Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

Hipertónia a magyar költő-géniuszok körében. Erről szólt Czeizel Endre orvos-genetikus nagysikerű előadása a legutóbbi hipertónia kongresszuson. Korábbi Költők- Gének- Titkok című könyvében az előadó már megpróbálta felderíteni a legnagyobb magyar költők kivételes tehetségének alapjait. Akkor arra a következtetésre jutott, hogy erre születni kell. A magyar költőgéniusz palántákból úgy tört ki a tehetség, mint a láva a vulkánból. A családfa értékelés során a szerző úgy találta, hogy a szülők között nem fordult elő költő, ez a tény vezette az ún. gejzír modell megalkotásához.

„ A költőgéniuszok a semmiből jönnek, az egekig szárnyalnak, majd visszatérnek a semmibe, sokaknak gyermekük sem volt.”Életük tanulmányozása döbbenetes erővel igazolta számára szörnyű sorsukat, amely a társadalmi érdektelenség/ értetlenség/ és az önpusztítás következtében a vártnál sokkal korábbi halálukhoz vezetett.
Czeizel mostani előadása alanyául 16 magyar zsenit választott, s hogy ne sértődhessenek meg a kortársak csak a már nem élő tehetségek kerültek be közéjük. Íme a névsor: Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Pilinszky László és Nagy László.
Kiszámította, hogy a 16 magyar költőgéniusz várt élettartama: 67.1 esztendő, ehhez képest valódi élettartamuk 48, 9 év, azaz 18, 2 az életév veszteség! A legkorábban Petőfi halt meg / igaz nem természetes halállal/ 26 évesen, a legtovább - 76-77 esztendeig- Arany János és Weöres Sándor élt. Négyen haltak meg a géniuszok közül erőszakos halál áldozataként.

Az öt nyelven beszélő túlérzékeny, ingerlékeny Balassi a harcmezőn esett el, a megalkuvásra képtelen Petőfi a negyvennyolcas forradalom áldozata, József Attiláról a mai napig vitatkoznak, hogy mániás depressziójával öngyilkos akart lenni, vagy csak átbújni a vonatszerelvény alatt, a kedves, művelt Radnótit pedig a holokauszt pusztította el.
Az önpusztításban élenjártak, hiszen valamennyien dohányoztak, Vörösmarty, Ady, Weöres, Pilinszky kifejezetten iszákos, Balassi, Csokonai italozó életmódot folytatott az absztinens Berzsenyi kivételével a mértékletes italfogyasztás jellemezte a többieket. És nehogy megfeledkezzünk a két kábítószeresről, Adyról, és Kosztolányiról!
A közvetlen halálok Csokonainál TBC, Madách Imrénél reumás láz okozta szívbillentyű elégtelenség, Adynál vérbaj okozta aorta ruptura, Babitsnál nyálmirigy-rák, Kosztolányinál sublinguális mirigyrák, Szabó Lőrinc pedig tüdőrákban halt meg, de azt mondja a fáma, hogy 185/130 hgmm vérnyomást is mértek nála.
Bizonyítottan kardiovaszkuláris betegségben halt meg: Weöres Sándor- agyvérzés- Pilinszky János és Nagy László : mindketten infarktusban. A korábbi tehetségek közül: Berzsenyit, Vörösmartyt és Arany Jánost vitték el keringési betegségek.

Időzített aknaszíve felrobbant…

Nagy László naplójában például szív- és érrendszeri betegségéről csak elvétve történik említés, noha gyakori késszúrásszerű és felfelé kisugárzó gyomorpanaszainak hátterében a koszorús-erek görcse is állhatott.
1975. július 14- én a születésnapján írta :” Éjfél után, 2-3 közt…fájdalmaim voltak… Ólomfa nőtt bennem, hasamban a gyökere, mellemben (középen) s nyakamban a törzse, fejemben a koronája. Kard a szívemben. Eddig sugárzik hasamból a fájdalom. Olyan nehéz fájdalomfa, moccanni alig bírtam. Még a tenyerem közepe is fájt. „

Orvosi szempontból ritka lehetőség a szívinfarktus előzményeit olyan pontosan nyomon követni, mint ahogy a Napló 1978. évi leírása kínálja. S ez nincs Nagy László ellenére, hiszen azt írta: ezek a följegyzések csak emlékeztetők -, ha nem nekem, akkor másnak.

