egy kis rokonom, nagyon súlyos betegségben hunyt el pici korában. Ekkor döbbentem rá, hogy tennem kell valamit a beteg gyermekekért. Két nagy táska csokival indultam el Budapest három gyermekkórházába. Míg élek nem felejtem el. Azóta egy hatalmas mozgalommá fejlődött az "Egy Tábla Szeretet". A Szabadalmi Hivatal oltalmi védjegyével ellátott mozgalmam ma már rengeteg jó emberből és sok-sok kis gyermekből áll, akikkel összefogva meglepjük a legelesettebbeket, a beteg gyermekeket. 11 év telt el azóta, hogy az első adománnyal segítettük az első kórházat és a gyógyulni kényszerülő kis hősöket! Volt aki maradt velünk, volt aki elment, de egy biztos! Amíg beteg gyermek van, addig nekünk dolgunk van!
És mi megyünk hóban, télben, melegben, napsütésben, járványban, hétköznap, és ünnepekkor! Sokszor áldoztuk fel hétvégénket, amit családunkkal tölthettünk volna.. hogy megérte -e?
A Jóisten tudja a választ! Sokat fekszem felpolcolt lábbal az ágyamon, és az elmúlt éveken gondolkodom. Büszke vagyok minden pillanatra, minden egyes évre , ahogyan haladunk előre. Mert minden kisgyermek számít!

Mikor és hogy kezdődött a betegsége?
- Édesapám 14 éves koromban távozott el az élők sorából hosszú betegség után, édesanyám pedig 1997 nyarán ismeretlen helyre távozott és sajnos azóta sincs hír felőle. Az ő eltűnése nagyban befolyásolta az én akkori életemet, és mivel családfenntartó is lettem hirtelen így az álmok világából azonnal a nagybetűs életbe kellett lépnem. Többek között az építőiparban is dolgoztam és 25 évig kemény láncdohányos voltam.-

Ádi így emlékszik vissza a gyermekkorára Facebook oldalán:
Csepelen egy 10. emeleti panelban nőttünk fel öcsém és én.... Apu és anyu második házasságából születtünk, hogy nekik milyen életük volt előtte azt most nem fejteném ki nem is tartozik nagyon ide. Szóval vagyok én , aztán öcsi, és van még két nővérem de ők már nagyok így Csepelen sem sokáig voltak velünk. Így ott Apu, Anyu , öcsi és én éltünk. Gyerekek voltunk volt hogy sokat vitatkoztunk de ez mindenhol így van. Aztán ha már hosszú ideje tartott a vita anyám jelent meg igazságosztóként és olykor eljárt a keze.... az áldott "anyai kéz".... Volt hogy kímélte a kezét és fakanál vagy éppen más segédeszköz segítette a nevelési módszereit. Emlékszem öt éves lehettem, mikor egy napon meg jegyeztem játék közben öcsémnek:
"Figyeld öcsi ma még nem kaptunk ki! "
De igazság szerint mindig én kaptam a többet.... Én voltam a nagyobb így ezt dobta a gép. De ha apu otthon volt örültem akkor anyu nem bántott... Inkább kiabált .... Na meg gúnyolódott... Hogy nagy a fejem... Na de ez egy idő után már nem érdekelt Aztán ahogy teltek múltak az évek apám gyomra a sok erős paprikától amit hosszú évek alatt evett kilukadt , és egy nap megoperálták.... Négy év múlva elvitte a rák..... Na, anya teljesen más lett, inni kezdett , minden még rosszabb lett. De csak az anyám, így tűrnöm kellett. 15 éves lettem, anyám aláírását meghamisítottam és beálltam egy diákszövetkezetbe a szakmunkás iskola mellett dolgozni.... A fizetésem hazaadtam, nem is tehettem volna mást, hisz anyám előbb ott volt a fizetésemért mint én magam .... de nem ez volt a lényeg.... nem érdekelt a fizetés.... egy dolog érdekelt nem kellett otthon lennem....
Míg anyám büszkén mesélte mindenkinek , hogy a fia iskola mellett is dolgozik , addig én tudtam csak az igazat, hogy belemenekültem a munkába, hogy ne kelljen otthon lennem azzal az emberrel akit az ital faragott anyámból.... Öcsémet szerette, így pontosan tudtam őt nem bántja.... Ha józan volt engem sem szekált de ha ivott minden szar volt......S ha nincs a szakmunkás iskola , ha nincsenek a tanárok , az osztálytársak , s ha nincs az a LÁNY akkor talán én sem élek..... Emlékszem egyszer a soroksári Pepsi üzem mellől a hév sínekről szedtek össze. Véget ért a műszak, én pedig egy olyan nap után voltam mikor anyám hajnalban nagyon megvert.... Nem akartam haza menni , nem akartam sehová se menni, csak Apám után........ de valamiért nem így lett.... Anyám egy nap elment a barátaival találkozni egy kocsmába és többé nem jött haza.... A gyermekkori rémálmok véget értek.
Ezt azért írtam le, hogy figyeljünk oda egymásra és még inkább a gyermekekre, mert nagyon de nagyon védtelenek. De tudniuk kell nincsenek egyedül!

