Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

„Nem én választottam a pszichiátriát, a pszichiátria választott engem!” Veress Albert csíkszeredai pszichiáter főorvos fenti szavai, a Magyar Pszichiátriai Társaság idei Jubileumi Vándorgyűlésén hangzottak el. Azt pedig, hogy lustaságból lett pszichiáter, bizonyára tréfás kedvében mondta. Hiszen arra a kérdésre, hogy „milyen tulajdonsággal kell feltétlenül rendelkeznie a pszichiáternek?”, így felelt: „humorérzékkel”.

Ugye csak viccelt, amikor azt mondta, lustaságból lett pszichiáter?
- Egyáltalán nem! Szívesen lettem volna belgyógyász vagy sebész, ám ott a szakvizsgára 150 tételt kellett volna bevágni. Pszichiátriából csak 37-et, így el is dőlt a további sorsom. Tulajdonképpen nem én választottam a pszichiátriát, hanem az választott engem.

Amikor 2015-ben megkaptam az MPT Oláh Gusztáv emlékérmét, Németh Attila a laudációjában kiemelte: nemcsak pszichiáterként és íróként átlag feletti, hanem a színészi képességei is kimagaslóak. Ezek szerint a fia, ifjabb Veress Albert, a Csíki Játékszín színésze öntől örökölte ezt a vénát…
- Valamikor én is „szín-játszottam magam”, amatőrként. A legemlékezetesebb alakítást Csehov Medve című darabjában nyújtottam. Édesanyámtól örököltem valamennyi színészi vénát, ami bennem továbbfejlődött, a fiamból pedig kirobbant. Nagyon sokoldalú színész, nem lehet beskatulyázni, drámában és vígjátékban egyaránt remekel. Emellett rendkívül tehetséges zenész, hat hangszeren játszik, jól énekel. Nem is tudom, kire hasonlít(hatok).

Ezt akartam éppen kérdezni! Hiszen egy színésznek jó memóriával kell rendelkeznie…
- Amikor pályát választott, azt mondta, azért nem megy orvosnak, mert az egyetemen sokat kell tanulni. Erre rögtön kontráztam: a színésznek egy életen át tanulnia kell, amíg a pályán van! Hiszen ha nem tanul állandóan, belebukik valamelyik darabba, majd egy másodikba-harmadikba, és a nagyérdemű hamar elfelejti. Érdekes módon a fiam azt állítja, hogy a szerepek bebiflázása nem olyan nehéz.

Réka lánya viszont követte önt a pályán.
-Igen, az utódomból lett az elődöm! Amikor nyugdíjba mentem és már nem vezethettem az osztályt, Réka vette át tőlem a stafétát. Hat éven át dolgoztunk együtt, nagyon jól tudtunk együttműködni, nem volt vita közöttünk. Támaszkodott a tapasztalataimra, én meg újdonságokkal frissítettem azt a tudásomat, amit diákkorunkban mi még nem kaphattunk meg oktatóinktól. Mert még nem voltak felfedezve! Behozta például a molekuláris biológiát és az imaginisztikát, aminek a mi időnkben – 1968 és 1974 között voltam egyetemista – még híre-hamva nem volt. Nemrég átadta az osztályvezető főorvosi pozíciót egy fiatalabb kollégának, mert a sok adminisztráció annyira leterhelte, hogy nem jutott elég ideje a családjára.

Ön hány évet töltött az osztályon?
–1980-tól 2012-ig, majd nyugdíjasként további három évet szerződéssel. Gyakorlatilag 35 évig dolgoztam az osztályon, 25 éven át osztályvezetőként. Most az integrált szakambulancián rendelek, leginkább azért, hogy megdolgoztassam az agytekervényeimet, megelőzzem begyepesedésüket.