1977 decemberében három hetet a szigligeti alkotóházban pihenéssel töltött: Ebben a három hétben csak játszottam, nagyon rám fért .
1978. január 5: Hazatérését követően otthon Reggel már éreztem, rossz napom lesz. Furcsa idegesség remegtetett… beleállt a kard a bal oldalamba, hasamtól a szívemig szúrt.
1978. január 12: Igen nyomott nap a mai.
1978. január 16: Érzi a hasam a frontot: bal oldalamban kés.
1978. január 22: Majdnem elpatkoltam az éjjel, fuldoklásra ébredtem, hajamról is csöpögött a víz. Forgolódtam, ülni szerettem volna, karjaim fájtak, gyomromtól a fejem tetejéig tompa fájás. Verejtékezve kinyitottam az ablakot, sokáig szellőztettem. Aludtam 10-ig. Semmi erőm egész nap…
1978. január 24: Teljesen erőtlenül. Alig javulok. Ha nagyot lélegzek, csaknem szétreped a mellkasom. Ennek okát nem tudom.
1978. január 24: Mellemnek teljes szélessége fáj, de a lélegzés már nem oly nehéz.
1978. január 26: Nehéz nap. Milyen részeim fájnak? Hajam, szemem, fogam, nyakam, hónaljam, mellkasom, ágyékom, általában bőröm, s néha egy-egy lélegzet-elállító villám bennem. Fél 7- kor 37,8 a lázam…Fázom.
1978. január 27: Egész múlt éjjel izzadtam, ettől sokat javultam. Étvágyam igen közepes. Láz: 37,3…
1978. január 28: Hát ma mi történt? Talán meggyógyultam… De ne kísértsem az Istent, a sorsot..”
Sajnos igaza volt, nem gyógyult meg, január 30-án szenderült öröklétre.
Felesége Szécsi Margit szerint éjjel 1 órakor még telefonon beszélt valakivel. Reggel nyolc óra tájban hallottam, hogy erősen hörög. Bementem, mondta, „rosszul van. Nehezen lélegzett. – Hívom a mentőket. – Nem bírom ki addig – mondta László. Próbáltam segíteni, mert egyre nehezebben kapott levegőt. Segítettem felülni, vicsorítva erőlködött, szája habzott, visszahanyatlott. A mentők elég hamar megjöttek. De abban a pillanatban, ahogy beléptek, az egyik szeme mintha már megmerevedett volna. Engem kiküldtek. Nem tudom, mit csináltak. Öt perc múlva behívtak, s mondták: nem tudnak segíteni.”
A leletek és a kórboncolás értelmezése egyértelmű: időzített aknaszíve (Illyés Gyula) felrobbant. Valószínűleg 1978. január 22-ére virradó éjszaka volt az első szívinfarktusa, amit január 29-én követett a második, a végzetes. Koszorús-ereinek romlását orvosi kezeléssel és életmódváltással bizonyosan lassíthatták volna. Miért nem segítettek az orvosok? Maga írta Naplójában: Orvost kéne hívni, jót, de ilyen nekünk nincs.

Halál-harang és agyhűdés

Hogyan halt meg Berzsenyi? 41 éves koráig komolyabb betegsége nem volt: Fia, László szerint: Mi volt oka betegségének, biztosan maga sem tudta. Arca gyulladt volt, az erek feldagadva lüktettek fejében; szemei szikrákat löveltek s főfájásról panaszkodott… Estefelé elkezdett panaszkodni a sors ellen...éjfél után néha egy-két óráig is beszélt, fantazirozott; reggel felé aludt csak. Nappal nyugodtabb volt, de a legkisebb érintésre felhevült. 1820-tól kezdve gyakorta panaszkodott a fejfájásra és a fülében hangzó halál-harangra is.

