Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

Az élet tisztelete a korral is jár – vallja Tehenes Sándor, aki még a kifogott halat is visszadobja a vízbe, és inkább megvásárolja az asztalra kerülő fogást. A Zalaegerszegi Szent Rafael Kórház Tüdőgyógyászati Osztályát 1995 óta irányító főorvos rendhagyó pályakezdésről, a Covid-éra nehézségeiről és a tüdőgyógyászat szépségeiről mesél olvasóinknak.

Mi motiválta a pályaválasztását?

• Azon kívül, hogy édesanyám szívesen olvasgatott ismeretterjesztő kiadványokat, a családomnak vajmi kevés köze volt az egészségügyhöz. Ha jól emlékszem, 12 évesen kezdtem mondogatni, hogy orvos szeretnék lenni. Eleinte még az állatorvosi pálya vonzott, végül úgy döntöttem, hogy inkább emberekkel foglalkoznék. Gimnáziumban tanultam tovább, és igyekeztem minél magasabb szinten elsajátítani a felvételihez szükséges két alaptantárgyat, a fizikát és biológiát. Elsőre felvettek, így kerültem 1977-ben Pécsre, ahol 1983-ban végeztem.

KERTÉSZBŐL TÜDŐGYÓGYÁSZ…
Miért éppen a tüdőgyógyászat mellett tette le a voksot?

• Nem állítom, hogy azért, mert beleszerettem a pulmonológiába, hiszen kezdő fejjel nem sok rálátásom volt a szakmára. Az egyetem elvégzését követően Szombathelyre kerültem a feleségem révén, akit még középiskolás koromban ismertem meg. Belgyógyászként szerettem volna elhelyezkedni, ám ez korántsem volt egyszerű. Hegyfalun, a Vas megyei tüdőgyógyintézetben meghirdettek egy állást, azonnal megpályáztam. Udvarias válaszlevél érkezett, miszerint az orvos stimmel, csak az kerülte el a figyelmemet, hogy fogorvos kollégát várnak. Valahol dolgoznom kellett, így nem szívesen, de beadtam a jelentkezésemet egy Köjálban meghirdetett orvosi állásra. Fel is vettek, október elsején kellett volna kezdenem, mégsem az lett az első munkahelyem.

Hogyhogy?

• Egyszer csak megjelent a szombathelyi albérletünkben Gautier Barna, a hegyfalui tüdőgyógyintézet akkori igazgatója. Olvasta a jelentkezésemet, ám jelenleg nincs üres orvosi állás. Viszont tudna alkalmazni, ha vállalnám, hogy papíron kertészként dolgozom egy darabig. Egy év múlva megy ugyanis nyugdíjba egy kolléga, akinek a státuszát én tölthetném be. Rögvest lemondtam az állást a Köjálnál, és beálltam „kertésznek” Hegyfalura.

Ez aztán a rendhagyó pályakezdés! Mit szóltak mindehhez a Köjálnál?

• Meglehetősen idegesek lettek… Igazából az ottani munkát csak átmeneti megoldásnak szántam, amíg nem akad valahol egy belgyógyászati jellegű munkahely. Hegyfalun dolgoztam 13 évig, ott lettem tüdőgyógyász. Az intézet megyei szintű tüdőgyógyászati ellátást végzett négy osztályon, 254 ágyon, 14 orvossal. 1987-ben érkezett közénk Somlai Géza – sajnos nincs már közöttünk –, ő lett a közvetlen főnököm, nagyon szerettem, sokat tanultam tőle.

Mi ragadta meg a tüdőgyógyászatban?

• Az élet sodort a tüdőgyógyászat felé, és örülök, hogy így alakult. Igyekszem rábeszélni a fiatalokat – sajnos kevés sikerrel –, mert ez egy nagyon izgalmas szakma. Színes a paletta, a belgyógyászati típusú kórképektől kezdve a fertőzéseken át a daganatokig többféle típusú betegséggel foglalkozhatunk, és a manualitás – a bronchoszkópia, a mintavételek, a mellkas-csapolás, légmell ellátása – is jelen van a mindennapi gyakorlatban. Valószínűnek tartom, hogy a beteganyag súlyossága miatt vonzódnak kevésbé a fiatal kollégák ehhez a szakmához. A tüdőrák még ma is a nehezen gyógyítható betegségek közé tartozik, és a légzési elégtelenséggel járó tüdőasztmás, illetve COPD-s krónikus betegek ellátása sem könnyű . Ugyanakkor, mivel ez egy kis szakma, amelyet kevesen művelünk, komoly perspektívát jelent a fiatalok számára.

