A Lipótmező utolsó évei
A visszaemlékezéseket csokorba gyűjtő kötet nem orvostörténeti munka. Sokkal inkább 22 ember szubjektív visszaemlékezésének, a lipóti atmoszféra olykor szépirodalmi alkotásokba illő felidézésének gyűjteménye. 22 volt munkatárs emlékezik vissza a Lipótmezőn folytatott munkájára, vall az intézethez kötődő saját pályáját befolyásoló benyomásokról a Nagy Zoltán szerkesztésében megjelenő könyvben.
„ A rendhagyó kiadvány az OPNI 139 éves történetét foglalja össze, ám mindezt a legtágabb értelemben, így többek között képet kapunk arról, hogyan indult a pszichiátriai ellátás Magyarországon, kik voltak az intézet vezetői, hogyan emlékeznek vissza az orvosok az itt töltött évekre, mi vezetett a 2007-es bezáráshoz. Aki ma ellátogat a Lipótmezőre, sajnálatos módon csak egykoron szebb napokat megélt, romos műemléki jellegű épületeket, gazzal benőtt néhai parkokat talál. Az előzetes ismeretekkel nem rendelkező látogató nem is gondolná, hogy másfél évtizeddel ezelőtt ezen a helyen még szakemberek tucatjai páciensek százait kezelték, gyógyították. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet története egészen 1791-ig nyúlik vissza, amikor II. Lipót uralkodása alatt először vetődött fel egy elmegyógyintézet felállításának gondolata. Nyolc évtizeddel később, 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda, s ezzel kezdetét vette Magyarországon a pszichiátriai és neurológiai betegek állami ellátása, amelynek központja majd 150 évig a köznyelvben sokszor csak a „Lipótmezőként” vagy „Lipótként” nevezett intézet volt.”
/ Kásler Miklós bevezetőjéből/
A könyvben megelevenedik a Lipótmező története, a főigazgatók tevékenysége, az intézet tevékenysége a Nemzeti Stroke Program és a hazai epileptológia, valamint a hazai orvosi pszichológia, a biológiai pszichiátria alakulásában. A könyv felvillantja az intézetben zajló művészetterápiát , láttatja az ott működő képtárat, a Tárt Kapu Galériát. És persze a csúfos véget is, ami évtizedek alatt épült fel, hetek alatt pusztult el.
„A veszteséget nehezen hevertük ki, a brutális politikai döntés sokunk életét megváltoztatta.”- kezdi a Lipót utolsó igazgatója Nagy Zoltán, a könyvbemutató megnyitóján. Megszűnt a tudomány vezérhajója, szétszóródtak a tudományos műhelyek, ami nyilvánvalóan komoly veszteség volt a hazai pszichiátria , és persze a betegek, az egész ország számára. Tökéletesen indokolatlan volt a bezárás, hiszen akkoriban mindössze 3 intézmény zárt nyereséggel, az egyik a Lipót volt.” 3 évvel ezelőtt megkerestek a pénzügyminiszter titkárságáról, hogy megnéznék a szellemvárost. Végigjártuk, hiszen a padlástól a pincéig minden zugot ismertem. Elmondták, hogy középiskola lesz a Lipót helyén. Az intézet ma is üres, jobb sorsát várja. 22 munkatársam válaszolt a megkeresésemre, ketten már eltávoztak közülünk: Magyar László orvostörténész és Szakács Ferenc pszichológus, a Lipót egyik emblematikus alakja.”