Miért kellett megműteni és mi volt az a műhiba, ami miatt tüdőtranszplantációt helyeztek kilátásba?
- 2010-ben vért köhögtem, így bekerültem a Korányi Intézetbe. A CT vizsgálatot a MÁV kórházban végezték, ahol a leletező orvos azt mondta, hogy daganatom van amit azonnal meg kell operálni. 2011. január 27-én megoperáltak. Másnap az intenzíven közölte orvosom, Kocsis Ákos József – aki egy nagyszerű szakember - hogy daganatom az nem volt csupán egy tüdőtágulatom, ami felszívódott volna magától. Ha már a műtőasztalon feküdtem és a tüdőm a sok cigitől valóban pocsék volt, a jobb alsó lebenyt eltávolította. Mivel az én alapbetegségem a ma már népbetegségnek számító COPD, így a belső varratokat néhány napon belül szétköhögtem, így február 14-én rendkívüli életmentő beavatkozást hajtottak végre rajtam, ahol további lebenyt és öt oldalbordám felét eltávolították. De itt nem ért véget a történet. Mivel a szervezetem további problémákat generált, 2011. március elsején egy újabb operációra került sor. Kocsis főorvos úr közben járt az érdekemben és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kerültem rehabilitációra, hogy ne kelljen nap, mint nap kötözésre utazgatnom kilométereket. Itt a megboldogult Kelemen Krisztina doktornőhöz kerültem. Szeretettel gondolok rá, ahogy a Korányi összes dolgozójára, hisz mindenkinek hatalmas része van abban, hogy én ma itt lehetek.
Időközben tüdőtranszplantációt Magyarországon is végezni kezdtek az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Centrumában. Itt próbálta korrigálni Kocsis főorvos úr Lévay Bernadett főorvos asszony közreműködésével az én már begyógyult mellkasüregem hiányos méreteit a hasfalamból nyert thrioplasticaval. A beszűkítés 6 órán át tartott. Majd Uhlyarik Dóra doktornő indított el a transzplantáció felé, hiszen még mindig rehabilitációra szorultam. A doktornő motivációjában szerepet játszott talán az is , hogy képes voltam letenni a cigarettát 25 év dohányzás után, továbbá elég fiatal voltam ahhoz, hogy belehaljak egy ilyen komplex betegségbe. Aztán eljött a nap, mikor a SOTE Pulmonológiai Klinikáján meg kellett jelennem a bizottság előtt. -

Ádi a közösségi portálon megjelent írásából:
„Három évvel ezelőtt úgy hozta a sors, hogy lehetőségem nyílt felkészülni és reményt kapni a tüdőtranszplantációra. Óriási dolog ez egy olyan ember életében aki sokszor már csak a palackozott nem tejet hanem levegőt kaphatja... Na de viccet félre téve szóval elkezdtünk felkészülni a bizottsági vizsgálatra, s gondoltam magamban, hogy bizony itt van amiért megérte letenni a cigit, hiszen új esélyt kapok az életre. Soha nem felejtem el mennyit készültem lépcsőztem, hogy kondiban legyek . Kezelések előtte , ilyen olyan vizsgálat . Minden stimmelt mehettem a bizottság elé. Doktor-nénim mellett még egy kedves barátom Major Henriett is elkísért. Vidáman léptem be a klinika kapuján és készültem arra, hogy mennyi mindenre kell majd attól a naptól odafigyelni , a telefont is nézni, mert ha riasztás van akkor fél óra és jön az autó, mert mész a műtőbe.... Ezekkel a gondolatokkal üldögéltem, és minden másodperc maga volt az örökkévalóság. Majd nyílt az ajtó és kimondták a nevem. Elengedtem Heni kezét és besétáltam a doktor-nénimmel. Odabent kérdeztek néhány dolgot majd öt perc tanakodás után közölték, hogy az én esetemben a tüdőtranszplantáció nem jöhet szóba, túl kockázatos és nem garantálják, hogy túlélem. Vagyis azt kell beosztanom ,- és addig amíg – ami van. Úgy éreztem magam mint Rocky az új filmjében mikor nem akarják megadni neki az engedélyt. Hiszen nekem sem adták meg. Nincs esélyed öcsi ez van elbasztad. Neked ez jár , hát törődj bele!- futott át az agyamon és gördült le arcomon a felismerés könnye. Életemben először gondoltam arra, hogy a halál angyala simogatja az arcomat. Reménykedtem de megbénított , letaglózott a rossz hír . Bármilyen nehéz is volt fel kellett állni!