UTÁNPÓTLÁS, MI LESZ VELED?
Hogyan került át Zalaegerszegre?

• 1995 tavaszán megkeresett az akkori igazgató Zalaegerszegről, hogy átmennék-e a kórházba osztályvezetőnek, egy nyugdíjba vonuló kolléga helyére. Megnéztem ugyan a kórházat, el is beszélgettem a kollégákkal, de eszem ágában sem volt otthagyni Hegyfalut. Nagyon szerettem ott dolgozni, szépen haladtam előre a ranglétrán, akkor már igazgatóhelyettes voltam. Az élet azonban gyorsan változik. Júliusban Gautier Barna került a Vas megyei intézmények összevont vezetőségének az élére, a megüresedett igazgatói helyére pályázatot írtak ki. A megyei főorvos kezében volt a döntés, aki a kérdésemre felelve kerek perec kijelentette, hogy nincs esélyem. Akkor ez elkeserített, de ma már áldom őt ezért a mondatért. Eszembe jutott a zalaegerszegi ajánlat, amelyet előzőleg visszautasítottam. Szerencsémre nem töltötték még be az állást. Megkerestem az igazgatót, aki nagy örömmel fogadott, pedig joggal melegebb éghajlatra küldhetett volna. Egy hét múlva már itt dolgoztam, két összevont tüdőgyógyászati osztály élére kerültem.

Nem aggódott amiatt, hogy rögtön a mély vízbe dobták?

• Volt bennem egy kis félsz, hiszen fiatal voltam, 36 évesen kaptam ezt a lehetőséget. Szerencsére zökkenőmentesen zajlott az átvétel, kiváló kollégák közé kerültem. Egyetlen fájdalmam az osztály korfája. Van egy fiatal szakorvosjelöltünk, de a korban őt követő kolléga 56 éves, és mindenki más idősebb, jómagam 62 éves vagyok. Nagy kérdés az utánpótlás. Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy bevonzzuk a pályakezdőket. Több alkalommal szerveztünk nyílt napot az Egyetemi Napokon Pécsen, hogy betekintést nyújtsunk a fiataloknak a működésünkbe. Innen is üzenem nekik: óriási lehetőségek vannak a pulmonológiában. Szerteágazó a beteganyag, tele vagyunk szakmai kihívásokkal. Többféle új irányvonal nyílt meg, különösen ott, ahol onkológiai ellátást is végeznek. A pályám kezdetén mindössze néhány citosztatikum állt rendelkezésre, ma pedig már az immunterápia és a célzott kezelések korát éljük. Nem beszélve az asztmáról: annak idején nem volt olyan nap, hogy a mentő ne hozott volna szirénázva asztmás rohammal fulladozó huszonéves beteget. Manapság ha évente egyszer látunk status asthmaticust, akkor sokat mondok. Nem csak a terápia, hanem a diagnosztika terén is nagy ívű a fejlődés. Segédorvosként sötét szobában alkalmazkodást igénylő röntgen képernyővel dolgoztunk, ma digitalizált világban élünk, olyan CT-készülékkel, amely 20 másodperc alatt végigpásztázza a testet. Míg a pályám kezdetén a bronchoszkópiák 90 százalékát merev eszközzel végeztük, ma úgyszólván csak hajlékony eszközzel dolgozunk. Már létezik ultrahang-fejjel ellátott bronchoszkóp is, remélem, hogy a működésem alatt a mi osztályunkra is kerülhet egy ilyen modern eszköz. Nagyot léptünk előre a hotelkörülményeket illetően is: négy éve egy újonnan átalakított, minden igényt kielégítő épületbe költözhetett az osztályunk.

Le a kalappal a kollégák előtt!
Hogyan élték meg a járványhelyzet?

• A járvány mind az egészségügyi rendszerre és a benne dolgozókra, mind a betegekre szörnyű hatással volt. Egyrészt megszenvedték azok, akik elkapták a fertőzést. Komoly veszteségeket éltünk meg, súlyos helyzetek szemtanúi voltunk, és reméljük, ezek nem térnek vissza a jelenlegi „csöndet” követően. Viszont úgy látom, hogy azok, akiket az intenzíves kollégák át tudtak húzni az akut szakaszon, és túlélték a súlyos szövődményeket, szépen felépülnek.