A könyv szerkesztője arról is beszél , hogy miért éppen a pesthidegkúti Klebelsberg kúriát választották a könyvbemutató helyszínéül. Annak idején élőlánc tiltakozott az intézet bezárása ellen, a legtöbben második kerületi lakosok voltak, akik szolidaritásukról biztosították a Lipót vezetőit, munkatársait és betegeit. Majd bemutatja Róna Judit irodalomtörténészt, aki kigyomlálta a fejezeteket, egyeztette az alanyt és állítmányt, egyszóval olvashatóvá varázsolta az írásokat. Juditra elképesztően mély benyomást tettek a hallottak, most értette meg, hogy milyen fantasztikus élet zajlott az ódon falak között, hogy az intézet munkatársai egy cseppet sem törődtek azzal, hány óra van, mióta vannak talpon, mindent megtettek a betegekért. Rettenetes félelem uralkodhatott el az utcára kerülők betegekben! -mondja.
- Ami a borítót illeti- fűzi hozzá a professzor- 3 verzió létezett, ez szimbolizálja a legjobban a történteket. Sötétségbe borul az épület, de úgy, hogy marad a fény az ablakok mögött. Még mindig látszik, hogy ez egy gyógyító hely volt, ahol ismerték szolidaritás, a segítség és a bizalom fogalmát.
A szerkesztő és a megnyitón résztvevő fejezetírók azt a megoldást választották, hogy mindenki megszólal, és persze azt mondja el, amit ő maga fontosnak tart. Sokukat még fűti a régi lendület, a düh, az elkeseredés és a tehetetlenség.
Szilágyi Julianna a Magyar Pszichiátriai Társaság XIV. Vándorgyűlésén, 2008-ban Sopronban is elmondta, ami a szívét nyomta a Lipót csúfos bezárásáról. „Az átalakítás során az OPNI eredeti 849 ágyából kb. 300 került átadásra, a tündérhegyi 50 ágy megmaradt eredeti helyén, a többi pedig (kb. 500 ágy) megszűnt. A pontos számok ma sem ismertek, ezért legegyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy több száz pszichiátriai betegeket ellátó ágy szűnt meg, és, hogy majdnem kétszer annyi ágy szűnt meg, mint amennyi átadásra került más intézményeknek. …a megszüntetés feltételeként felsorolt törvényi kritériumok egyike sem állt fenn az OPNI esetében….az egészségügyi miniszter a médianyilatkozatok egyikében sem jelöli meg a fekvőbeteg ellátás megszüntetésének indokát…..A minisztérium az egyértelműen a legdrágább megoldást választotta: különböző intézményeket kell(ett volna) átalakítani, felújítani, pszichiátriai betegek fogadására alkalmassá tenni annyi pénzből, amennyiből az OPNI épületének rekonstrukciója is bőven finanszírozható lett volna.” Itt és most annyira szubjektív, amennyire csak az lehet. Valóságos Canossát járt az intézetért. Elmondja, hogy ott előszobázott Horváth Ágnes szobájában, akinek az volt a dolga, hogy bezárja a Lipótot. Próbált tárgyalni vele, be sem jutott hozzá. Megpróbálta meggyőzni Gyurcsány Ferencet is, ekkor egy életre megtanulta, hogy a politika erősebb, mint a szakma. Később elment Kiskunhalasra, hiszen a könyvtár és a korrajztár dokumentumait oda szállították.” Borzalmas állapotokat láttam! Na, innen aztán egyetlen betegdokumentumot sem lehetett kikérni és szükség esetén lemásolni, hiszen ömlesztve, ledobálva , egymás-hegyén hátán tökéletes összevisszaságban hevertek! „
A könyvben szereplő írások betekintést nyújtanak a magyar pszichiátria néhány évtized alatt világszínvonalúvá váló munkájába, az OPNI-ban dolgozó nemzetközi hírű orvosok életébe, az egészségügyi ellátórendszert támogató és erősítő társadalmi és egyházi szervezetek tevékenységébe, valamint nem utolsósorban az egykoron itt szolgálatot teljesítő szakemberek
emlékeibe, az utolsó küzdelmes évek eseménysorozatába. Bár az OPNI bezárta kapuit, ezzel komoly kihívások elé állítva a magyar egészségügyi ellátórendszert, a kötet írásait mégsem csupán a szomorú hangulat uralja. Lipótmező története ugyanis meghatározója volt a magyar pszichiátria és neurológia fejlődésének, öröksége pedig a mai napig élénken jelen van, és irányt mutat az új egészségkultúra meghonosításához.”
