Áldos - magyar áldozati étel
márc
5
2015
A recept a vajdasági Oromhegyesről érkezett, ahogyan a képen látható, a mai napig készítik, egyszerre 1000 számára is. Egyébként a mai konyhában készülő paprikások, gulyások és pörköltek a valamikori magyar áldozati ételekből (áldos – ritkább és üstöny – sűrűbb) alakultak ki. Az áldozati ételek jellemzője volt, hogy az áldozati állat, azaz a juh vagy attól nagyobb házi- és vadállat színhúsából készültek.
Elkészítés: forrásban levő vízbe (mivel nem tudunk mindenhol forrásvizet találni, így ajánlatos ártézi kút vizét használni) helyezzük az apróra vágott vörös- és fokhagymát, valamint a kockára vágott színhúst, valamint a fűszereket. Ha egy közepes bográcsban (16 literes, ami alá fával kellene tüzelni) készítjük, akkor ez 5 kg nyakas, lábszár és dagadót (azonos arányban) jelent pl. a borjú (vagy az üsző), – de lehet próbálkozni vaddal is – húsából. Vöröshagymából minden kg húshoz két-két közepes fejet, illetve fokhagymából minden 2 kg húshoz egy-egy fejet ajánlatos venni. A fűszerek közül – ízlés szerint – csak őrölt borsot, apróra tört tárkonyt és csombort (borsikafüvet) használjunk, de az étel csípősségének eléréséhez adhatunk még hozzá egy-két indiai paprikát (naga morich = bhut jolokia, erről a nagyon csípős fűszerről egyesek azt állítják, nem Amerikából származik, őshonos eurázsiai). Ezután lassú tűzön addig főzzük, amíg a hús el nem kezd puhulni. Ekkor megsózzuk és hozzáadunk 1 kg gabonafélét és kb. fél kg aszalt gyümölcsöt. Nem titkolom, több félét kipróbáltam, az étel akkor volt a legfinomabb, amikor árpagyöngyöt és fekete áfonyát használtam. Körülbelül tíz perc után készen volt az az étel, amit áldosnak neveznek (se nem leves, se nem sűrű paprikás, valami e kettő között). Mindezt lehet másként is készíteni, mert vannak olyan utalások, hogy őseink ezekben az ételekben felhasználták a gombákat, a borsó- és babféléket is, azonban én mindig azt mondom, az a legfinomabb, amit a lehető legegyszerűbben el lehet készíteni. Különben ennek az ételnek is pentaton ízvilágúnak kell lennie (sós is, édes is, savanyú is, keserű is, na meg csípős is).
Balla László
Oromhegyes
