Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

A különböző járványok -pestis, fekete himlő, kolera, spanyolnátha- végigkísérték az emberiség történelmét. Az utóbbi évtizedekben a HIV, a SARS, a madárinfluenza, most pedig a koronavírus megjelenése figyelmeztet bennünket arra, hogy a modernizációs folyamatok ellenére egyáltalán nem gondolhatjuk, hogy az ember a tudomány és a technika fejlődésének eredményeként teljhatalmú ura lesz a világnak. Nagyné Dubay Éva ezúttal a – 6. századtól a mai napig pusztító- pestis történetébe avatja be olvasóinkat.

A 6. századi Bizáncban jelent meg először a pestis, hogy azután 500 évvel később, a 14. században egy újabb, nagy járvány hullám tizedelje meg Európa lakosságát.  Öt év alatt 25 millió ember a kontinens lakosságának egyharmada halt meg. A régészeti genetikával foglalkozó kutatók szerint a pestis kórokozója Egyiptomból került a bizánci birodalom számos részébe, valamint Európa középső területeire is. 542-ben érte el Konstantinápolyt, ahol Justinianus császárt is megfertőzte. Ma már tudjuk, hogy a pestis baktérium az ókorban a keleti patkánybolha nevű élősködőn, mint gazdaszervezeten szaporodott. A fertőzést a bolha csípése okozta. Mind az ókori, mind a középkori járványok, a nagy kereskedelmi hajókon behurcolt, fertőzött patkányok révén robbanhattak ki.

Más kutatók szerint, környezeti hatásokkal is magyarázható a 14. századi betegség terjedése. Az 1300-as évek elejétől a kis jégkorszaknak nevezett időszakban megnőtt a csapadék mennyisége, ami kedvezett a növényzet burjánzásának és a rágcsálók elszaporodását eredményezte. Természetesen sokat rontott a helyzeten az általános higiénés szabályok gyenge volta is. Európába 1347-ben érkezett meg a kór, melyről VI. Kelemen pápa megdöbbentő visszaemlékezésében az alábbiakat olvashatjuk „Az Úr 1348. évében majd az egész Föld területén olyan nagy halálozás pusztított, amelyhez hasonlót alig ismertünk. Az életben maradottak alig voltak elegendően ahhoz, hogy eltemessék a halottakat.”

A járvány második hulláma Mongólia felől érkezett Európába. Érdekes, hátborzongató eseménye a betegség terjedésének, hogy a genovai köztársaságot ostromló mongol csapatok, fertőzött tetemeket juttattak a városba katapult segítségével. Bátran nevezhetjük ezt, az első biológiai fegyvernek. Másik érdekesség, hogy az Ázsiából hajóval menekülő fertőzöttek, több itáliai városban szerettek volna kikötni, de ezt a hatóságok nem engedélyezték számukra. Más kérdés, hogy a francia kikötőkig meg sem álltak, így aztán hamar elterjedt a betegség az egész mediterráneumban.

A fekete halál elnevezés európai eredetű, latin formája (atra mors) először egy 12. századi francia orvos, Gilles de Corbeil feljegyzéseiben tűnt fel. Közkeletű vélekedés, hogy az elnevezés a fertőzés által okozott bőr elszíneződésből ered, de ennél valószínűbb, hogy félrefordításról van szó, ugyanis a latin atra nemcsak feketét, hanem félelmetest is jelent.

Magyarország, bár nagyobb tengeri kikötője nem lévén és a legjelentősebb világkereskedelmi utak sem a középkorban, sem az újkorban nem haladtak keresztül a területén, központi elhelyezkedésénél fogva Európa állandó hadszíntereként valóságos átjáróháza volt a világ különböző tájairól érkezett hadaknak: töröknek, tatárnak, németnek, olasznak, vallonnak és egyebeknek. Talán ez is oka lehetett, hogy igen hamar érintkezésbe kerültünk a pestissel. Nagy Lajos király 1347-ben a pestisjárvány miatt szakítja félbe itáliai hadjáratát. Bonfini tanúsága szerint az 1348-ban Magyarországon teljes erővel dühöngő pestis alábbhagyott, de tízévi szünet után 1360-ban újra fellángolt. Abban az évben egyedül Budán 16 ezer embert, a lakosság tekintélyes részét ragadta el a halál. A pestis egészen 1795-ig szedi áldozatait.

