vissza

Ciki a cigi!, beleszól a többi rákba is…

okt
20
2014

Dr. Borbényi Erika onkológus főorvos, a Kor Kontroll Társaság alelnöke hozzászólásában a pozitív gondolkodás jelentőségét emelte ki a daganatos betegségek esetében. ” Szervezetünk a legapróbb stressz hatására – akár egy megoldandó matematika feladatra – is azonnal reagál, ezért egészséges létezésünk alapja, hogy bármilyen körülmények között képesek legyünk tudatosan ellazulni, lecsillapodni.” Mondandóját azonnal illusztrálta is egy stressz oldó légzéstechnikával, amit az asztal mindkét oldalán ülők gyakoroltak.

Elmesélte, hogy a vizsgák, a sebészeti gyakorlatok idején, amikor kijött a műtőből dohányzott, valószínűleg stressz oldás gyanánt.” Nekem soha nem volt meg ez a kávé cigivel szokás, különösen a mentolos cigiket szerettem. Az első lányom születése idején természetesen nem dohányoztam, a terhesség idején sem, a második terhesség idején sem, szóval rapszodikusan nyúltam a cigi után. Aztán teljesen elmaradt. „ Érdemes tudatosítani, hogy a daganatos halálozás 43 százalékáért a WHO szerint öt tényező: a dohányzás, a mozgás szegény életmód, az alkohol, nem megfelelő táplálkozás, és a vírusok felelősek. Ne feledjük el, hogy a dohányzás nemcsak a tüdő, a többi rákba is beleszól!

Partnereink