Míg élek nem feledem: a doktor-nénim azt mondta akkor, hogy egy transzplantáció, amennyit ad , annyit el is tud venni, és hogy Ő fogja a kezem, és végig kísér az úton. Ez így is van a mai napig.

Ma már tudom az élet lényege nem a haláltól félni, hanem felkészülve rá nyugodt lelkiismerettel élni..... Sajnos igen erről is beszélni kell , mert szeretném ha értenétek. Értenétek azt az Ádit akit sokan láttok de kevesen ismertek. ….Értékelni kell a létezésünk minden percét drága barátaim, mert tetszik vagy sem életünk során a leghűbb útitársunk nem más - most figyelj, nem más bizony- mint az a qrva halál... Egyszer csak bekopog és nem várja meg míg ajtót nyitsz neki , ott van a hátad mögött, érzed a tarkódon a jelenlétét. De akkor már késő... De ha jól és tartalmasan élsz: az utolsó másodperced lesz a legboldogabb,! Ha rájössz, hogy mi a legfontosabb:
ÉLJÜNK JÓL HOGY KURVA JÓL HALJUNK MEG! „

Miért lett volna veszélyes a transzplantáció?
- Egy ilyen hatalmas beavatkozásnál nem csupán a szervnek kell megfelelnie, a beteg állapota is nagyon fontos. Hiába vagyok fiatal és raktam le a cigarettát, számos olyan mellékbetegségem van, amely miatt a transzplantáció sikerét nem tudták volna garantálni. Nem tagadom nagyon elkeseredtem. A doktornő látta is rajtam, Megígérte, hogy amit csak tud, megtesz az egészségemért, és ne csüggedjek így is lehet tartalmas életet élni, ha az ember odafigyel magára.

Azóta milyen fizikai és lelki állapotban telnek a napjai?
- Vannak nehezebb napok, amikor jobban vizesedek, vagy fulladok és a terhelhetőségem is csökken. Hála Istennek mind a Korányi mind pedig a Budapesti Szent Ferenc Kórház, - ahol a Covid alatt önkéntesként is dolgoztam - rehabilitációs osztályaival jó a kapcsolatom, így ha nagy a baj segítenek. Szóval előre tekintek, amennyire csak tudok, és amennyire az állapotom engedi. Ehhez pedig nagyban hozzájárul az is, amit a gyermekekért teszek, teszünk. A közel jövőben két gyermekosztályra is várnak –Hatvanba és Gyöngyösre-, mind adományozóként, mind bohócdoktorként. Ez segítők és támogatók nélkül nem menne. Ezért szoktam azt mondani, hogy mindenki egy kocka az én "egy tábla szeretetemben" Az emblémánk is egy tábla csoki, előtte egy szív.

Mi ad erőt ahhoz, hogy a beteg gyerekek mosolya legyen a legfontosabb?
- Néha olyan gyermekek mosolyognak rám, akik sokkal, de sokkal, nagyobb problémákkal küzdenek mint én. Mégis derűsen néznek farkasszemet a napi problémákkal. Gondoljon például egy daganatos betegséggel küzdő kicsi embert próbáló kezeléseire. Nagyon sok ilyet láttam , de volt arra is példa, amit, míg élek nem felejtek el! Egy kisgyermek felébredt, ránézett az édesanyjára és csak annyit mondott: "Anya ne sírj, mosolyogj, mert mennem kell!" S örökre elaludt. Na, ezek azok a dolgok , amik után azt mondom, hogy csak hallgassak a saját gondjaim miatt!

Mennyire fontos a hit a nehéz időszakok túléléséhez?
- Istenfélő embernek tartom magam. Pontosan ezért gondolom, hogy az ember egyik legnagyobb gyarlósága, hogy csak a nehéz időkben veszi elő igazán a hitét. Amikor rendben van az élete, akkor csak úgy langyosan úszkálunk a hit medrében. Számomra nagyon fontos a hit. Nem azt mondom, hogy minden vasárnap ott kell lenni a templomban, de egyensúlyban kell lennünk Istennel és önmagunkkal is.

Mit tud tanácsolni a sorstársainak, hogyan lehet megőrizni a pozitív életszemléletet ezekben a helyzetekben?
- Legelső tanácsom azon sorstársaimnak szól, akik tüdőbetegként esetleg még dohányoznak! Azonnal tegyék le, mert a legkomolyabb méreg, amivel tudatosan önpusztítást hajtanak végre saját maguk ellen. Menni fog, de muszáj eldobni a cigarettát. S hogy kell pozitívnak lenni? Csak előre szabad tekinteni és elhinni, hogy a holnap nap jobb lesz, mint a mai volt. Végszónak pedig minden egészségügyi dolgozónak hálás köszönet az életemért!

Seregély István
Forrás: Lélegzet /2023/1