Abonyi Eszter pszichiáter-neurológus 66-ban kezdő orvosként lépte át a Lipót küszöbét, ahogyan mondja: mára elmosódnak az örömök és a keserűségek, 83 évesen áttevődnek a hangsúlyok. Eszter lakonikusan jegyzi meg: ami fontos, amire érdemes emlékezni, azt leírta a saját fejezetében.
Molnár Mária Juditot annak idején Nagy Zoltán hívta meg a Lipótra. „Közölte, hogy szeretne egy neurogenetikai diagnosztikai laboratóriumot létrehozni az intézetben. Volt már tapasztalatom benne, hiszen az első ilyen laboratóriumot éppen éppen egy évvel korábban fejeztük be Debrecenben. A molekuláris genetikai osztályt vezettem,10 évet élt meg a tudományág az intézetben, ráadásul ez volt az első molekuláris neurológiai osztály Magyarországon. A bezárás után 2012- ig a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának részévé váltunk, ma pedig az egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetét vezetem. Nehéz szívvel búcsúztam a kísértetkastélytól, a sárga háztól.”
Perczel- Forintos Dóra pszichológus a bipoláris jelzővel illeti az egykori intézetet. A Lipót az ellentétek helye volt, óriási osztályok, hatalmas falak, Róth Miksa üvegablakai és kicsiny de világszerte ismert alkotóműhelyek, rugalmas újítási lehetőségek, modern, elképesztő színvonalon dolgozó osztályok, laboratóriumok. Szegénység az egyik oldalon, elhivatott klinikusok és szellemei gazdagság a másik oldalon. „ Ez a kettősség fogott meg!” Hangsúlyozza, hogy az intézet a magyar klinikai pszichológia bölcsője volt
Komáromi Erzsébet az OPNI gyermekosztályán szegődött a kisebbek mellé, hogy megélhessék az alkotás örömét. A terápia- a segítő találkozások természetesen a felnőtt foglalkoztatót is jellemezték, és lehetővé tették az art brut gyűjtemény létrehozását. Erzsébet közli, hogy az art brut művészetet a Lipót óta nem tudja elengedni - az egykori „ Tárt Kapu” Galéria szellemiségét viszi tovább- és a gyerekeket sem.
Plasznivy Edit muzeológus, művészettörténész - Veér András hívására két évtizeden át dolgozott a Pszichiátriai Múzeumban- az intézmény bezárását követő folyamatos hanyatlást hangsúlyozza. Kiderül, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-ben történt felszámolásakor a pszichiátriai kezeltek munkáit őrző képtárból és a figyelemre méltó intézettörténeti dokumentációból álló muzeális gyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia gondozásába került, Edit a mai napig próbál bábáskodni felette.
„Mondhatnám, hogy csak a szépre emlékezem, ez persze nem igaz.”- kezdi Rihmer Zoltán. - De a Lipót bezárásáig igazán semmi bajom nem volt. Akkor voltam országos pszichiáter szakfelügyelő főorvos, amikor a hazai pszichiátria bölcsőjének és fellegvárának bezárása-az esztelen deform, csöppet sem érdekelte Molnár Lajos egészségügyi minisztert! És természetesen az sem hogy a betegek orvosok, szimpatizánsok élőláncot vontak az épület köré. Azt írtuk egy molinóra, hogy: Molnár miniszter úr, két malomban őrölünk! A Lipót bezárása 25 százalékkal csökkentette az ország pszichiátriai ágyainak számát, hangsúlyozza a Széchényi díjas professzor, aki 35 évet töltött. a Lipóton ..
