vissza

Bemutatkozik a Medve Társulat

aug
20
2014

Ady Endre verseiből építkezik a Medve Társulat, melynek zenés, interaktív irodalmi estjeit Csuja Imre, Kékkovács Mara, Berényi Dávid, Legerszki Kriszta, Benkő Nóra adják elő. Halmy György rendező-társulatvezető eképpen méltatja vállalkozásukat: „Mai társadalmi, lélektani helyzetünk sok szálon, sok módon, több dimenzióban kötődik Ady korához. Feszültségeink, halálfélelmeink, szerelmeink, gyónásunk, magunkba nézésünk elmaradása, boldogtalanságunk, céltalanságunk, nihilizmusunk, hitetlenségünk mind- mind.a "minden egész eltörött" érzéshez, végkifejlethez áll közel. Mi a minden, mi az egész? Törvényszerű mindennek elmúlása, új hagyományok megjelenése, viselkedésünk, magunk változása? Meglehet-e a világ "régi tudás, táltos költő nélkül"?
A Medve Társulat határozott nemmel válaszol. Októberi kardiológia és onkológia nyílt napunk résztvevői pedig ízelítőt kapnak irodalmi estjeikből.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Kiderül Faluhelyi Zsolt onkológus írásából.
„Mit várhatunk a Medve Színpad előadásaitól a különös összeállítású, hatásos szerkezetben, színházi formában előadott Ady versektől?
Az orvoslás több ezer éves története a megbetegedések felismerését illetően - a vadászati, harci sérülések kivételével - a beteg lelkének, bűneinek, Istenek haragjának kérdését veti fel. Nem célom ezt tovább részletezni, ez általánosan közismert, a mai napig él. Igen, de hol él?, kiben él?! Elsősorban a beteg lelkében. A daganatos beteg - de akár más súlyos beteg is - a kórisme hallatán elsősorban saját magában keresi a baj okát. Miért én? Ezt követi a dac és a tagadás, majd kezdődik a remény szakasza.

A betegség különböző fázisaiban, szakaszaiban az előadások, Ady költészete, élet csodálata, szeretete fogódzót jelenthetnek!  Tehát ezt tudják adni az előadók Ady verseivel azoknak, akik meghallgatják, elolvassák: önvizsgálat után a betegség szakaszaira általánosan a felismerés, a remény a jellemző.  Folyamatos munkával elérhetik lelkükben a tagadás ellenszerét az őszinteséget, a nyitottságot, a minden felé történő érdeklődést A feltorlódott önvád feloldásával nyitottá válni, szorongások okait feltárni és azt leküzdeni. Célt, célokat keresni és találni, melyek ebben az esettben nem lehetnek mások, mint a jelen állapotuk leküzdése, az élet folytatása, a jó, vagy jobb állapotba kerülés, mert minden jobb, mint a céltalan pusztulás.

A Medvések előadásait látva, a rám tett benyomások alapján kijelentem várható, hogy a daganatos betegek körében a javasolt, az előadások kapcsán kialakított programnak közvetlen terápiás hatása is várható! Többek között azáltal, hogy a betegeket minden bizonnyal megérintik a gondolatok, amelyek az estékben felvillannak. Ady Endre költészete, gondolatai az esteken nem utolsósorban hívő tolmácsolás miatt, közelebb kerülhetnek a betegségben szenvedőkhöz. Akik így  közel kerülve belső világukhoz, könnyebben felismerhetik saját problémájukat. Ady arról ismerszik meg, minden korban, hogy az általános meglévő problémákat könyörtelenül néven nevezi, mind-e közben olyan közel kerül a halálhoz, ahogyan csak a "halálos" beteg tud. Ugyanakkor munkássága, hagyatéka még is életigenlő. A betegeket mindez arra vezeti, hogy bizalommal elfogadják az ismert hatékony orvosi kezeléseket. Az ilyen módon nyújtott lelki segítség éltetheti őket. Reményeink szerint az előadások, azok felépítése, az, ami miatt mindez pozitív terápiás lehetőséget hordoz.„