vissza

Díjátadó után

márc
23
2015

A jó hangulatú díjátadón részt vettek a MOMOT tagjai, hiszen az „Egészségedre! receptverseny eredményhirdetése zárta a MOMOT XIV. kongresszusát. A teremben ült többek között Dr. Farsang Csaba professzor, mellette Dr. Pados Gyula a MOMOT főtitkára, és Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára is. Ők ketten a zsűri tagjaiként is tapsoltak a nyerteseknek a szintén zsűritag Antal Emesével és dr. Audikovszky Máriával együtt. Lipidológusok, obezitológusok, belgyógyászok, dietetikusok és még számos az elhízással foglalkozó szakma képviselői nézték végig, ahogyan a nyertes ételköltemények alkotói- kereken tízen- átveszik elismeréseiket. Prof.Dr. Bedros J. Róberttől a MOMOT elnökétől / egyben a zsűri elnöke is volt/ és B. Király Györgyitől a Kor Kontroll Társaság elnökétől, a zsűri társelnökétől.