Sok példa van arra, hogy helyi intézkedések – elsősorban városi rendelkezések – igyekeztek a fenyegető járványnak gátat vetni. Ennek legjellemzőbb példája a raguzai vesztegzár felállítása, mely a történelem során az első szabályos, 40 napig tartó elkülönítés, tehát igazi karantén (quarantana) volt. Orvostörténeti szempontból 1510 karácsonya egy fontos dátum. Ekkor látott napvilágot Bécsben az első, nyomtatott pestis rendelet. Szerzője az a Johannes Saltzmann aki a felső- ausztriai Steyrből származott. Bécsben és Ferraraban végezte tanulmányait, és ez utóbbi híres egyetemen szerezte meg orvosdoktori címét. 1506-ban Cseh- és Morvaországban folytatott orvosi gyakorlatot. 1510-ben Nagyszebenben városi orvosi tisztséget töltötte be, ezért könyvét is a város elöljáróinak ajánlotta. Nevét azzal írta be az erdélyi orvoslás történetébe, hogy rendkívül szigorú elszigetelő intézkedéseinek vesztegzárának köszönhetően Nagyszeben lakosságát sikeresen megmentette a korabeli, Erdélyben tomboló pestisjárványtól. Könyvét is ennek kapcsán írta meg, összegezve tapasztalatait. Nem sokkal utána I. Ferdinánd főherceg udvari orvosává nevezte ki, hamarosan a Bécsi Egyetemen is tanított. A traktátum nagy hatással volt többek között Magyarországon és Erdélyben is, a későbbi fertőzési rendeletek (Infektionsordnung) és az állami közegészségügyi felügyelet kialakulására is. 1659-ig 13 ilyen – hazánkra is vonatkozó – Infectionsordnung jelent meg.

A XVIII. század elején egyre több olyan rendelettel találkozunk, melyek egy-egy járvány lokalizálását célozzák. Az 1709. november 23-án kelt királyi rendelet hosszú sorát közli azoknak a városoknak, ahol veszteglőintézetek és lazarettek (Szent Lázár Rend által üzemeltetett kórházak) állítandók fel. A központi hatalom nemcsak vesztegzárral, hanem a veszteglőintézetek orvosi ellátásával is igyekezett a járványoknak elejét venni. 1710-ben hazánkban az orvoshiány igen nagy volt, emiatt a bécsi kormány katonaorvosokat küldött a pestis leküzdésére. Ahol a központi hatóság által elrendelt szigorú vesztegzár életbe lépett, ott igen eredményesen tudták felvenni a harcot a betegséggel. Erre utal Ausfeldt doktor, szegedi orvos 1708-ból származó jelentése, melyből kitűnik, hogy Szegeden mindössze 182 ember halt meg pestisben, míg a csaknem ugyanolyan lélekszámú Aradon, ahol az elkülönítés nem történt meg, a halottak száma több mint 3000 volt.

A XVIII. század második felében bevezetett járványrendészeti szabályok elválaszthatatlanok Chenot Ádám (172-1789) nevétől. Nagy elméleti felkészültségű orvos volt, jelentős gyakorlati tapasztalattal. Már első könyve, melyben latin nyelven ismerteti az 1766. évi erdélyi pestisjárvány megfékezése kapcsán szerzett tapasztalatát, jelentős nemzetközi visszhangot keltett. Rövidesen németül is megjelent. Neki, Erdély későbbi főorvosának köszönhető, hogy a század végére sikerült valamennyire megfékezni az ország határain pusztító pestist.

A pestis a Yersinia pestis   nevű baktérium által okozott fertőző betegség. Az 1894-ig gyógyíthatatlannak számító fertőzés kórokozóját a svájci Alexandre Yersin, a Pasteur intézet mikrobiológusa hongkongi kiküldetése idején fedezte fel. Paul-Louis Simond volt az első aki lejegyezte a fertőzés útját, a pestisbacillus–patkány–bolha–ember láncolatot és azt, hogy a kór cseppfertőzéssel is terjed. Miután a bőr oxigénfelvételében zavar keletkezik, a bőr gyakran sötétkék színt kap, innen ered a „fekete halál” elnevezés is. A betegség tünetei sápadtság, bűzös lehelet, tüdővérzés, mirigyek duzzanata, bubók, azaz a nyirokcsomók fájdalmas megduzzadása. Innen származik a bubópestis kifejezés is.

Az emberek nem tudták, mi okozza a ragályt, miként védekezhetnek ellene. Az orvosok eret vágtak, felnyitották a bubókat, esetleg illatos fák, füvek füstjének belélegzését, vagy rózsavízben, ecetben fürdést javasoltak. Gentilis da Foligno feljegyezte, hogy az utcákon hatalmas tüzeket raktak, és illatos fákat égettek. Az orvosok tehetetlenül álltak a járvánnyal szemben, Guy de Chauliac azt írta: szégyen volt az orvosokra nézve, hogy félelmük miatt nem mertek kimenni a betegekhez.

Sajnos még manapság is történnek megbetegedések , a pestis ugyanis a WHO statisztikái szerint 1000-2000 főt érint évente. Ma már természetesen antibiotikummal gyógyítható, úgyhogy nagy járványtól nem kell tartanunk. Jó tudni, hogy a pestisjárványtól számítható a modern európai orvoslás kialakulása, valamint a komolyabb közegészségügyi intézkedések bevezetése a városokban. Ezek a szabályok, a karanténok, a veszteglőintézetek, az emberek helyváltoztatásával kapcsolatos, valamint a fertőzés behurcolásának és továbbadásának megelőzését megcélozó fertőzési rendeletek a mai járványügyi szabályok elődei.

Forrás: Lélekemelő/ Pszichiátriai Magazin