  A járvány azokat a betegeket is érintette, akik nem fertőződtek meg, de a betegmozgások korlátozása miatt nem fértek hozzá az ellátáshoz. Ennek következtében nem egy elkésett esettel találkoztunk. Nálunk Zalaegerszegen önálló Covid-ellátó osztályt létesítettek, a kórház különböző osztályairól átirányított személyzettel, váltott műszakokban dolgozó doktorokkal és nővérekkel. Aki próbált csak fél órát eltölteni a „szkafanderben”, sejti, mennyire megterhelő végigdolgozni abban négy órát. Le a kalappal a kollégák, különösen a nővérek előtt! Engem nem osztottak be oda, így csak járóbeteg szakrendelésen találkoztam a Coviddal. Aki részt vett a Covid-ellátásban, emlegetni fogja egész életében.

Át kellett szerveznie a napi munkarendjét a járvány miatt?

• Mivel az osztályunk helyén létesült a Covid-ellátó intenzív részleg, minket egy másik épületbe költöztettek és csökkentett ágyszámmal üzemeltünk tovább. Rutinszerűen végeztük tovább az osztályos munkát, így nem kellett átszervezni a munkarendemet. Persze tartottam attól, hogy hazaviszem a kórságot. Akkor született az unokánk, akit csak ablakon keresztül nézegethettünk. A vakcinák megjelenése előtt három héttel engem is elért a Covid. Szerencsére rajtam kívül nem lett senki beteg a családban.

Mennyire volt súlyos lefolyású a betegsége?

• Hat napig voltam lázas, a vírusfertőzésnek megfelelő tünetekkel, látványos szövődményem nem volt. Gyenesdiáson lakunk a feleségemmel, de megtartottuk a zalaegerszegi lakásunkat. Amint belázasodtam, azonnal átköltöztem oda, a karácsonyt is a családtól távol töltöttem. Két hét elteltével már dolgoztam, a két oltást áprilisban és júniusban kaptam meg.
  

Ennyi izgalom mellett szükség van a kikapcsolódásra. Mivel tölti szívesen a szabadidejét?

• A legnagyobb kedvtelésem a kisfiú unokám, aki most 18 hónapos, nyiladozik az értelme, óriási örömet jelent nekünk. Régen nagyon szerettem futballozni, amit már nem űzök, de a másik hobbimat, a horgászatot ma is szívesen művelem. Szeretjük a Balatont, ahol napjainkban élünk, nagy kedvencünk Füge nevű kiskutyánk.
  

Árulja már el, mi a jó a horgászásban? Ül a vízparton és nem történik semmi…

• A horgászatnak azt a műfaját, ami négy-öt órán keresztül történő várakozást jelent, én sem kedvelem. Az úszós horgászat viszont annál mozgalmasabb, és igazi izgalom, amikor horogra akad a hal. Az egészben a legjobb a csönd. Többnyire egyedül járok ki, néha a nagyobbik fiammal. Elfigyelget az ember, kicsit lehiggad a mindennapi zaj és rohanás után. Az osztályos munka mellett a keszthelyi járóbeteg tüdőgondozóban is rendelek. Többen kénytelenek vagyunk más városban is rendelni annak érdekében, hogy biztosítsuk a betegellátást. Eléggé feszített a munkatempó, így időnként tényleg szükség van arra, hogy kieresszek, ráhangolódjak a csöndre.

Minden alkalommal sikerül halat hazavinni?

• Tíz-tizenöt éve még rendszeresen vittem haza halat, de leszoktam róla. Ma tisztán sporthorgász vagyok: mindent visszaeresztek, kivéve azt a néhányat – például a törpeharcsát –, amelyik megeszi az ikrákat és a kis halakat. Az asztalra kerülő halat megveszem a boltban. Ebben benne van az élet tisztelete, ami a korral is jár. Minden életet próbálok óvni, még a rovart is kiviszem a lakásomból. Néha kénytelen vagyok agyonütni egy-egy darazsat, nehogy megszúrja az unokámat. Az ember lelke átalakul a korosodással. Szép lassan érlelődik bennem az élet tisztelete.
  

Boromisza Piroska

Forrás : Lélegzet/Tüdőgyógyász magazin/
2022 január