A túlsúlyos és erős dohányos költő 1836. február 16-án rosszul lett, láza mellkasi fájdalmakkal és gyomorgörcsökkel társult. Orvos csak február 19-én látta, aki súlyos tüdőgyulladást állapított meg. Ezt tetézte szélütése, amely a lábain kezdődött és lépcsőként a test fellebb részeire szétterjedt. Nyolc nap után súlyos szenvedések közepette, 1836. február 24-én meghalt. Állítható-e mindezek alapján, hogy hipertónia okozta agyi ér-katasztrófában hunyt el?- tette fel a költői kérdést az előadó.
Vörösmarty Mihály sokat panaszkodott fejnyomásaira (fejfájásaira) és vértódulásaira. 1853-tól, tehát 53 éves korától a szívelégtelenség tünetei is jelentkeztek, lábszár ödéma és a fulladásos rohamok formájában. Mindezek fizikai aktivitására is komolyan kihatottak, egy idő után már csak nehézkesen járt. Emellett nyugodtan aludni sem tudott az éjszakai fulladások miatt.

1855 elején már többször volt olyan agyi érgörcse vagy kisebb maradandó agyi érkatasztrófája, és e “rohamok” után hetekig nem tudott lábra állni. Végül is – ahogy orvosa leírta - agyhűdése 1855. november 18-a reggelén vált végzetessé. Ekkor eszméletét vesztette, és november 19-én, kora délután fél három előtt néhány perccel halt meg. Vajon agyi érkatasztrófája a nyilvánvaló érelmeszesedés mellett hipertóniájára is visszavezethető-e?

Fülzúgás, fejfájás…

Arany Jánosnak is voltak kardiovaszkuláris bajai, fejfájására és fülzúgására 22 éves korától panaszkodott.

Tompa Mihálynak írta 1853. november 22-én (36 éves korában): … fej- és fülzúgásban szenvedek, s a régi hajlamom, miszerint a vér agyamra tolul, s miért a nyakkendőt sem tűrhetem, naponként erősödik… hol tompább, hol élesebb fájdalommal párosulva, mi rendesen nagy szellemi lomhaságot eredményez. Félt, jogosan, az agyvérzéstől: fejem zúg, szédülések környeztek, kénytelen valék kúra alá vetni magamat, hogy a damokleszi kard leszakadását (azt hiszem, gutaütés lesz) késleltessem.

Tompa Mihályt 1860. június 25-én arról tájékoztatta: Hétfőre virradón oly rosszul lettem, – a vérkeringés rendetlen volta miatt - hogy egész kényelemmel csak azt vártam, mikor fog már szívütésem végképp elállani… Pulzusom úgy meglassúdott, hogy csak elvétve ütött egyet, azonban minden fájdalom nélkül.
1882. október 10-én, margitszigeti rövid sétájakor megfázott. Október 11-én már nátháról panaszkodott. Október 13-a és 15-e között 39 fok körüli lázat okozott hevennyé vált hörghurutja, magas pulzusszámmal és fulladással. Október 16-tól a láza jelentősen mérséklődött, de erőállapota erőteljesen hanyatlott. Október 19-én este állapota tovább romlott: a tüdő alig kapott levegőt, a szív működése meggyengült, érverés nem volt az ütőerekben érezhető, a végtagok hidegek valának (dr. Kétli Károly).
Október 22-én 11 óra 50 perckor megállt a szíve.
Halála végső oka tüdőgyulladás volt, de kérdés, hogy az előzményekben mekkora szerepe lehetett feltételezett hipertóniájának?
Az orvos-genetikus hangsúlyozta, hogy a magyar költő-géniuszok élettartama ijesztően rövid volt, hogy önpusztító életmódot éltek, hogy hatan közülük kardiovaszkuláris betegségben haltak meg, ez pedig ötven százalékos arányt jelent a négy nem természetes halállal halt költő nélkül. Náluk a magas-vérnyomás kóroki szerepe erősen valószínűsíthető. Előadását egy stílszerű költői kérdéssel zárta: vajon mennyivel hosszabbíthatták volna meg életüket a korszerű antihipertenziv gyógyszerek?

B. Király Györgyi

Forrás: BeKopogtató / hípertónia  társasági magazin