„ Emléket állítottunk ezzel a könyvvel nemcsak a Lipótnak, hanem a magyar egészségügynek is, ami akkor 2007-ben még nem hevert romokban!- mondja Halász Péter. - 30 évet töltöttem a Lipóton, ez alatt megalapítottam egy szakmát ,az epileptológiát, ami a neurológia önálló fejezete. Az egészségügy ma krízisben, a szakma pedig megszűnőben van! Örülök, hogy megírhattam azt a fejezett, amiihez egyszer talán majd vissza lehet térni!
Németh Attila kérdez. „Még mindig nem tudjuk, hogy ki záratta be a Lipótot. Olyan ez, mint az a szintén megválaszolatlan kérdés, hogy ki ölte meg Kennedyt? A mai napig nem tudjuk a választ arra sem. Ha ingatlanspekuláció lett volna- ahogyan rebesgették- most nem omladozna üresen az épület. A hír egyébként 2007- ben éppen az MPT vándorgyűlésén ért bennünket. Én voltam a társaság elnöke, sőt a Lipótért szervezett tüntetések egyik szónoka is. A miniszterhez Molnár Lajoshoz nem, de Kincses Gyula államtitkárhoz bejutottunk. Emlékszem odajött a tárgyalásra egy fiatalember, nyilván ő volt a beépített megfigyelő, nehogy olyasmi hangozzék el, aminek nem kellene! »
Takács Gáspár alig néhány szomorú mondatot mond- ő is friss diplomásként került a Lipótra- főleg arról, hogy az addiktológiai betegek számára mennyire fájdalmas volt a Lipót bezárása, s, hogy az ő számára a mai napig az maradt! „Az Addiktológiai osztály 88 ággyal átkerülhetett a Merényibe, de ma már Merényi sincs! »
Lendületes stílusban mikrofon nélkül megfelelő hangerővel vágja oda mondatait Szauder Ipoly. „Nem fellengzős megfogalmazás, a Lipóton egy olyan szellemi közösség élt és alkotott, melyet a kollegialitás jellemzett elsősorban. Mondhatnám a kor lenyomatát is adta. Magam kiscserkész módjára vívtam bezárása után a harcomat, mindenkit bepereltem, akit csak lehetett hiába! Szétszéledtünk. Aztán átmentem a magánszférába, csináltam egy klinikát! »És már indul is a helyére.
Horváth Szabolcs Benedek István Aranyketrecét idézi fel. „Nos a Lipót nem aranyketrec volt, inkább út, ami kifelé mutat, ami rehabilitálódni segít! A Lipóton mindig a a beteg volt a legfontosabb, az ő útja, az ő sorsa, az ő bizalma.
Utolsó hozzászólóként a Széchényi díjas Bagdy György neuropatológus emlékezik. Története igazi közép európai keser-édes., arról, hogy milyen amikor egy rendszer működésképtelen.
Ő is friss diplomásként lépett az intézet falai közé, a bezáráskor pedig ott állt elképedve egy csomó nővérrel, és 12 fiatal doktorandusszal együtt. „ Hogy ne menjen kárba a kutatás, a tudományos munkánk, meg akartam menteni osztályuk műszereit, dokumentumait. » Beszervezte a barátait, a munkatársait, így saját autójával, egy motorral, és az egyik barátja kisteherautójával, költöztek a Lipótról egy álló napon át. Szerencsére a Semmelweis Egyetem helyet adott nekik, oda vihették a cuccaikat. Az első nap mindössze arra volt elég, hogy az egyetem folyosóján egy dombot, vagy- ahogyan fogalmaz- inkább egy hegyet képezzenek az áthordott holmikból.
A szerzőgárda közös fotója után Nagy Zoltán szívet melengető javaslattal rukkol elő: „Jöjjünk össze félévente, beszélgessünk, emlékezzünk, hiszen a Lipót feeling mindnyájunknak rengeteget jelent!"
B. Király Györgyi
Lélekemelő/ pszichiáterek egymás között/
2022.május
