vissza

Egészség-tér: Éltető étkeink II.

júl
14
2020

Éltető étkeink erjesztett ételek. Dr. Csicsor János vegyészmérnökkel  a Hatoscsatorna Egészség-tér című műsorában egy frissen megjelent könyv apropóján beszélgetünk az öngyógyító ősi konyháról. Hogy miért fontosak a fermentált, erjesztett ételek? Sok minden körülöttünk, bennünk pedig a mikrobiom egyensúlya borult fel, ami azért baj, mert ha a rossz baktériumokat tápláljuk, nem tudnak megvédeni bennünket a jók, tehát helyre kell állítanunk a felborult mikrobiomot!
Ezt pedig probiotikummal, fermentált élelmiszerekkel és- ha már nagy a baj-   székletbeültetéssel, vagyis széklettranszplantációval lehet megtenni, ahol az egyik ember bélflóráját ültetik át a másikba. Amerikában egyre több gasztroenterológus  hangsúlyozza, hogy a székletátültetést első vonalbeli kezelésként kellene elismerni, nemcsak végső mentsvárként. Méghozzá azokra a kutatási eredményekre alapozva, melyek szerint az antibiotikumokra nem reagáló baktérium fertőzésben szenvedő betegek 85-90 százalékánál hatékony a beültetés, azaz meggyógyulnak!
Jogos a kérdés, miért kell fermentálni a növényeket? A könyvben szerepel, hogy a növényeknek két arca van, így számos hasznos hatóanyagot tartalmaznak, ugyanakkor védekezve az állatok és az emberek ellen: mérgező anyagokat, például lektint is. Ilyen lektin például a glutén, még akkor is, ha a hunok, akik jó sok kenyeret ettek : nem ismerték a gluténérzékenységet. Ugyanis kovászos kenyeret sütöttek, ami elbontja a glutént, az ipari élesztő viszont nem! A fermentált zöldségek mellet, a fermentált halakról és kolbászokról is beszélgetünk, a könyv pedig számos izgalmas és hasznos ősi receptet tartalmaz!