Mire a legbüszkébb?
- A destigmatizáció terén elért eredményekre. Arra, hogy sikerült levetetnem a rácsokat az osztályunk ablakairól, és átfestetnem az épületet sárgáról fehérre. Emellett széleskörű szervezői tevékenységet folytattam: megalapítottam a Romániai Bálint Társaságot, amelynek 15 évig a vezetője voltam. Ez idő alatt 21 országos Bálint Konferenciát sikerült tető alá hoznom. Büszke vagyok arra is, hogy kezdeményezésemre újraindult a kétnyelvű konferenciasorozat – a Nemzetközi Román - Magyar Pszichiátriai Konferencia – idén már 12. alkalommal kerül megrendezésre. Arra törekszem, hogy ezeken a tanácskozásokon tartalmas előadások hangozzanak el, érdekes témákat érintsünk, és a személyes találkozások révén erősödjenek a kétoldalú szakmai kapcsolatok. Nem utolsósorban pedig létrehoztam a Cry for help Alapítványt, amelynek égisze alatt nemrégiben Alzheimer Cafét nyitottunk, és kiadtuk az „Együtt élni az Alzheimer kórral” című könyvet a demenciával élők hozzátartozói részére.

Erre utal a vándorgyűlésen megtartott előadásának címe – „Éljünk szépen (együtt) Alajos bácsi(val)?!” – is?
-Igen, az Alajos név Alois Alzheimerre utal, vagyis arra, hogy éljünk szépen együtt az Alzheimer-kórral. A hozzátartozókra gondolok, akiknek támaszt és erőt kell nyújtanunk a beteg családtag elkíséréséhez, egészen a végkifejletig. Azért hoztam elő ezt a témát, mert az Alzheimer kórnak igen gyakori az előfordulása – Európában több mint 7 millióan, világszerte pedig 44 millióan érintettek –, ezért a betegség különösen nagy terhet ró a társadalomra. Romániában nincsenek pontos adataink, külön előadást érdemelne, hogy miért. 2005-ben 150-350 ezerre becsülték a demens betegek számát, ami jól mutatja, mekkora hibaszázalékkal dolgozott a statisztikai hivatal. Drachman azt mondta, hogy az életkorral egyenes arányban nő a demensek száma. A kérdésre, hogy egyesek miért nem válnak demenssé, úgy válaszolt, hogy nem éltek még hozzá eleget. Azt már én ötöltem ki, hogy a demencia lehetséges megelőzésének módja: 200-as IQ-val születni, lehessen később miből leadni. A viccet félretéve, az idősödéssel járó élettani változások számos ponton elkülöníthetőek a demenciától. A hozzátartozóknak fontos felismerni, mikor kerül a családtagjuk olyan állapotba, hogy mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Legalább ennyire lényeges tudni azt is, hogy egy név elfelejtése önmagában még nem jelent demenciát. Erről, és sok egyéb hasznos tudnivalóról olvashat a laikus közönség az előbb említett ismeretterjesztő könyvben.

Ön az időskor egyéb viszontagságairól is több ízben tartott előadást, többek között a házasélet problémáiról. Milyen volt a fogadtatás?
-A prűd világot ez megdöbbenti. Pedig néha igenis ki kell mondani a dolgokat! Tartottam előadást „Szerelem és szexualitás a III. életkorban” címmel, és volt egy még formabontóbb is: „Házastársi hűtlenség – a házasság fékje, vagy motorja?” Ez utóbbi eszmefuttatás során áttekintettem azokat a tényezőket, amelyek előidézhetik a családi háromszögeket, és elemeztem azokat a módokat, amelyek a házastársak szexuális összhangjának javulásához vagy romlásához, ezek következményeként a házasság megmaradásához vagy széthullásához vezethetnek. Ilyen a szexuális poligámiával megváltott házastársi monogámia, a kaland keresése és annak bevállalása, az eldobott szerető után társához visszatérő csapodár, a kalandozások során megemberesedett férfiasság, a szegre akasztott frigiditás. Esetenként ezek fordítottja! Mindennek számba vétele nem szünteti meg azt a fájdalmat, amikor valaki rájön, hogy megcsalja a párja. Segít viszont megérteni, hogy miért érez éppen úgy a teste, ahogy érez, és miért viselkedik úgy a kedvese, ahogyan viselkedik. E felismerés megkönnyíti, hogy némiképp kívülről figyelje az ösztöneit, tudatosabban ítélje meg, és valamelyest kezelni tudja azokat…

Boromisza Piroska

Forrás: Lélekemelő/ Pszichiáterek egymás között/